Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Lelkemet adom belétek, életre keltek, és letelepítelek benneteket a saját földeteken. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. Ez 37,14 (Kol 2,12; Lk 5,1–11; 1Kor 1,18–25; Zsolt 114) Ezékiel a babiloni fogságból hazatérést ígér, de csak az után, hogy a nép az Úr Lelke által újjászületett. Az újjászületésnek még a számkivetés ideje alatt, a számkivetés helyén kell végbemennie. Az újjászületett népet Isten Lelke fogja ősei földjére visszavezetni. Az Újszövetség népének öröksége viszont nem a mulandó világban van, hanem az eljövendő örökkévalóban. Jézus kereszthalála az ide vezető utat tette szabaddá előttünk. Ezékiel feltétele azonban számunkra is érvényes: előbb újjá kell születnünk Isten Lelke által. Még ebben az életben. Úgy, ahogy Jézus Nikodémust figyelmezteti: „…ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.” (Jn 3,3) És: „…ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.” (Jn 3,5) Ahogy születni senki sem tud a saját elhatározásából, úgy újjászületni sem. Földi születésünk szüleink akaratából és közreműködésével történt. Az eljövendő örök életre a Szentlélek akaratából, az ő bennünk végzett munkájának eredményeként születhetünk újjá. Minden látszat ellenére Isten Lelke számára ez a mostani, bűnöktől terhelt, elesett életünk alkalmas rá, hogy újjáteremtő művét véghezvigye bennünk. Amikor megtörténik, megértjük, mit jelent, hogy Isten valóban Úr.

Ha valóban megnyertem jóindulatodat, ismertesd meg velem a te utadat, hadd tudjam meg tőled. 2Móz 33,13 (2Tim 2,19; Lk 6,12–19; Mt 4,18–22) Mózes itt nem útbaigazítást kér; azt szeretné megérteni, hogy az éppen zajló eseményekkel mi Isten célja. Elutasító választ kap. Be kell érnie azzal az ígérettel, hogy Isten jelen van a kellemetlen, érthetetlen eseményekben („Megnyugtat téged, ha az orcám megy veletek?” – feleli az Úr), de Isten arcát Mózes nem láthatja, hanem csak „hátulról” pillanthatja meg őt: csak utólag értheti meg a folyamatban lévő események célját, amikor Isten befejezte cselekvését, és „elvonul”.

Hallgassatok rám, konok szívűek, akik messze vagytok az igazságtól! Közel van igazságom, nincs már messze. Ézs 46,12–13a (Mt 10,7; 1Móz 35,1–5.9–15; Mt 4,23–25) A következő versből kiderül: Isten a maga igaz voltát szabadító tettekben mutatja meg. „Közel van igazságom, nincs már messze, szabadításom nem késik.” Isten úgy tesz igazságot, hogy övéit végül mindig kiszabadítja szorongatott helyzetükből.

Uram, egyengesd előttem az utat! Zsolt 5,9 (Jn 10,4; Ez 2,3–8a; Mt 5,1–12) A zsoltáros nem a maga erejére, bölcsességére, ügyességére hagyatkozva akarja igazát bizonyítani az őt ért gonosz rágalmakkal szemben, hanem Istentől várja, hogy feltárja ellenségei vétkét, és úgy intézi a dolgokat, hogy azok belebukjanak ellene szőtt fondorlatos tervükbe.

Igaz vagy, Uram, ha perlek is veled. Hadd beszéljek veled mégis az igazságszolgáltatásról! Jer 12,1 (Róm 9,21; ApCsel 15,4–12; Mt 5,13–20) Jeremiás a bennünket is gyakran foglalkoztató kérdéssel folytatja: „Miért szerencsés a bűnösök sorsa? Miért boldogulnak mind, akik csalárdul élnek?” (Jer 12,1b) Jeremiás tudja, hogy Isten ezt előbb-utóbb megelégeli, mégis sürgetően kérdezi: mikor tesz már végre igazságot? Isten válaszában nem a mikorra, hanem a hogyanra ad feleletet: az Úr úgy fog igazságot tenni, hogy amikor már tetőpontjára hág népe gonoszsága, megkönyörül rajta, és – bár előbb keményen megbünteti – végül újjáteremti.

Kinyújtotta szent karját az Úr minden nép szeme láttára. Meglátják majd az egész föld határán Istenünk szabadítását. Ézs 52,10 (Ef 5,14; Lk 22,31–34; Mt 5,21–26) A próféta ezt a babiloni fogságból való szabadulásra érti. Ám Krisztus is „szent karját kinyújtva” szenvedte el az egész világ bűnéért a kínhalált, és az így szerzett szabadítás az egész földkerekségre kihat: minden nép meg fogja ismerni.

Megtaláltok engem, ha kerestek, és teljes szívvel folyamodtok hozzám – így szól az Úr. Jer 29,13–14 (ApCsel 17,27; Fil 3,12–16; Mt 5,27–32) A próféta a babiloni fogságban élő népet vigasztalja így. Istent templomától távol, a számkivetés földjén, az idegen isteneket tisztelő birodalom népei közé szétszórva is megtalálhatják, ha igazán keresik, és teljes szívvel folyamodnak hozzá. Az Istennel való élő kapcsolat egyetlen feltétele a hit, amely szabad minden körülménytől.

Véghelyi Antal

::Nyomtatható változat::