Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

„Mielőtt felcsatolod a léced, mire figyelsz?” – hangzott a kérdés. Én meg csak agyaltam, hogy akkor most mit is kell mondani? Hogy is volt? Több mint tíz évvel ezelőtt voltam már háromnapos „kiképzésen” – ugyancsak Szlovákiában –, de mennyi minden történt azóta… „A lényeg, hogy párhuzamosan tartsd a léceket, és mindig a völgy felőlit csatold fel először!” Igenis. Izzadtam, mindent beleadtam, annyira próbáltam koncentrálni, hogy az már fájt.

Volt ott minden: vakító napsütés, rengeteg hó, a Lomnici-csúcs tekintélyt parancsoló látványa, hófehér sipkáival; saját síoktatónk, Zoli bácsi; suhanó „régi motoros” síelők; kis esés, nagy esés; kék-zöld emlékek különböző testrészeken; hatalmas nevetések; Kati néni szlovákórái, Lujzi esti éneklése; szürke, nehéz felhők, jeges szél; elcsendesedések, kipirult arcok, az esti áhítatok és az összetartás.

Mert hát egy kisbusszal és három személyautóval indultunk neki Szlovákiának. Ugyan nem zászlóztuk fel magunkat, de mindig tudtunk a másikról, és amikor a sípályán voltunk, ott is mindig figyeltünk egymásra.

Amikor ott vagy fent a hegyen, és kicsit remeg a térded, és tudod, hogyha túl nagy a lendület, a „hóeke” használata segít, és koncentrálsz (és benned van, hogy azért jó lenne, ha más is látná, és büszkén húzhatnád ki magad, és persze hogy nem hoztad el a fényképezőgépet), és ezer méterről lerí rólad, hogy még nem vagy az a gyakorlott síelő… És elindulsz, és jönnek jobbról is, balról is, de nyugi, kikerülnek, mert ők ügyesebbek, és akkor hogy is volt? Ha balra dőlök, akkor jobbra kanyarodom… és tényleg, és hurrá! Egyre nagyobb a lendület, és veszem a kisebb-nagyobb kanyarokat, és akkor meghallom kedves barátném hangját, hogy „hol a súlypont?”, mint egy renitenskedő kisdiák, visszább veszek, és csinálom a tanultak szerint, aztán jön a meredekebb lejtő – itt már úgysem láthat –, és belehúzok, és suhanok, és annyira élvezem, hogy észre sem veszem, hogy hangosan kiabálok!

Több mint egy évvel ezelőtt született meg az ötlet. És a múlt héten volt Matlárházán – szlovákul Tatranské Matliare – az Északi Egyházkerület által lelkészeknek és családtagjaiknak szervezett első sítábor. Köszönjük, mert igenis kellenek ilyen alkalmak. A már annyiszor elcsépelt mondat jut eszembe: „a lelkész is ember”, de hát tényleg! Adódott egy új lehetőség – a húsz jelentkező élt vele.

Mint minden új kezdeményezés, egy kicsit izgalommal töltött el mindannyiunkat. Nem megszokott környezetben, mégis csapattal, összefogva – hatalmas élmény! Dr. Fabiny Tamás püspök gondoskodott a mindennapi lelki útravalóról. Mindennap új kihívás volt, újabb „tananyag” (a „haránt-rézsút siklásról” nem is beszélve!), minden egyes nap végén fáradtan, bár lelkesen tudtunk körbeülni, a nap eseményeit számba venni és a Jóistennek hálát adni.

A tábor Lőrincz Csaba aszódi lelkész és az aszódi evangélikus gimnázium segítségével, többek közreműködésével valósulhatott meg.

Megtanultam, ha előre dőlök, a léc elejére koncentrálódik a teher, így sokkal könnyebb siklani a havon! Itthon nincs hó, és lassan már tavaszodik, de ha visszagondolok az ottani napokra, bizony lendületet ad, tudok siklani a feladatok sűrűjében, mielőtt behavazódnék!

Csoszánszky Márta

Regionális hozzárendelés: Északi Evangélikus Egyházkerület

::Nyomtatható változat::