e-világ

Hozzászólás a cikkhez

Testi-lelki életünk, természetünk, rendeltetésünk, fennmaradásunk, kapcsolataink, csaknem minden lényeges szükségletünk és lehetőségünk jellemzését megtaláljuk a Biblia első lapjain. A sok évszázados szöveg nem ígér könnyű megoldást minden bajra, de az elszánt olvasót útbaigazítja.

Figyelmes olvasáskor kiderül, hogy a világ nem minden részletében teremtetett eleve jónak, mert a megszokott értékelés – „És látta Isten, hogy ez jó” – éppen az ember teremtésének napján elmarad. Nem sokkal később viszont az egész teremtésre vonatkozóan olvashatjuk, hogy „minden, amit alkotott, igen jó” (1Móz 31). Több bibliaértelmező azzal magyarázza ezt, hogy az ember tevékenységét nem határozza meg és nem is értékeli előre Teremtője, hanem megadja a szabadságát: döntsön, éljen választása szerint. Végső célba érését, „hazatalálását” nem teszi kockára ezzel, hiszen az egész teremtés végső összesítésben „igen jó”, ám az embereknek valóságos lehetőségük van arra, hogy a nemzedékek és egyéni sorsok útján szabadon alakítsák önmagukat, környezetüket és kapcsolataikat.

A Jézust ismerő újszövetségi emberek utolsónak, végéhez értnek, beteltnek, beteljesedettnek látták és ilyennek is élték meg saját korukat. Nem elsősorban ennek a profán időszámítást érintő idői, a történelem végéhez közeli értelmében, hanem sokkal inkább az ószövetségi ígéretek beteljesedéseként, vagyis mélyen vallási-teológiai értelemben. A minőségileg, nem pedig időileg értett új idő számukra az új teremtést jelentette elsősorban.

Meggyőzően mutatja ki az Ószövetség-tudós W. P. Brown, hogy az Ószövetség egyik jelentős irodalmi rétege szerint a történelem csaknem minden lényeges eseménye mögött az elvesztett éden megtalálása iránti vágy motívuma húzódik, hogy Izrael történetének fordulópontjait az ember eredeti céljához való visszatalálás vágya alakítja. Ez az önerőből soha vissza nem állítható állapot jut érvényre mégis Jézus személyében és az ő szándékának megfelelő követésében. Ebben az összefüggésben az Ó- és az Újszövetség a legmélyebb értelemben egészíti ki egymást, szövegeik – a keletkezésük közt eltelt hosszú idő ellenére is – sokrétű belső kapcsolatban állnak, és ez a kapcsolat az Újszövetség megértéséhez nélkülözhetetlen.

A világgal és benne teremtménytársainkkal történő együttélésünk módja és minősége döntően függ attól, hogy mit gondolunk, hiszünk és vallunk az Újszövetség egyik központi témájáról: a teremtés és az új teremtés kapcsolatáról. Az Újszövetség legszebb természeti képeivel Jézus Isten országáról mondott hasonlataiban és paraboláiban találkozunk.

Jézus maga az új teremtés kezdete: ez áll az evangéliumokból megismerhető szavainak hátterében, az élete eseményei köré települő ünnepek mélyén és az első gyülekezetek hitének megfogalmazásaiban. Az általa küldött Lélek hatásai közül is kiemelkedik az újjászületésben, az emberi élet formálásában és a közösség építésében kifejtett erő, amely jellemzően a teremtés és újjáteremtés aktusaként érvényesül.

A tekintetben viszont, hogy mi következik ebből a gyülekezetekre és a Jézus-követő emberek életformájára nézve, már az Újszövetségben magában is különböző értelmezéseket találunk. Míg Péter apostol elsősorban a gyülekezetek bezárkózását, világtól való elkülönülését tekinti szent feladatnak, Pál éppen ellenkezőleg arra hívja a Krisztus-hívőket, hogy legyenek munkatársaivá Isten teremtő művének azzal, hogy életükkel hozzájárulnak a világnak háztól a kultúráig tartó építéséhez. Ezzel megismétlődik az az ószövetségi teremtéstörténetben kiemelt vonás, hogy az emberi tevékenységre vonatkozó döntés végső soron az ember szabadságának területére tartozik.

A világ mai állapotára vonatkozóan ez két elvi következménnyel jár. Először is: tönkre tudjuk tenni Isten teremtett világát! Ezt manapság úgy tehetjük meg a legegyszerűbben, ha nem változtatunk jelenlegi általános fogyasztási szokásainkon, vagyis ha az emberi kapcsolatoktól az árucikken át a világkereskedelem legelterjedtebb formáiig mindent felélhetőnek gondolunk és el is fogyasztunk környezetünkben. Másodszor azt is jelenti, hogy ha eljön az az idő, amikor a valódi szükségleteink többszörösére növesztett ökológiai lábnyomunkkal tényleg élhetetlenné tapostuk szét szép bolygónkat, még mindig lesz lehetőség Isten új teremtésének ígéretében bizakodni. Akkor már csak ez marad.

Béres Tamás

::Nyomtatható változat::