Szószóró

Hozzászólás a cikkhez

Egy országszerte látható reklám a következőt üzeni: „Akarom. Most.” Menynyire jellemző ez a gondolkodásmód a világra! Mennyire jellemző rám? Nagyon is… Igen, akarom. Kell, mert jár, mert tetszik, mert ki akarom próbálni, kíváncsi vagyok rá, megengedhetem magamnak.

Mikor? Most, azonnal, rögtön. Nem várok, kell az élmény, ha már nem szerezhetem, nézhetem, ízlelhetem meg minél hamarabb, akkor nem is olyan vonzó. Előbb akarom, mint mások, mert ha nem én vagyok az első, akkor rögtön veszít az értékéből. A legjobb, ha nem kell érte komoly erőfeszítést tenni. Van ez így tárggyal, filmmel, új fajtájú édességgel, zenével. Sokszor elhiszem, hogy így kell gondolkodni, s így is viselkedem.

Krisztusom, jól van ez így? „Kérjetek, és adatik nektek…” (Mt 7,7)

Úgy kell lennie, ahogy a mennyei Atya akarja, hiszen ő még nálam is jobban tudja, mire van szükségem és mikor, már azelőtt, hogy megfogalmaznám (Mt 6,8). Az Evangélikus énekeskönyv 387. énekének második sora – „És mindent, mindent adj meg énnekem…” – nem ragadható ki, bár emberi természetünk erre hajtana bennünket, hanem csak a harmadik sor fényében nyeri el értelmét: „…mi lelkem hozzád vonja, hozzád kösse!”

Édesatyám! Életem oly sok mindenben szenved hiányt; kérlek, add meg ezeket úgy és akkor, amikor te jónak látod! Ha pedig ez soha nem következik be, akkor kérlek, értesd meg velem, miért nem. De ha nem értem meg, akkor is megnyugszom akaratodban, mert tudom, hogy az jó.

Rab Ferenc Levente

::Nyomtatható változat::