EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2008 - 29 - Határok elé

Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Határok elé

Valami harsány köszöntőfélét kellene írnom a Szélrózsa 7. országos evangélikus ifjúsági találkozó elé, mint tettük a három legutóbbi fesztivál esetében. A tapasztalat azonban visszafogottságra int. Mert bár szerkesztőségünk – két fotóssal megerősítve – idén is csaknem teljes létszámban jelen lesz a találkozón, és persze lapunk aktuális számából is bőven viszünk magunkkal extra példányokat, már tudjuk, hogy e sorokat legkevésbé a rendezvény helyszínén tartózkodók olvassák majd… Miért is tennék, hiszen július 16. és 20. között a példátlan programbőségben ugyan kinek lenne kedve újságolvasással múlatni az időt?

Azokhoz szólok tehát inkább, akik nem tudnak vagy nem akarnak elmenni a kőszegi „hosszú hétvégére”. Mindenekelőtt azokhoz, akik fenntartásokkal, netán ellenérzésekkel viseltetnek e kétévenkénti ifjúsági rendezvény iránt. Azokhoz, akik (és tudom, hogy ők sincsenek kevesen) azt, hogy egyházunkban hivatalos támogatást élvez egy „efféle” megmozdulás, kifejezetten nehezményezik… Kérem szépen: ne tegyék! A Szélrózsát születésétől fogva végigkísérők a megmondhatói: ezek a találkozók összes esetleges hibájuk, hiányosságuk ellenére sem tudnak rosszul sikerülni.

Nem csupán azért nem, mert a Szélrózsákon statisztikailag is több evangélikus van együtt, mint egyházunk bármely más országos rendezvényén. Nem csupán a példátlanul gazdag programkínálat miatt. Nem, nem. A Szélrózsa alapvetően azért nem tud – az óhatatlan problémák és színvonalbeli egyenetlenségek ellenére sem – rosszul „elsülni”, mert sikeréért egynél biztosan többen imádkoznak, és mert két-három főnél biztosan többen jönnek el rá az Úr nevében… És mert a hónapokkal ezelőtt kezdődött előkészítő, szervezőmunka sem nélkülözhette Isten áldását.

A magyarországi evangélikus élet valóban ünnepi eseményére szokott esélyt adni ez az öt nap, és – főszerkesztőként némi önkritikával teszem hozzá – talán az Evangélikus Életben is épp ezt a rendezvénysorozatot szoktuk tudni a leghitelesebben dokumentálni (noha sejtjük, hogy a szervezők nyilván idén is elmulasztják majd médiatámogatóként említeni lapunkat…).

Az idei Szélrózsa a Határok nélkül címet viseli. Sokunkban „a Hortobágy poétája” tudatosította, hogy az ifjúság hónapja a március. A Szélrózsa jóvoltából azonban tudjuk, hogy a magyarországi evangélikus ifjúságé viszont – legalábbis kétévente – a július. Az Ady-parafrázis tehát valahogy így szól: „Július van s határtalan az élet.” Az örök élet reménységében osztozók számára mindenképp.

T. Pintér Károly


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Meglankadt bibliaolvasókhoz
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Élő víz
Lukács evangéliuma – a szegénység
3. Munkatársak
HETI ÚTRAVALÓ
Egyházunk egy-két hete
A minőségi zene, a közösség és az Istennel való találkozás ünnepe
Vegyük őket a szívünkre!
Három a lelkész – ordináció három helyszínen
Három a lelkész – ordináció három helyszínen
Három a lelkész – ordináció három helyszínen
Országos evangélikus gitártábor – Nagybörzsönyben először
Keresztutak
„Ecce quam bonum…”
Bibliával a mindennapokban
Köszönet a (nagy)családért
A fiatalok vallásosabbak, mint feltételezzük
Evangélikusok
Tarzusztól Rómán át Kisvárdáig
Bőrbe vésett hitvallás
Minden a misszió eszközévé válhat
e-világ
Evangélikus szállások a neten
Keresztény szemmel
Határok elé
evél&levél
Új istentiszteleti hely a kiskunhalasi kórházban
Ismét határok nélkül voltunk
„Nem halok meg” – mondta a nagymama
Közlemények, nyilatkozatok
Szélrózsa-fotópályázat
Az evangélikus iskolák OKTV-helyezettjei – 2007/2008
E heti Luther-idézet
Luther Idézet
Kultúrkörök
Megférnek az ufók az istenhittel a Vatikán főcsillagásza szerint
Erósz és a Messiás
Evangéliumi műhely a bűvészetek völgyében
És ha a paradicsom a földön lenne?
Burgonyatorta
A vasárnap igéje
Botrány
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Gyermekvár
Kedves Gyerekek!
ÉnekKincsTár
Jézus a szőlőtő, mi vesszők vagyunk
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2008 29 Határok elé

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster