Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2008
- 29
- Köszönet a (nagy)családért
Keresztutak
Hozzászólás a cikkhez
Köszönet a (nagy)családért
| FOTÓ: VITÁLISNÉ MALIK JUDIT |
„Hárman vagyunk testvérek…” „Olyan
sokan?!” – kérdeznek vissza megdöbbenve
(megbotránkozva?) az egyke ismerõsök.
Vajon mit szólnának – talán
szóhoz sem jutnának –, ha négy, öt, hat
vagy még több testvért megnevezni tudó
fiatalokkal kerülnének szembe?!
(Utóbbiakéhoz képest a miénk csak „kis
nagycsalád”.) „És egy anyától és egy apától
– folytatódik a rácsodálkozás –, akik
tényleg huszonhat éve tartanak ki – házasságban
– egymás mellett?” Igen,
tényleg.
Természetes. Olyan természetes, mint a
levegõvétel. Vagy az, hogy reggel felkel a
nap, este pedig eltûnik a horizont mögött.
Eltûnik – de attól még ott van (és
másnap újra felbukkan az égen). Ugyanígy
a család is mindig ott van. Akkor is, amikor
tagjai teljes létszámban egy fedél alatt
tartózkodnak, és akkor is, amikor soksok
kilométer választja el õket egymástól.
Akkor is, amikor teljes közöttük az összhang,
és akkor is, amikor viták, nézeteltérések
„színesítik” a mindennapjaikat. Akkor
is, amikor legszívesebben egyedül
lennének, elfeledkeznének róla, és egyegy
pillanatra púpnak, kötöttségnek, tehernek
érzik a létét, és akkor is, amikor az
otthon, a család biztonságára, védelemére,
támogatására van szükségük.
„Köszönet a családért” – ezt a mondatot
választotta a július 10. és 13. között
Veszprémben megrendezett hetedik
családkongresszusa mottójául a Nagycsaládosok
Országos Egyesülete (NOE).
A civil szervezet vezetõi szerint a témaválasztás
annál is inkább aktuális, mivel
a jelenlegi társadalmi „csõdhelyzetre” az
egyetlen helyes válasz a család, a családban
élés, a családok megerõsítése.
„Papa, mama, gyerekek, csupa szív, szeretet” –
hangzott fel a jól ismert strófa közel harminc
éve AMézga család címû rajzfilmsorozat
minden epizódjának elején. Igen,
bármilyen közegbõl, bármilyen tapasztalatokkal
a tarsolyában jön is valaki, ha
megkérdezik tõle, mi jut eszébe a családról,
még ma is, amikor mindenféle
együttélési formát hajlamosak családként
definiálni, ideálisnak ezt a papamama-
gyerekek felállást tekinti. A „hagyományos”
család létjogosultságáért –
pláne elismeréséért – mégis harcolni
kell, hovatovább (ön)védelemre szorul.
Pedig az egyén is, és a társadalom is sokat
köszönhet az igazi családnak!
Az ép, egészséges, jól mûködõ családnak
az egyén csupa-csupa természetes
és magától értetõdõ, mégis nagyon fontos
és sajnos gyakran hiányzó dolgot
köszönhet: szülõi és testvéri szeretetet,
boldog, élményekben gazdag gyermekés
ifjúkort, biztonságérzetet, odafigyelést,
törõdést…
A társadalom testileg-lelkileg egészséges,
hosszú távon és közösségben gondolkodó,
kitartó és küzdeni tudó, határozott
értékrenddel bíró embereket, akik –
túl azon, hogy egyszerre termelõi és fogyasztói
is a javaknak – a társadalom építõi,
az értékek õrzõi és továbbadói.
És mit köszönhet kifejezetten a nagycsaládoknak
a nemzet? Röviden: a fennmaradását.
Csakhogy míg a köztudatban
továbbra is a tradicionális kép él a
családról, és a szociológiai felmérések
szerint a fiatalok legalább két (de inkább
több) gyereket szeretnének – vagyis elméletben
meg lehetne állítani a népesség
fogyását –, a valóságban az elmúlt
bõ húsz évben hazánkban a termékenységi
ráta az egyharmadával csökkent…
A társadalomban a nagycsalád tehát már
csak ezért sem problémák forrása, hanem
– a megoldás kulcsa.
Vitális Judit
::Nyomtatható változat::
|