ÉnekKincsTár

Hozzászólás a cikkhez

Három éve, tavasszal távozott el közülünk a jeles evangélikus igehirdető, lelkipásztor, pedagógus, költő: Scholz László (1911–2005). Egyházunk egyik legnagyobb hatású egyéniségét tisztelhettük benne, aki nagyszámú teológiai írása és cikke mellett énekeskönyvünk huszonhét énekszövegének szerzője. A Szentháromság utáni kilencedik vasárnapon is az ő biztató szavai csendülnek fel az istentisztelet graduálénekében: Jézus a szőlőtő, mi vesszők vagyunk (EÉ 395).

A Szentháromság ünnepe utáni vasárnapokat tartalmi sokféleség és gazdag mondanivaló jellemzi. Látszólag nincs összefüggés az egyes vasárnapok jellegében, mégis átfogja őket egy gondolatív, mely a kegyelem pünkösdi beteljesülésétől az utolsó ítélet felé irányítja figyelmünket, s ezen az úton, a kegyelmi idő vége felé haladva, maga Krisztus kormányozza, pásztorolja egyházát.

A Szentháromság ünnepe utáni kilencedik vasárnapon három igehely ad útmutatást. A hamis sáfárról szóló evangélium (Lk 16,1–9) a megtapasztalt kegyelem gyakorlására buzdít; az epistola (1Kor 10,1–13) az elbizakodott korinthusbeliek példáján keresztül óv a paráznaság és a bálványimádás bűnétől; a harmadik ige pedig az istentisztelet graduálénekében (főénekében) hangzik fel: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt…” (Jn 15,5)

Ha figyelmesen átolvassuk Scholz László énekszövegét, láthatjuk, milyen hűen megtartotta a szerző az evangélium gondolatmenetét és szimbolikáját, hiszen az ének négy strófájában szinte pontosan követhető az igehely első négy verse. A versszakok rövidsége ellenére a szövegíró mégis olyan magvasan és közérthetően magyarázza meg a szőlőtő és szőlővessző metaforáját, hogy az az egyszerű ember számára is jól megérthető.

Scholz László költeményét énekeskönyvünkben a Jézusom, Krisztusom kezdetű ének (EÉ 381) dallamával találjuk meg, mely egy 18. századi szlovák eredetű népének. Egy olyan kor termése, amelyben a késő barokk és a bécsi klasszicizmus a gyülekezeti énekköltésre is kifejtette hatását. Ezeket a zenei stílusjegyeket leginkább a kifejező s a szöveg hangulatát aláfestő dallamvonalban ismerhetjük fel.

Talán a kedves olvasó is megfigyelte már, hogy vannak olyan dallamok énekeskönyvünkben, melyeket dúdolva a kísérő harmóniák is rögtön fülünkben csengenek. Meglehet, ez csak annak a következménye, hogy népszerűbb énekeink orgonakíséretét már kitörölhetetlenül belevéstük emlékezetünkbe. De általában mégis annak köszönhető, hogy ezek a főleg 17. és 18. századi népénekek apró motívumaikban, dallamfordulataikban egy-egy akkord hangjait rejtik el, s ez az akkoriban divatos barokk és bécsi klasszicizmus hatása.

A 395-ös ének dallama (Kde jsi muj premilý) egy kézzel kottázott evangélikus korálkönyvben is megtalálható, melyet a szlovák Adam Skultéty 1798-ban Brno városában készített. Ez az orgonisták számára összeállított gyűjtemény fontos mérföldkő volt a város és a térség történetében, hiszen a benne szereplő ötszáznyolc korál a kor zenei szokását követve számozott basszussal lett lejegyezve. Azaz nem négy, hanem csak két szólam található a kottában: a dallam és a legalsó szólam; e fölött pedig számok jelzik, mely másik két hanggal kell még a kántornak kiegészítenie a kíséretet. Ez a – mai korálkönyvekben már nem használt – lejegyzésmód komoly zenei felkészültséget igényelt az orgonistától.

A Szentháromság ünnepe utáni vasárnapok liturgikus színe a zöld, s ebben az időszakban számos templomban látható a zöld színű oltárterítőn a szőlőtő és szőlővessző hímzett mintája, alatta az evangéliumi idézettel. Hogy ezt a jézusi „Én vagyok” mondást valódi lényegében is megérthessük, érdemes kézbe venni, olvasni és énekelni Scholz László versét, mellyel a lelkipásztor az egyszerű ember nyelvén szólít meg és tanít még ma is bennünket.

Fekete Anikó

::Nyomtatható változat::