Keresztutak

A kelet-közép-európai protestánsok pozsonyi találkozója (június 27–29.) alkalmából szlovákiai testvérlapunk, az Evanjelický posol spod Tatier interjút készített egyházunk külügyi kapcsolatokért felelős püspökével, dr. Fabiny Tamással. Az alábbiakban a július 16-án megjelent írást közöljük id. Cselovszky Ferenc fordításában.

Hozzászólás a cikkhez

Befejeződött a keresztények pozsonyi találkozója, melyet a résztvevők közül sokan az utóbbi évek legjobb egyházi akciójaként értékeltek. Dicsérték a tanácskozások kiváló légkörét, mely a résztvevőket felszólalásra serkentette, és segítette az előadók közötti összhang megteremtését. Köszönet illeti szolgálatukért a hazai és külföldi igehirdetőket. Közöttük volt dr. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspöke is. Őt kértem beszélgetésre.

– Püspök úr, hogyan határozta el, hogy elfogadja a meghívást a keresztények találkozójára Pozsonyba, és hogy részt vesz rajta?

– Nagyon fontosnak tartom, hogy a szomszédos országok, mint Szlovákia és Magyarország gyülekezetei látogassák egymást, és kölcsönösen ápolják a kapcsolatot. Két és fél évvel ezelőtt választottak püspökké a Magyarországi Evangélikus Egyházban, azóta különösen fontosnak tartom a jó kapcsolatot a szlovákiai evangélikusokkal. Személyes okom is van rá, hogy eljöttem, mégpedig az, hogy nagyanyám Kuková községből származik, ezért Szlovákia nekem szívügyem. Apám, aki egyháztörténész volt, gyakran mondta, hogy a magyar– szlovák viszonyt, amelyet a történelem elrontott, igyekezni kell orvosolni, és hangsúlyozta a kölcsönös megbocsátás és az újat kezdés szükségességét.

– A két nemzet már régóta egymás mellett él Európában, mégis úgy tűnik, hogy a szlovák– magyar kapcsolatok ismét zsákutcába jutnak a jelenlegi szlovák politika miatt. Ön hogyan látja ezt?

– Ez nem helyes, és ez nem is az egyház véleménye. Ez politika, s a politikában gyakran eluralkodnak ilyen nézetek. A szlovákiai evangélikus egyházi kapcsolatokat illetően nekem jó tapasztalataim vannak. Sohasem éreztem gyűlölködést, sőt éppen ellenkezőleg, elfogadást és szeretetet tapasztaltam, amelyet nagyra tartok és becsülök. Ami a politikát illeti, az nálunk is hasonló, de nem a kormány, sokkal inkább kormányon kívüli körök törekednek konfliktusra. Ez még a múltból, a monarchikus időkből ered. A múltat nem kell elfeledni, de tanulnunk kell belőle, és mindenekelőtt tudni kell megbocsátani. A püspökök fórumán is ezt hangsúlyoztam. Sajnálom, ami rossz történt a múltban, és egyházunk nevében bocsánatot kérek.

– Az egyház milyen példát adhat Európának, illetve az európai politikának?

– Európa lelke az egyház, ezért Európát nemcsak a gazdaság tartja fenn, hanem főként a lelki, szellemi dolgok. Európai Unióról beszélünk, mely államokat kapcsol össze, és azt látjuk, hogy mégis megosztottak. Nem politikailag, de gazdaságilag, mert vannak gazdag és szegény országok.

Az egyház abban segíthet, hogy az emberek közelebb jussanak egymáshoz. Mert az egyház szabadabb, mint a kormány, és főleg azért, mert az egyház az emberek után mehet. Az egyház előbb tud bocsánatot kérni a múlt bűneiért, mint a kormány.

Visszatérek az előző kérdéshez, mely a szlovák–magyar problémát érinti. Az egyháznak fáj az, ami 1945-öt követően a magyarokkal történt Bene¨ dekrétumai alapján, amikor erőszakkal megfosztották őket csehszlovák állampolgárságuktól és állampolgári jogaiktól. Ezt lakosságcsere, reszlovakizáció és belső áttelepítés követte.

Nagy igazságtalanság volt, hogy a politika kedvéért embereket ítéltek el, akik tulajdonképpen semmiről sem tehettek. A politika erre nem tudja azt mondani, hogy „bocsánat, elnézést kérünk”, de az egyház tudja, illetve tudnia kellene. Az egyház azt tanítja, hogy Krisztus teste vagyunk, de ha a test megosztott, akkor az fáj. Magyarország és Szlovákia között 1945 után újra átszabták a határokat, akkor gyülekezeteket is elválasztottak egymástól, melyek között megszakadt minden kapcsolat. Igaz, amit Klátik püspök mondott, hogy a kommunizmus idején jelszóként hangzott: „Oszd meg és uralkodj!”, de az egyház ezt nem követheti, nem lehet megosztó és uralkodó. Az egyháznak tudnia kell megbocsátani, igazat mondani s ha kell, fellépni a bűnös kormánnyal szemben.

– Önöknél az egyház már leszámolt a kommunista múlttal?

– Igyekszünk feldolgozni a múltat. E célból bizottságot hoztunk létre, melynek feladata, hogy kiderítse, kik azok a lelkészek, akik a kommunizmus idején együttműködtek az állambiztonságiakkal, és feljelentettek másokat. Nem akarjuk megbüntetni őket, lelkészi hivatásából sem akarunk elmozdítani senkit, de arra törekszünk, hogy az iratok nyilvánosak legyenek. Azt akarjuk, hogy az egyház előbb ismerje meg e dokumentumokat, mint a nagyközönség.

Jogász, történész, lelkész és levéltáros alkotja ezt a bizottságot. Első jelentésüket már 2006 májusában a zsinat elé terjesztették, mely értékelte azoknak a lelkészeknek a működését, akik tudatosan vagy tudtuk nélkül együttműködtek az állami szervekkel. Ez a folyamat eltarthat nyolc-tíz évig, sőt lehet, hogy tovább is. De azután senki nem vádaskodhat, és senki sem lesz zsarolható. Fontos, hogy tudjunk egymásnak megbocsátani. Fontos, hogy ha valaki rosszat tett, legyen képes beismerni, és tudjon bocsánatot kérni. Ha képesek leszünk szembenézni a múlttal, akkor tudunk helyesen tekinteni a jövőbe.

– Az egyik vitafórumon szó volt arról, hogy új tagországoknak az Európai Unióhoz való csatlakozása új kultúrák megjelenését, új viselkedési formák beáramlását idézheti elő. Vajon nem kell félnünk, hogy ezek a kultúrák elnyelnek minket? Az egyház hogyan viszonyuljon az iszlám követőinek egyre növekvő számához?

– Magyarországon az iszlám eddig nem jelentett problémát, de Ausztriában igen, ott több a mohamedán, mint az evangélikus. Számunkra az a fontos, hogy minden kérdésnél térjünk vissza hitünk gyökereihez, és szilárdan ezeken az alapokon álljunk.

– Említette, hogy Európa nem egységes gazdasági téren, ezért szolidárisaknak kell lennünk a szegényebb országokkal. Ön szerint a keresztényeknek mit kellene tenniük, hogy a minimálisra csökkenjenek a különbségek?

– Minden országban problémát jelent a munkanélküliség, a romák és a prostituáltak kérdése, a gyermekek és a nők elnyomása. Az egyház tudna segíteni, és gondolom, hogy segít is.

Szerintem a szolidaritás kérdéséhez tartozik az is, hogy segítsünk azoknak a magyaroknak, akik Magyarország határain kívül élnek. Ugyanakkor örömmel fogadjuk, ha a szlovák evangélikus egyház segíti a Magyarországon élő szlovák evangélikusokat.

– Tartanak-e két nyelven istentiszteleteket a kétnyelvű gyülekezetekben?

– Arra törekszünk, hogy Isten igéje a hívek anyanyelvén hangozzék. Örülök, hogy itt sok lelkész megtanult magyarul. Már tanácskoztunk arról, hogy Szlovákia magyar nemzetiségű gyülekezeteibe, ahol nincs magyarul tudó lelkész, küldhessünk magyar lelkészt, és fordítva is, mi is örülünk, ha szlovák lelkész jön Magyarországra. Az EU-ban élni azért is előnyös, mert az államok „határ nélküliek”, így otthon is, és határon túl is művelhetjük magunkat. Ha a kereskedők mehetnek más országba kereskedni, mert ott például olcsóbb a benzin, miért ne történhetne ez hasonlóképpen az egyházban is? Természetesen erről a püspökök közötti szerződésben kell megállapodni.

– Ön részt vett a püspökök fórumán. Kérem, értékelje ezt a saját szempontjából.

– Örülök, hogy a szlovák kormány elfogadta a meghívást erre a fórumra, és a köztársasági elnök fogadott minket, több államból érkezett evangélikus püspököket a saját rezidenciáján. Annak is örülök, hogy a találkozón megjelent az Európai Bizottság szlovák tagja is, ami annak a bizonyítéka, hogy az evangélikus egyháznak a társadalomban is van támogatottsága.

Lényegesnek és jelentősnek látom azt is, hogy itt minden püspök elmondhatta tapasztalatait, így tanulhattunk egymástól, és erősödhetett a kölcsönös bizalom. Gondolom, a találkozó többi programja is színvonalas volt. Annak is örülök, hogy a szlovák televízió közvetítette a nagygyűlés programját. Ennek azért is örülök, mert a lelkészi munkám mellett tíz éven át én is dolgoztam a televízióban, és tudom, hogy az egyház számára milyen nagyon fontos, hogy ebben a szekularizált világban megjelenjen a nyilvánosság előtt.

Fabiny Tamás püspök úrnak a beszélgetést, Erika Hlačokovának a szimultán fordítást köszöni:

Martina KováČiková

::Nyomtatható változat::