Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2008
- 31
- Kegyelemnek szép rózsája
ÉnekKincsTár
Hozzászólás a cikkhez
Kegyelemnek szép rózsája
Mindig kegyelemre szorulunk! – így
határozza meg liturgikus könyvünk
a Szentháromság ünnepe utáni
tizenegyedik vasárnap központi
témáját. A vasárnap éneke pedig a
kegyelem virágáról szól, amely
nem más, mint Krisztus keresztje:
Kegyelemnek szép rózsája (EÉ 456).
Hadd kezdjük két érdekességgel e finn
ének kapcsán: az eredeti szöveg (Mä tiedän
ruusun armahan) nem szerepel a hivatalos
finn énekeskönyvben, csak az
egyik ébredési mozgalom régebbi énekgyűjteményében
lelhető fel (Siionin Kannel,
360). A finn énekeskönyvben ehhez
a dallamhoz egy, a szenvedésben is a
Szentlélek megtisztító erejét kérő vers
társul, s egy másik, amely a megfeszített
Jézus segítségét kéri az elesettségben.
Úgy tűnik, a keserűség közben is élő bizalom
gondolatköre társul e dallamhoz.
„Finn népi dallam a 19. századból” – így
jegyzi énekeskönyvünk a dallamot, de e
jelzet mögött különleges dallamtörténeti
múlt rejtezik. 1890-ben kezdte el két neves
egyházzenész (Ilmari Krohn és Mikael
Nyberg) tudatosan gyűjteni a finn népdalok
között a keresztény tartalmúakat. Hasonlatos
volt az ő tevékenységük a magyarországi
népdalgyűjtőkéhez. Munkásságuk
összefoglalásaként a 20. század elején
három kötetben adták ki az összegyűjtött
vallásos népdalokat, felkínálva e
dallamokat templomi használatra is.
Kutatásaik érdekes eredményeként
bebizonyították, hogy az egyházias
népdalok valójában régi német és svéd
egyházi énekek (korálok) változatai
(finnül: toisinto). Az évszázadok folyamán
azonban néha annyira megváltoztak
e szájról szájra hagyományozott
énekek, hogy az eredeti dallam már alig
ismerhető fel a kikristályosodott szépségű
népi változatban.
A Kegyelemnek szép rózsája dallam eredetije
például a Mi Atyánk, ki vagy mennyekben
kezdetű Luther-ének volt. S valóban, ha e
két ének sorszerkezetét és jellemző dallamíveit
összevetjük, ráérezhetünk a zenei
rokonságra. A veretes és igényes német
reneszánsz dallamból így alakul finn
vallásos népdal, majd a dallam új szöveget
kap a nemzeti romantika egyházias
versmodorában, amelyből egy hűséges
magyar lelkész különleges szépségű műfordítást
készít. A dallam átvételekor –
valószínűleg lejegyzési pontatlanság miatt
– még egy módosulás történt: a magyar
változat ritmikai beosztása eltér az
eredeti finn dallamétól (máshová kerülnek
az ütemvonalak), de ez alig változtat
a dallam eredeti szépségén.
Előttünk tehát a különös történetű
finn ének magyar változata. Nehéz pontosan
megfogalmazni, miért, de a Kegyelemnek
szép rózsája kezdetű ének szövege
valahogy elüt énekeskönyvünk többi
énekétől. Talán azt is mondhatnánk,
költőibb náluk, mindenesetre képiesebb,
elvontabb és szabadabb asszociációkat
megengedő. Valószínűleg ezért is
szeretjük oly sokan: ki-ki saját élethelyzete
szerint értelmezheti.
Az egész vers egyetlen költői képet jár
körül: a szenvedésben, a gyötrelmekben
kapja meg a hívő ember a kegyelem örömét.
E szenvedések közé érthetjük a bűnbánat
kínjait ugyanúgy, mint a hitvallók
mártíriumát. Legyünk bár bűneinkkel
szembesülve elesettek vagy hitvalló életszentségre
törekvők: Mindig kegyelemre
szorulunk!
A vasárnap óegyházi igéi is felmutatják
ugyanezt a kettősséget. Az ószövetségi
ige (2Sám 12,1–15a) azt a Dávid királyt
állítja elénk, aki éppen összeroskad
Nátán próféta leleplező szavai alatt, s
alig remélheti, hogy a saját magára kimondott
halálos ítéletből – „Az élő Úrra
mondom, hogy halál fia az az ember, aki ezt
tette!” – kegyelmet kaphat.
Az Első korinthusi levél 15. fejezetéből
való epistola Krisztus feltámadásának
tanúit sorolja, akik egyek abban, hogy
Krisztusban a mi bűneinkért meghalt áldozatot
látják. S a Feltámadottról is csak
a kegyelem által lehet tanúskodniuk.
Az evangélium (Lk 18,9–14) a farizeus
és a vámszedő példázatával szintén arra
figyelmeztet, hogy nincs az a jó cselekedet,
amely képessé tehetne minket magabiztosan
megállni az Úr előtt, csak elesettként
és irgalomra várva. Mindig kegyelemre
szorulunk!
A rövid élete ellenére különleges kisugárzású
győri hitoktató, lelkész, Ittzés
Mihály ültette át magyarra Edla Pöyry énekét
olyan beleérzéssel, hogy megkockáztathatjuk:
a magyar változat a témához
illő törékenységével, finomságával
túlszárnyalja az eredetit. A fordító még
nem tudhatta, hogy önmagára, családjára
és az általa pásztoroltakra mennyire
érvényesek lesznek a költeményben
megénekelt gondolatok: „E keresztet
hitből kapjuk, / Ajándékként hordozhatjuk.”
Mindig kegyelemre szorulunk!
Bence Gábor
::Nyomtatható változat::
|