Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Lapunkban, mint valamennyi egyházi lapban, gyakran olvashatunk az ökumenikus találkozásokról, az ökumenizmus jelentõségérõl a kereszténység összefogásában, az emberi kapcsolatokban. Ezt segíti a Biblia éve is. A Biblia, a nagy könyv, vagy ahogy D. Szebik Imre a közelmúltban említette, „az élet könyve”, mindennapjaink útmutatója.

Kutatómunkám során jelenleg Kempis Tamás Krisztus követése címû kötetét olvasom, mely megdöbbentõen kapcsolódik a fentiekhez. A hatszáz éve írt könyvrõl mondta 1604-ben elsõ magyar fordítója, Pázmány Péter, hogy nem olvasott a Biblián kívül könyvet, melyet ennél méltóbbnak talált volna arra, hogy a magyar keresztény hívek kezébe adja, mert „aki ezt szerencsére felnyitja, és egy részét, mely elébe akad, figyelmesen megolvassa, lelki vigasztalást és isteni szolgálatra való gerjedezést vészen”.

Csodálatos vagy inkább elgondolkoztató írás, összeállítás a Kempis Tamás négy könyve Krisztus követésérõl fõcímmel megjelent kötet. A fejezetcímek is beszélnek: Utasítások a lelkiéletre – Buzdítások a belsõ életre – A belsõ vigasztalásról – Az oltáriszentségrõl. Az írásmû kiemelkedõ értéke: egyetemessége – bár szerzõje, Kempis Tamás (1379–1471) német vallásos író, Ágoston-rendi szerzetes. Egyetemesen szól a kereszténységhez, a keresztény egyházak híveihez. Van, aki a keresztény lelki irodalom alapkönyvei közé sorolja. Ezért is számtalan újabb magyar fordításban, tolmácsolásban jelent meg. Jól érthetõ, egyszerû mondatai révén kitûnõ segédeszköz lehet a hitoktatásban is.

Mielõtt a népszerû magyar fordítást olvasni kezdtem, eredeti német, gyorsírással írt, rendkívül értékes kiadása már – csodálatos ajándékként – a tulajdonomban volt. Ennek története sem mindennapi. A rádióban Kosztolányi Gabelsberger gyorsírási rendszerével írt verseinek megfejtésérõl volt elõadásom. Ekkor történt – 1951–52-ben lehetett –, hogy a rádió portáján valaki névtelenül leadta számomra a sokszorosan csomagolt könyvet azzal az üzenettel, hogy az ajándékozó az elkért telefonszámon fel fog hívni. Néhány nap múlva egy kedves, idõs hangú úr keresett telefonomon, érdeklõdött, megkaptam-e a könyvet. „Nekem nagyon kedves emlék. Olvasom az Ön írásait, azt hiszem, jobb kezekbe nem adhatnám” – mondta. Kérdeztem a nevét. „Az én nevem most igazán nem érdekes. Fogadja szeretettel. Örülök, hogy megkapta, és hogy beszélhettünk. Áldja meg a jó Isten” – és kattant a telefon. Azóta is kutatom az ajándékozót.

A könyv: Vier Bücher von der Nachfolge Christi von Thomas a Kempis, arany betûs fekete vászonkötésben, harmadik kiadás, Gabelsberger gyorsírási rendszerével, Lindau, 1886. A gyorsírásos anyagot gyönyörû kézírással nyomdai kiadásra elõkészítette (autografálta) Hieronymus Grazmüller O. S. B., igazgató, Augsburg.

Évtizedekkel a sajátos ajándékozás után a drezdai Szászországi Állami és Egyetemi Könyvtár Gyorsírási Gyûjteményének vezetõjétõl megtudtam, hogy ebbõl a kiadványból akkor négy darabot tartottak nyilván, ötödikként vették számba az enyémet.

A sok örömet szerzõ kedves ajándékot – miután az elõszót is író autográfus bencés szerzetes volt –, úgy gondoltam, legjobb, ha a pannonhalmi bencés apátság könyvtárának adom. Örömmel látom ma már elsõ oldalán a könyvtár bélyegzõjét. Néha a könyveknek is különös a sorsuk…

Schelken Pálma

::Nyomtatható változat::