Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! (Zsolt 103,2)

Szentháromság ünnepe után a 14. héten az Útmutató reggeli és heti igéinek közös kulcsszava a hálaadás. A Szentlélek elevenít meg és tesz késszé – a hálás hit megnyilvánulásaként – az Úr imádására: „Dicsérjétek, keresztyének, az Úristent!” (GyLK 779) S „boldog az az ember, akinek te vagy az ereje, aki a te utadra gondol szüntelen” (Zsolt 84,6; LK). Jézus tíz leprást gyógyított meg, mégsem akadt más, csak az idegen, samáriai megtisztult férfi, aki „visszatért, és fennhangon dicsõítette Istent. Arcra borult Jézus lábánál, és hálát adott neki.” Nem csak a poklosságtól szabadította meg a Mester: „Kelj fel, menj el, hited megtartott téged.” (Lk 17,15–16.19) Senki sem vallhatja Jézust Urának, csakis a Szentlélek által! „Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.” „Isten mindenek Atyja, mert õ teremtett mindent. De nem mindenki az õ gyermeke, csak akik hisznek Isten egyetlen Fiában, és hagyják magukat vezettetni Isten Lelkétõl.” (Lásd: Magyarázatos Károli- Biblia, 1610. o.) „Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsõüljünk.” (Róm 8,14.17) „Íme, a keresztyének felséges dicsekvése, tisztessége és dicsõsége. Akiben Krisztus-hit van, annak szívében a Szentlélek vigasztalást és erõs gyermeki bizodalmat teremt.” (Luther) Pál írja Timóteusnak: „Hálát adok az Istennek…” „Eszembe jutott ugyanis a benned élõ, képmutatás nélküli hit…” (2Tim 1,3.5) A vakon született ember nem engedelmeskedett a farizeusok felszólításának: „Dicsõítsd az Istent: mi tudjuk, hogy ez az ember bûnös.” Õ prófétának tartotta Jézust, ezért kiközösítették. Amikor szemtõl szemben állt Jézussal, így szólt: „Hiszek, Uram.” (Jn 9,24.38) És térdre hullva hódolt gyógyítója elõtt. Pál írja Filemonnak: „Hálát adok mindenkor az én Istenemnek, amikor megemlékezem rólad imádságaimban, mert hallok a te hitedrõl és szeretetedrõl, amely az Úr Jézus és minden szent (azaz: keresztény) iránt van benned…” (Filem 4–5) Az elsõ jeruzsálemi templom építését szolgáló önkéntes adakozást Dávid hálaimája zárta: „Áldott vagy te, Uram, õsatyánknak, Izráelnek Istene, öröktõl fogva mindörökké! (…) Most azért, Istenünk, hálát adunk neked, és dicsérjük a te fenséges nevedet.” (1Krón 29,10.13) Az Atya- és a Fiúisten kölcsönösen megdicsõíti egymást Jézus halálában és feltámadásában. Tanítványainak új parancsolatot adott az Úr: „…ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!” (Jn 13,34) Pál pedig állhatatosságra buzdítja mindenkori olvasóit, és egy mondatban összefoglalja e hét fõ gondolatát: „Mi pedig hálával tartozunk az Istennek mindenkor értetek, testvéreim, akiket szeret az Úr, mert kiválasztott titeket az Isten kezdettõl fogva az üdvösségre, a Lélek megszentelõ munkája és az igazságba vetett hit által.” (2Thessz 2,13) Ezért: „Áldjad, én lelkem, a dicsõség örök Királyát! / Õnéki mennyei karokkal együtt zengj hálát! (…) / Õt áldjad örökké! Ámen.” (Lásd EÉ 57,1–5!)

Garai András

::Nyomtatható változat::