e-világ

Hozzászólás a cikkhez

Megrendezett baleset

„Ha csak egy emberéletet sikerül így megmenteni, már az is hatalmas siker” – olvasható abban a levélben, amelyet dr. Bencze József országos rendõrfõkapitány küldött július végén a történelmi egyházak vezetõinek, köztük Ittzés Jánosnak, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspökének. A rendõr altábornagy arra kéri az egyházakat, hívják fel fiatal híveik figyelmét a diszkóbalesetekre és az ittas vezetés veszélyeire, segítsenek az értelmetlen tragédiák megelõzésében.

Sajnos évente még mindig legalább kétszáz fiatallal történik tragédia az utakon a szórakozóhelyekrõl hazafelé menet. A diszkóbalesetek számának csökkentése érdekében idén az Országos Rendõr-fõkapitányság (ORFK) országos megelõzõ kampányba kezdett Tiszta fejjel a diszkóbalesetek ellen címmel. Céljuk felhívni a fiatalok figyelmét: ne üljenek ittasan a volán mögé, és ne hagyják, hogy barátaik, ismerõseik ezt tegyék.

Az elmúlt hónapokban biztató eredményeket ért el a rendõrség a balesetmegelõzésben. A tavalyi évhez képest harmincegy százalékkal kevesebb volt a halálos baleset, az ittasan okozott közúti balesetek száma pedig huszonhat százalékkal csökkent. A mutatók örvendetes elmozdulást mutatnak.

„Nem dõlhetünk azonban hátra karosszékünkben” – írja levelében Bencze József. A rendõrfõkapitánytól megkérdeztük: miért fordult támogatásért az egyházakhoz?

– Úgy gondolom, akadnak olyan fiatalok, akiket mondjuk a volt Formula–1-es pilótának, a kétszeres világbajnok Mika Häkkinennek a figyelemfelhívó kampánya nem ér el, viszont a lelkészükre hallgatnak – vázolja az egyházakkal való együttmûködés okát. – Az istentisztelet, a hittan- vagy a bibliaóra ideális fórum lehet a fiatalok megszólítására, a baj megelõzésére. A lelkészek, az egyházi munkatársak talán megszívlelik felhívásunkat, és partnerként együtt tehetünk valamit az értelmetlen sérülések és halálesetek ellen. Az egyházakkal – miként a bûnmegelõzésben, az egyházi mûkincsek védelmében – szorosan együtt tudunk mûködni a közlekedés területén, a baleset-megelõzésben is. El tudom képzelni, hogy a már jól ismert D. A. D. A. program akár egyházi keretek között is mûködjön.

A D. A. D. A. programot – a betûszó feloldása: dohányzás, alkohol, drog, AIDS – több mint tizenöt évvel ezelõtt indította az Országos Rendõr-fõkapitányság. Célcsoportja a hat–tizennégy év közötti korosztály. A rendõrség ezenkívül különbözõ társadalmi kezdeményezéseket támogat, melyek a felelõsségteljes, „alkoholmentes” vezetésre ösztönöznek. Ilyen a „Soha ne igyál, ha vezetsz”, a „Jófej” – azaz józan, felelõs jármûvezetõ – vagy a „Bulisofõr” kampány. (Utóbbira riportunkban részletesebben is kitérünk.)

Az idén elindított, Tiszta fejjel elnevezésû információs kampány legfontosabb céljai: az alkohol és a drog befolyása alatt elkövetett közlekedési balesetek számának csökkentése; a diszkóbalesetek megelõzése; erõsíteni az általános társadalmi összefogást a fiatalok egészségének védelmében; fokozni a rendõri állomány napi jelenlétét a drogfogyasztás elleni küzdelemben.

Érettségi ajándék: jogsi, motor, kocsi

Ma már egyre gyakrabban kérnek a fiatalok a sikeres érettségi után ajándékként motort vagy autót. Szerencsére sok szülõ nem tudja teljesíteni a kérést – sokan pedig nem akarják teljesíteni.

Horváth László gépjármûoktató nem tartja okvetlenül rossznak, ha autót kap ajándékba egy fiatalember. Ebbõl szerinte nem kellene következnie a nagyszámú balesetnek. A problémát a szülõk által nyújtott mintában látja.

– Agresszívek a fiatalok, ahogyan a szülõk is azok – fejti ki véleményét a békéscsabai Thermál Autósiskola vezetõje.

– Ráadásul Magyarországon nem fektetnek nagy súlyt a biztonságos közlekedésre való nevelésre, mondván, nincsen idõ rá. Rövidülnek a tanfolyamok, ugyanis a cégek egymás alá ígérnek mind pénzben, mind idõben. Ha több idõ lenne, akkor baleseteket bemutató, elrémisztõ filmeket is levetíthetnénk az oktatáson. A fiatalok beülnek apuci Hondájába, majd fához csapódnak. Ráadásul töménytelen mennyiségû üldözési jelenetet látnak a filmekben, s elhiszik, hogy õk is képesek erre. Aztán kiderül, hogy egy Fiat Puntóval talán mégsem…

A jogosítvány megszerzése ma legalább százhúszezer forintba kerül, ezenfelül a pótórák és a pótvizsgák díjait kell hozzászámolni. De vajon a sofõrök hány százaléka veszi meg a jogosítványt?

– Manapság nem sokan – állítja Horváth László. – Elsõsorban Budapesten és környékén „mûködik” ez a módszer, vidéken nem jellemzõ. Egyébként ma már nagyon jó minõségû hamisítványok készülnek.

– A közúti ellenõrzéseknél rögtön meg tudják állapítani a vezetõi engedély eredetiségét. Ma már modern adatbázissal dolgozunk – mondta az országos rendõrfõkapitány.

Emelkedõ adrenalinszint és sebességmámor

A diszkóbalesetek – a szó egyébként a német Discounfall tükörfordítása – száma az 1990-es évek elején tetõzött hazánkban, amikor is sorra nyíltak a szórakozóhelyek, és a személygépkocsikhoz jelentõsen könnyebben lehetett hozzájutni, mint korábban, a szocializmus évtizedei alatt.

A Közlekedéstudományi Intézet elemzéseibõl hamar kirajzolódtak a tipikus diszkóbalesetek jellemzõi: vidéken, hétvégén, éjjel kettõ és hat óra között, lakott területen kívül történnek, szórakozásból hazafelé tartó fiatalok a szereplõi – nagyon gyakran áldozatai. Ezek általában egy jármûves balesetek, sem gyalogos, sem másik gépkocsi nincs a helyszínen. Az autóban sokan ülnek, a biztonsági övek nincsenek bekapcsolva, és messze túllépik a megengedett sebességhatárt. Ennek következtében a kanyarban kisodródnak, árokba borulnak, nekicsapódnak fának, oszlopnak vagy kerítésnek. Egy-két ember kirepül a kocsiból; általában az elöl ülõk halnak meg. A vezetõ ittas állapotban vagy bedrogozva ül a volán mögé.

Gyakori azonban az is, hogy a sofõr józan, mégis bekövetkezik a baj. A buliból hazajövet a kocsiban is pörög az élet, a zene bömböl, nagy a ricsaj – ami egy tapasztalt vezetõt is zavar –, és az autó máris túl gyorsan hajt. A sofõr emeli a hangulatot azzal, hogy megmutatja, „mit bír a verda”; ha mégsem, társai nyomására (egy józan fiatal is) belemegy a virtuskodásba. Szerencsésebb esetben nincsenek lányok a társaságban, akik elõtt még inkább villogni kell. Józan a vezetõ, de imád gyorsan menni, és gyakorlatlan a jármûvezetésben. Jogosítványa már van, önbizalma is van, de tapasztalata még nincs. Nem tudja uralni az autót.

– A diszkófény villogása következtében a retinán keresztül olyan hatás éri az egyént, hogy megemelkedik az adrenalinszintje – magyarázza az élettani hatásokat dr. Végh György Pál, a néhai Országos Baleseti és Sürgõsségi Intézet fõorvosa, traumatológus és sebész szakorvos, egyben igazságügyi szakértõ. – Ugyanez történik, amikor a gyorshajtás következtében a környezetet és fényeit is hasonló villanásokként érzékeli a szem. Az adrenalinszint és a sebesség egyaránt emelkedik – sebességmámornak titulálják ezt az állapotot –, így kiszámíthatatlan reakciók következnek be.

– Milyen következményei vannak ezeknek a baleseteknek, melyek a leggyakoribb sérülések?

– Javarészt az autóban elöl ülõk sérülnek meg. Sajnos a sérültek nagyon gyakran meghalnak a helyszínen vagy röviddel a kórházba szállítás után, mivel általában olyan súlyosak a sérüléseik, hogy bár fiatalok és egészségesek, nem élik túl. Aki szerencsés módon igen, az „csak” végzetesen megsérül, nem egy esetben lebénul. Mert nagyon gyakran nincsenek bekötve, és az sem biztos, hogy jó mûszaki állapotú az autó. Aki nincs bekötve, annál az arc- és a koponyasérülés gyakori, és rendszerint mellkasi és hasi sérülések is bekövetkeznek. Még ha be van is kötve, nagy erejû ütközésnél a csípõ, a combcsont és a térd sérül. A vezetõ lába pedig gyakran beszorul a pedálok közé.

– A balesetek sérültjeinek, gondolom, legtöbb esetben pszichológiai kezelésre is szükségük van…

– Leginkább azoknak, akik maradandó sérülést szenvedtek. Hála Istennek, egyre több helyen mûködik a klinikai lelkigondozói szolgálat, melynek munkatársai már a kórházi ellátás alatt kezelésbe veszik a sérülteket. Nagyon jól együtt tudunk dolgozni velük. A lelkigondozók munkája határozottan segíti a fizikai gyógyulást.

Ahogyan az igazságügyi szakértõ látja

– Öt fiatal a szórakozóhelyrõl hazafelé tartott. Közülük három fiatalkorú, kettõ felnõtt. Egy közös haverjuk ócska, régi autóját kötötték el, és hajnalban a vezetõ, az egyik felnõtt ittasan nekiment egy fának. Szanaszét tört az autó, mind az öten kirepültek belõle – eleveníti föl praxisának egyik extrém esetét dr. Végh György Pál mint igazságügyi szakértõ. – Az egyik fiatalkorú – mint késõbb kiderült – nyaki gerinctörést szenvedett, ennek következtében mellkastól lefelé lebénult. A pikantériája a dolognak, hogy az az illetõ, aki az autót vezette, harminc- és negyvenezer forint közötti bírsággal és a jogosítvány átmeneti megvonásával megúszta. Az a kórház, ahol a balesetet szenvedett fiatalembert ellátták, de ahol sajnos csak késõn vették észre a nyaki gerinctörését, késõbb egy per folyamán harminchétmillió forintot volt kénytelen kifizetni a sérült részére.

Bennem ezzel kapcsolatban fölmerül: hol van az igazságosság? Ki viseli a felelõsségét annak, hogy valaki ilyen balesetet okoz ittas állapotban? Egy kórházat, amely tévedett, el lehet ítélni, és ilyen mértékû kártérítésre lehet kötelezni, ugyanakkor azt az illetõt, aki a balesetet okozta, és akinek a sérült tulajdonképpen „köszönheti” a nyaki gerinctörését, harminc-negyvenezer forintnyi bírsággal büntetik, és a mai napig is vezet?… Akkor szerintem itt valamiképpen sérül a társadalmi igazságosság.

Vajon kellõképpen szankcionálják-e azt, ha valaki ittasan vezet? Nagyon sok baleseti sebész kollégámban fölmerült, hogy az ittas állapotban balesetet okozó emberrel fizettessék meg a kórházi költségeket, ad absurdum a vétlen fél ellátási költségeit is. Akkor vajon nem csökkenne- e az ittas vezetések száma? Nem biztos, hogy elég nagy visszatartó erõ, ha elveszik a jogosítványt, és két év múlva visszaadják, nem biztos, hogy az a pénzbírság vagy az a néhány büntetõpont fékez… De keményen húsba vágó lenne, ha ki kellene fizetni a kórházi ellátást vagy adott esetben leülni a büntetést. Ha ezekkel a következményekkel kellene számolniuk, talán meggondoltabban ülnének autóba – foglal állást Végh György Pál traumatológus fõorvos.

– A jogosítványt, ha végérvényesen vonja is be a rendõrség, a gyakorlatban hosszas kérvényezés útján visszaigényelhetik – tájékoztat egy vidéki rendõrkapitányság munkatársa.

Ahogyan a börtönlelkész látja

A tragédiák okozóit a pénz- és egyéb büntetéseken túl természetesen lelkiismereti problémák is terhelik. A lapunknak nyilatkozó római katolikus börtönlelkész úgy véli, hogy a balesetet okozónak komoly lelki büntetés saját magával elfogadtatni a tragédia megmásíthatatlan tényét. Ráadásul ha a család, a barátok és a közösség, melyben él, nem fogadja el a személy tettét, akkor nem várható lelki gyógyulás. Meg tud-e bocsátani saját magának? El tudja-e fogadni, ha a baleset vétlen részese vagy annak a hozzátartozója megbocsát neki?

– Évekkel ezelõtt történt egy bûneset egy külföldi házaspárral itt Magyarországon, melyben a férj esett áldozatul. Az asszony bizonyos idõ elteltével találkozni szeretett volna az elkövetõkkel. A három srác közül végül csak az egyik mert eléállni. A megbocsátás irtó kemény dolog! Még keresztényként is – fogalmaz a börtönlelkész. – A bûnöst megbüntetik, de az áldozattal is foglalkozni kell – fûzi hozzá. – Magyarországon is alakultak különbözõ egyesületek, melyek az áldozatokkal foglalkoznak, de az a tapasztalatom, hogy mégsem történik semmi.

Nincs visszaút…

– Temettem egyszer egy tizenhét éves srácot, aki motorbalesetben halt meg. Szokásos tinédzservirtus, aztán ott helyben szörnyethalt. A temetésen a nagybátyja nem jött oda a koporsóhoz, hanem fel-le járkált a ravatalozó elõterében – emlékszik vissza Koczor Tamás evangélikus lelkész. – A textusom ez volt: „Az Úr adta, az Úr vette el…” Arról akartam beszélni, hogy mennyire lehet Istent okolni egy ilyen halálért. A nagybácsi azonban a szakasz felolvasása után belekiáltott: „Mondja meg, miért vette el!? Na, ezt mondja meg, miért vette el!?” Ez némileg megadta az igehirdetés kezdõpontját.

Hogy mit lehet erre mondani? Azt hiszem, bonyolult teológiai kérdések sûrûjében találjuk magunkat, amikor elkezdjük keresni a válaszokat. Miért engedi meg Isten? Egyáltalán Isten engedi meg? Hitünk szerint egy tragédia a keresztény emberek életében áldássá is válhat, Isten nélkül azonban átok lesz. A rettenetek feldolgozásával mindenkinek magának kell megküzdenie Isten elõtt állva.

Hadd említsek meg egy másik történetet, mely szintén mély nyomot hagyott bennem. Egy autóban öten ültek, ketten meghaltak. Diszkóbaleset volt. Az egyik fiatalt én temettem. Egymást követõ két héten ez már a második halálos baleset volt a kisvárosban. Szörnyû tragédia volt.

Sok szülõ megteheti – és sajnos megteszi –, hogy már érettségire motort vagy autót ajándékoz gyermekének. Nem egy esetben egyszülöttükre építik az egész életüket – persze hogy vesznek neki motort, hiszen oly büszkék rá, amint végighajt a falun, a városon. Aztán temetik.

Sok esetben a szülõk késõbb magukat hibáztatják, mások az öklüket rázzák az ég felé…

Méltósággal elfogadni az új valóságot

Szavakkal ki nem fejezhetõ, milyen elveszíteni valakit – értelmetlenül. De egyes tragédiák túlélõinek sem könnyû: nemcsak a baleset okozta súlyos lelki terhekkel kell leélni életüket, hanem komoly, sokszor maradandó testi sérülésekkel is meg kell küzdeniük. Ennek következtében a hozzátartozók élete is megváltozik. A teljes pánikból és kétségbeesésbõl való kilábalás után jön a ráébredés az „új valóságra”: nemrég a legmenõbb srác volt, érettségivel és jogsival a kezében, most pedig kettétört az élete, akár egy fa a viharban…

Miért kellett ennek megtörténnie?!

– Semmi sem történik véletlenül. Ez így van akkor is, amikor nem értjük a miértet – mondja Honti Irén kiskunhalasi gyülekezeti és kórházlelkész. – A tragédiát követõ kétségekre, bánatra és kérdésekre nincsen válasz. Földi síkon nem lehet mit mondani, csak az örökkévalóság dimenziójában való gondolkodás ad némi megnyugvást: földi létünk csupán egy szelet az örökkévalósághoz képest. Az élet egy rövid szakasza annak az útnak, melynek végén reménység szerint újra találkozunk.

Az biztos, hogy a vádaskodásnak, a szemrehányásnak nincs értelme. Az egyetlen kiút: elfogadni, hogy Isten erõt ad a továbblépéshez. Akkor is, ha a baleset után már sem testileg, sem lelkileg nem a régi, akit szeretünk, akkor is, ha elveszítjük õt. „Istenem, nagyon fáj, de jó helyen tudom tenálad” – idézi Luthert a kórházlelkész. – Luther két gyermeke elvesztése után is ezt tudta mondani.

A szeretetet nem lehet eltemetni, az megmarad. A szeretet tovább él. Valakit csupán átmenetileg, a földi idõ valóságában veszítünk el. Minden emlékezés tovább élteti az örök szeretetet. A fájdalmat azonban saját emberi erõfeszítéssel nem lehet elviselni. Jézus segít elhordozni, õ adhat mégis békét. Próbáljuk meg emberi méltósággal, belsõ erõvel – a Lélek erejével – elviselni a valóságot, ennél többet nem is tudunk tenni. Ehhez pedig kérjük Krisztus erejét, õ megadja – fogalmazza meg a lelki gyógyuláshoz, az „új valóság” feldolgozásához vezetõ utat Honti Irén.

Rendõrökkel az éjszakában

Az Evangélikus Élet krónikásaként csatlakoztam a minap egy megyeszékhelyen szolgálatot teljesítõ rendõrjárõrhöz.

Hajnali kettõkor jön értem a rendõrautó. Kíváncsian fürkészem a szombat éjszakát a kocsi ablakán keresztül. A szórakozóhelyek környékén nyüzsgés. Némelyik fiatal nem tûnik tizenhárom évesnél idõsebbnek. Néhány ember ittasan dülöngél, valaki már egy padon elterülve alszik. Lehorgonyzunk az út mellett, egy ideig ellenõrizzük az arra kanyarodó autókat – sofõrjeik épphogy felnõttkorúak.

Újra útnak indulunk, majd rögvest megállítunk egy autót. Hatan ülnek benne. A sofõr a rendõrök kérdésére, hogy fogyasztott-e szeszes italt, nemmel felel, majd engedelmesen belefúj a szondába. Negatív.

– Mondtam, nem hazudok én magának! – így a rendõrhöz.

– Míg a haverjaid italoztak, te nem ihattál, mert te vagy a sofõr. Nem volt rossz így a buli? – kérdezem tõle.

– Nem. Egyszer már elvették a jogsimat négy hónapra, elég volt az nekem! Reggeltõl estig autóban ülök a munkám miatt, nagyon rossz volt ez az idõszak, teljesen meg voltam lõve. Nem tudtam sehova sem elmenni – vallja be a huszonöt év körüli srác.

– Azóta szigorúan nem iszol, amikor vezetsz?

– Nem én!

Az egyik fiú kiszáll a kocsiból, és a megszokottnál közvetlenebb stílusban szólítja meg a rendõröket: hadd fújja már meg a szondát, mert kíváncsi, hogy azt a három whiskyspohárnyi italt, amelyet az imént a buliban ivott, kimutatjae nála. Ezután a fiatalok kérdésözönt zúdítanak az egyenruhásokra: ha egy bonbont megesznek, jelez-e a szonda, és így tovább. Közben kiderül, hogy a kocsi zöldkártyája lejárt, így feljelentés következik. A sofõr a fejét fogja, sejti már, hogy ez pénzbüntetéssel jár. Az egyik srác közelebb lép a rendõrhöz, majd megkérdezi, hogy helyszíni bírsággal elintézhetnék- e az ügyet. Természetesen nem. Bár õ csak jót akart a havernak…

Rendõri együttmûködés – így vagy úgy

A Tiszta fejjel információs kampány keretében többek között a következõ lépésekre szánta el magát az ORFK: a közúti ellenõrzések számának további növelése; együttmûködés a szórakoztatóiparral az üzenetek hatékony továbbítása érdekében; információcsere és együttmûködés a pedagógusokkal, a D. A. D. A. program továbbfejlesztése; a rendõri állomány továbbképzése, motivációjának erõsítése.

– Mivel lehet motiválni a rendõröket, hogy hatékonyabban vegyenek részt a baleset-megelõzésben? – kérdeztem Bencze József országos rendõrfõkapitánytól.

– A rendõri fizetés összege némi kívánnivalót hagy maga után, azonban kiszámítható életpályára és stabil jövedelemre számíthat, aki ezt a pályát választja. A közelmúltban ezerkilencszáz körzeti megbízott kapott harminc-negyvenezer forint fizetésemelést. Tulajdonképpen õk a „falu rendõrei”. Leginkább õk találkoznak az emberekkel. Ismerik a szórakozóhelyeket is.

– Nem ad ez lehetõséget a korrumpálásukra?

– Ennek elkerülésére többféle ellenõrzési módszerünk van, például ezért küldünk idõnként idegen rendõröket is adott helyszínekre.

– Az eredmény érdekében bizonyára nem elég a rendõri állomány motiválása, el kell érniük az állampolgárokat is…

– Természetesen a szülõk és a pedagógusok közremûködésére is szükségünk van – nyomatékosít Bencze József.

– Õsszel el szeretnénk indítani Az iskola rendõre programot, mely egyrészt elõsegítené a gyerekkori bûnözésbõl és a közlekedésbõl származó veszélyekre való figyelemfelhívást. Másrészt az iskolába visszatérõ rendõrök a gyerekekkel és a szülõkkel való találkozások alkalmával bizalmi légkört és kapcsolatot alakíthatnak ki, így talán a kicsik más szemmel néznek majd felnõttkorukban is az egyenruhásokra.

Felszámol(tat)ni a baleseti gócpontokat

Akik rendszeresen vezetnek gépjármûvet, tudják, hogy az utak rossz állapota sokszor bizony komoly veszélyforrást jelent. Az viszont talán kevésbé köztudomású, hogy egy-egy adott keresztezõdésnél, amint megépül a körforgalom, látványosan csökken a karambolok száma.

– A baleseti gócpontok felszámolására ki szólítja fel az illetékeseket? Mit tehet a rendõrség ennek érdekében? – szegeztem a kérdést Bencze altábornagynak.

– Sokan remegõ térddel érkezünk egy-egy keresztezõdéshez, veszélyes útszakaszhoz, melynél táblák figyelmeztetnek: itt az elmúlt években ennyi és ennyi ember karambolozott. Amit mi tehettünk, hogy kevesebb ilyen szakasz legyen: baleseti térképet készítettünk, fölmértük az utakat, és tájékoztattuk az érintett szerveket, a Nemzeti Közlekedési Hatóságot és az önkormányzatokat.

A helyzet javulása pénzt és odafigyelést igényel(ne). Az információs táblák nem változtatnak a helyzeten, viszont az átépítés gyakorlatilag igen! Sok ilyen helyen a körforgalom kiépítése véget vethetne az értelmetlen tragédiáknak. A rendõrség a tapasztalatait próbálja átadni az utak kezelõinek. A forgalomszervezésnek segítenie kell a közlekedést, nem pedig hátráltatnia – fogalmazza meg kritikáját a fõkapitány. – A gépjármû és vezetõje alkalmassága is fontos kérdés. Kimondjuk-e, hogy valaki – fizikai vagy pszichikai értelemben – nem alkalmas a gépjármûvezetésre? Vizsgálják a gépjármûvezetõ-oktatásban a szakmai és pszichikai alkalmasságot? Nem. A mûszaki vizsgák esetében pedig el kell kerülni a csalásokat.

Bulisofõr vagy szülõi taxi

– Évek óta mûködik a „bulisofõr” mozgalom Magyarországon is – tér ki a gyakorlati megoldásokra az országos rendõrfõkapitány.

De ki is az a bulisofõr? Bárki, aki aznap a társaság kedvéért (és persze biztonságáért) hajlandó lemondani az aznap esti alkoholfogyasztásról. A Magyar Szövetség a Kulturált Alkoholfogyasztásért nevû egyesület bárokban, diszkókban arra próbálja rávenni a fiatalokat, hogy minden társaságban legyen, aki vállalja a bulisofõrséget, hogy csökkenjen a diszkóbalesetek száma.

– A vendéglátószakmával is együtt kell mûködni: közös érdeknek kell lennie, hogy a fiatalok épségben hazaérjenek a buliból. Biztosítani kell minibuszt, amellyel józan sofõrök biztonságban hazaszállítják a közelben lakókat. Amikor kamaszkorú gyerekeim szórakozni mentek, elvittem õket a diszkóba, hajnalban pedig értük mentem. Ezt persze nem tudja minden szülõ megtenni. Azt viszont igen, hogy addig, amíg a gyerek nem szerez megfelelõ rutint, mindig ott ül mellette az autóban. Ez nálunk is így volt: hosszú ideig ültünk mellettük – számol be saját tapasztalatáról Bencze József.

Ahogyan a baleseti szimulációban látjuk

Baleseti szimuláció? Igen, van ilyen.

– A nézõket, legtöbbször középiskolás korúakat, a helyszínen már két roncsautó és a sebesültek „várják”. Ezután érkeznek a mentõk, a tûzoltók – akárcsak egy valós balesetnél. A kezdetben komolytalan, a jeleneten nevetgélõ fiatalok arcára lassan ránehezedik a megdöbbenés. A szimulált tragédiának „halálos áldozata” is van. A testet hullazsákba helyezik, elszállítják. Majd bejátsszák a szereplõvel elõre elkészített hangfelvételt. A lelátón síri csönd, szem nem marad szárazon – számol be munkájáról Csepeli Attila, a Magyar Baleseti Szimulációs Társaság elnöke. – Üzenetünk nagyon sok fiatalt elér, azonban a költségvetésünk nem engedi meg, hogy minden városba eljussunk. A legnagyobb hiányosságnak azt tartom, hogy Magyarországon nem kötelezõ az elsõsegélynyújtás oktatása. Osztályfõnöki órák keretein belül élõ, színes bemutatókat tartunk önkénteseink segítségével: a sebek véreznek, az imitátorok – szerepük szerint – elájulnak. A gyerekek, a fiatalok kipróbálhatják magukat e szituációkban. A visszajelzésekbõl megállapíthatjuk, hogy hasznos az ismeretterjesztés e módja. Évente több ezer fiatal vesz részt az elsõsegélynyújtó versenyeken is. Szerencsére több egyesület és szervezet is végez hasonló munkát. Akik már láttak, ha nem is valós, de vérzõ sebeket, megváltozik a hozzáállásuk – ezek a fiatalok már másként fognak gondolkodni, és megfontoltabban cselekszenek majd.

Európai cél: kevesebben haljanak meg az utakon

Magyarország az Európai Unióhoz való csatlakozáskor a közlekedésbiztonsági mutatókban nem szerepelt elõkelõ helyen. Az Európai Közösségek Bizottsága a 2001-ben kiadott Fehér könyvben az európai közlekedéspolitika egyik fõ céljaként azt tûzte ki, hogy az Európai Unióban 2000 és 2010 között ötven százalékkal csökkenjen a közúti balesetben elhunytak száma.

– Teljesíthetõ ez a terv?

– Mivel Magyarország még nem volt tagja az Európai Uniónak, amikor ezt a célt kitûzték, így esetünkben a dátum 2015-re módosult – mondja az országos rendõrfõkapitány. – Tekintettel a közlekedésbiztonság terén bekövetkezett gyors és jelentõs változásra, az elmúlt idõszakban tapasztalható javuló tendenciát tartva várhatóan akár 2010-re elérhetõ a kormány célkitûzése, mely szerint addigra harminc százalékkal kell csökkenteni a balesetek áldozatainak számát. Mindannyiunknak össze kell fogni a javulás érdekében!

„Baleset-megelõzési munkánkat hasonló intenzitással szeretnénk folytatni, amelyben a történelmi egyházak támogatására is számítunk. Egyik legfontosabb megóvandó társadalmi csoport a fiatalok sokasága. A rendõrség, a média és a szórakoztatóipar szereplõi azonban nem érhetnek el mindenkit. Számos olyan fiatal van, akik az egyházak szavára jobban figyelnek. A vallásukat gyakorló fiatalok életében a történelmi egyházak rendelkeznek azzal a pozitív hatásmechanizmussal, kisugárzással, amely segítheti a meggyõzést. A vallás alapeszménye, az élet – és mások életének – tisztelete ma különösen fontos, amirõl a rohanó világban sokan hajlamosak megfeledkezni” – fejti ki a történelmi egyházak vezetõinek küldött levelében az országos rendõrfõkapitány.

Pozitív fogadtatás

– Az ügyet én is nagyon fontosnak tartom. Talán mondanom sem kell: mindannyian felelõsek vagyunk a közösségeinkben élõ, ránk bízott fiatalokért, de azokért is, akik csak egy-egy alkalommal vannak közöttünk. Egyetértéssel olvastam a fõkapitány úr sorait – szögezte le Ittzés János elnök-püspök. – Elsõ lépésként a levelet eljuttattam azokra a belsõ egyházi internetes levelezõlistákra, amelyeket egyrészt lelkészek, másrészt sok egyháztagunk használ, közöttük elsõsorban fiatalok. Máris több kedvezõ visszajelzést kaptam. Például egyik – iskolát fenntartó – egyházközségünk lelkészének az a szándéka, hogy az országos rendõrfõkapitány levelét leközli az egyházközségi újság szeptemberi számában. Reménységem, hogy az együtt munkálkodás eredményes lesz.

Szeverényi Ágnes

::Nyomtatható változat::