Szószóró

Hozzászólás a cikkhez

Azt mondod, a kedvenc popénekesed boldog? Mert mindig minden plakáton, fotón jól néz ki? Lássuk csak: ahhoz, hogy fellépjen, innia kell a koncert előtt, nem is keveset. És amit utána iszik még, az sem kis adag. Tulajdonképpen aki iránt rajongsz, az a hétköznapi életben alkoholista, aki minél több koncertet ad, annál többet iszik. Ezért a való életben ráncos, gyűrött arcú. Láttam nemrég egész közelről. A fotósok sorra manipulálják a róla megjelenő képeket. Szerinted tényleg boldog egy ilyen élet?

Azt mondod, a milliomosok boldogok? Mert mindig bármit megvehetnek, amit csak szeretnének? De gondolj bele: sohasem nyughat meg igazán az az ember, aki nem tud megelégedni. Mert ha – mondjuk – vesz egy új fotelt, ahhoz neki újabb, más színű függöny kell. De ahhoz újabb falszín illik, tehát festetni fog. Az új színhez viszont már nem illik a régi bútor, ezért új bútort vesz. De ahhoz új tévéállvány való, amely már túlzsúfolttá teszi a szobát, úgyhogy kell még egy szoba. Tehát nagyobb ház után néz, megveszi, aztán költözik, és az új fotelhez (mert a régi megsérült a költözéskor) új függöny kell, ahhoz új szín a falra… Mindig és mindig lesznek újabb foteljei, és sohasem lesz megállás, szünet nélkül hajtja őt a szerzési vágy. Mondd, ez boldogság?

Azt mondod, egy jól menő cég vezetője boldog? Mert mindenki irigyli őt, mert irányítja az embereket, és mert hatalma van felettük? De lehet, hogy egy cégvezető hajnalban megy el otthonról, és csak késő este érkezik haza. Sőt még hétvégén is megbeszéléseket tart. Közben pedig fogalma sincs arról, hányas méretű ruhákat hordanak a kisgyermekei, hogy mit szeretnek igazán enni, és hogy hány foga van már a legkisebb gyerkőcnek. És azt sem látja, hogy a felesége már nem boldog mellette. Gondolkozzunk el: ez talán boldogság?

Mesélek neked egy néniről, akinek lassan tíz éve beteg a férje. Agyvérzés miatt megsérült – többek között – a beszédközpont az agyában, ezért nem tud beszélni, sem írni. Az újratanulás nem lehetséges. Az egykori boldogság elszállt – már nem tudják megbeszélni a napi eseményeket, már nem tudják felidézni nevetve gyermekeik kacagtató csínytevéseit, és az előttük álló éveket sem tudják közösen megtervezni. Ez a néni mégis boldog. Mert van, akit szeressen, és mert van egy közös otthonuk. Naplójába egy este ezt írta:

„Késő este van. Nagyon, nagyon elfáradtam. Mégis boldog vagyok. Sokan megkérdeznek: »Hogyan lehetsz boldog ilyen beteg ember mellett?« Nem tudom, valahogy mégis az vagyok. Nemrég a férjem öt hónapig volt kórházban, én ott voltam vele végig. Talán hosszú időnek tűnik, pedig nagyon gyorsan eltelt, mert nagyon sok volt akkor a tennivalóm. Most itthon vagyunk, a férjem nagyon gyenge, fáradságos őt ápolni, mégis boldogok vagyunk.”

Szerinted honnan veszi az erőt ez a néni a mindennapokhoz? És honnan veszik az erőt mások, akik hasonlóképp valamilyen keresztet hordoznak, akik például elvesztették a szüleiket, a testvérüket, avagy beteg testvért vagy felnőttet ápolnak a családban? Miért boldogok ezek az emberek mégis, mindennek ellenére? A szeretet teszi őket erőssé.

Azt mondod, ez nagyon szép. És hogy keresel valakit, akit te is igazán szerethetsz, mert ez olyan jó.

Én mosolygok szelíd örömmel – miközben megdobban a szívem –, és azt súgom a füledbe: „Indulj, jó utat!”

Balog Eszter

::Nyomtatható változat::