A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Szteh­lo Gá­bor evan­gé­li­kus lel­kész (Bu­da­pest, 1909 – In­ter­la­ken, Svájc, 1974) szü­le­té­sé­nek szá­za­dik év­for­du­ló­ján, szep­tem­ber 25-én dél­után Bu­da­pest bel­vá­ro­sá­ban, a De­ák té­ren fel­ál­lí­tot­ták Vigh Ta­más szob­rász­mű­vész al­ko­tá­sát. A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú alatt mint­egy két­ezer em­ber éle­tét meg­men­tő lel­kész igaz em­ber volt, aho­gyan az egyet­len ki­tün­te­tés ne­ve­zi őt, ame­lyet éle­té­ben meg­ka­pott: a Vi­lág Iga­za-em­lék­érem, ame­lyet az iz­ra­e­li Jad Vas­em in­té­zet ado­má­nyo­zott ne­ki. Vigh Ta­más Kos­suth-dí­jas szob­rász­mű­vész al­ko­tá­sá­nak el­ké­szí­té­sé­ben Mar­kolt György szob­rász és a Weiss és Ku­tas cég kő­fa­ra­gói mű­köd­tek köz­re.

„Szteh­lo Gá­bor (1909–1974) evan­gé­li­kus lel­kész Is­ten se­ge­del­mé­vel mint­egy 2000 gyer­me­ket és fel­nőt­tet men­tett meg a nyi­las rém­ura­lom ide­jén, majd az ár­ván ma­ra­dot­tak­nak ott­hont, hi­tet és mél­tó­sá­got adott.” Egy mon­dat csu­pán, egy hős élet­út ál­do­za­tos tet­te­i­nek sum­má­ja. Egy hő­sé, aki­ért szep­tem­ber 25-én há­lá­val, fő­haj­tás­sal adóz­tak sok szá­zak, ez­rek. Evan­gé­li­ku­sok és nem evan­gé­li­ku­sok, zsi­dók, a be­fo­ga­dot­tak: egy­ko­ri ül­dö­zöt­tek, ott­hon­ta­la­nok, el­eset­tek, ár­vák, ki­csi­nyek, vér sze­rin­ti gyer­me­kei és a lé­lek­ben ma­gu­kat má­ig büsz­kén „Szteh­lo-gye­re­kek”-nek ne­ve­zők. Is­ten­nek ad­tak há­lát egy pél­da­kép­pé ne­me­sült ki­vé­te­les em­be­rért, aki ma is annyi­ra kö­zöt­tünk van: mo­so­lya – az ün­ne­pi év lo­gó­já­vá vált fo­tó – me­len­get, s üze­ni: így is le­het él­ni. Csak így le­het. Csak így ér­de­mes.

Templomi tiszteletadás

A bu­da­pes­ti Bel­vá­ros szí­vé­ben, a De­ák té­ri temp­lom­ban tar­tott ün­ne­pi meg­em­lé­ke­zé­sen D. Ke­ve­há­zi Lász­ló nyu­gal­ma­zott evan­gé­li­kus lel­kész, a Szteh­lo Gá­bor ala­pí­tot­ta Ga­u­dio­po­lis (Öröm­vá­ros) el­ső mi­nisz­ter­el­nö­ke hir­det­te az igét 1Pt 3,8–15 alap­ján. Szteh­lo egyik in­ter­la­ke­ni – ha­lá­la előtt ki­lenc hó­nap­pal a el­hang­zott – ige­hir­de­té­sé­nek cí­mét (Em­ber az em­ber­te­len­ség­ben) köl­csö­nöz­ve adott há­lát Is­ten­nek a száz éve szü­le­tett lel­kész éle­té­ért, gyü­le­ke­ze­ti, evan­gé­li­kus nép­fő­is­ko­lai, zsi­dó­men­tő, ne­ve­lő, az ül­dö­zöt­te­ket be­fo­ga­dó és az evan­gé­li­kus dia­kó­ni­ai mun­kát meg­szer­ve­ző, ha­tal­mas, ál­dott szol­gá­la­tá­ért.

„Jé­zus Krisz­tus kö­zöt­tünk jár. Ő az iga­zi em­ber. Ő se­gít ne­künk is, hogy mi is em­be­rek le­gyünk az em­ber­te­len­ség­ben” – val­lot­ta ige­hir­de­té­se be­ve­ze­té­sé­ben Szteh­lo Gá­bor. S eh­hez utat is mu­ta­tott – idéz­te em­lé­ke­it D. Ke­ve­há­zi Lász­ló, aki a há­bo­rú után két évet töl­tött Szteh­lo Gá­bor be­fo­ga­dott­ja­ként. „Két bol­dog és szá­mom­ra mél­tat­la­nul meg­tisz­te­lő évet töl­töt­tem ott, gon­do­lom, így ke­rül­tem most er­re a szó­szék­re is, mint aki a »Szteh­lo-gye­re­kek« kö­zül tu­do­má­som sze­rint egye­dül let­tem evan­gé­li­kus lel­kész.” Hang­sú­lyoz­ta: „Nem em­lék­be­szé­det kell itt tar­ta­nom. Ma ki­vé­te­le­sen úgy sze­ret­nék igét hir­det­ni, hogy sza­va­i­mon ke­resz­tül szó­lal­jon meg Szteh­lo Gá­bor is, s ami en­nél sok­kal, mér­he­tet­le­nül több: szó­lal­jon meg kö­zös Urunk, Jé­zus Krisz­tus is.” Szteh­lo Gá­bor ige­hir­de­té­se egy­be­csen­gett éle­té­vel: „Egy­ér­tel­mű­en dön­te­nem kell, a ma­gam út­ját já­rom, vagy Krisz­tus­sal együtt élek. (…) Min­den­ki lát­ni akar­ja, hogy va­ló­ban ben­nem él-e Krisz­tus. Krisz­tus meg­szen­te­lé­se nem szép sza­vak­ban, ha­nem kö­zös­sé­get te­rem­tő tet­tek­ben va­ló­sul meg.” Is­ten em­be­ré­vé vált Szteh­lo Gá­bor, és em­lé­ke­ze­tét őriz­ve, Urunk ta­ní­tá­sát kö­vet­ve mi is azok­ká vál­ha­tunk.

A li­tur­gi­át Itt­zés Já­nos el­nök-püs­pök, a Nyu­ga­ti (Du­nán­tú­li) és Fa­bi­ny Ta­más, az Észa­ki Egy­ház­ke­rü­let püs­pö­ke vé­gez­te, az ün­nep­lő gyü­le­ke­ze­tet a Dé­li Egy­ház­ke­rü­let püs­pö­ke, Gáncs Pé­ter kö­szön­töt­te, úgy is, mint a bel­vá­ro­si „evan­gé­li­kus szi­get”, az In­su­la Lu­the­ra­na egyik lel­ké­sze. Az is­ten­tisz­te­le­ten Pé­tery Dó­ra ját­szott or­go­nán, és a De­ák Té­ri Evan­gé­li­kus Gim­ná­zi­um ének­ka­ra éne­kelt Ben­ce Gá­bor ve­zény­le­té­vel.

Az is­ten­tisz­te­le­tet kö­ve­tő­en a temp­lom­ban Gre­ger­sen-La­bos­sa György lel­kész, a Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház (MEE) dia­kó­ni­ai bi­zott­sá­gá­nak el­nö­ke kon­fe­rál­ta fel az ün­ne­pi be­széd­re fel­kért ven­dé­ge­ket. Me­ré­nyi Zsu­zsan­na ta­nár, a Szteh­lo Ala­pít­vány el­nö­ke el­mond­ta: Szteh­lo-ku­ta­tó­ként a pe­da­gó­gus Szteh­lo Gá­bor élet­mű­vét ta­nul­má­nyoz­ta, de en­nél töb­bet – fel­nőtt pél­da­ké­pet nyert. Szteh­lo Gá­bor Lu­ther-ka­bát­ja vé­del­met nyúj­tott min­den­ki­nek. Ná­la nem szá­mí­tott, hogy ki hon­nan jött: ő se­gí­tett, sze­re­tet­tel, bát­ran.

Ün­ne­pi be­szé­det mon­dott Schwei­tzer Jó­zsef nyu­gal­ma­zott or­szá­gos fő­rab­bi. Rá­mu­ta­tott, hogy Szteh­lo Gá­bor min­den pil­la­nat­ban az éle­té­vel ját­szott, hogy em­be­ri éle­te­ket ment­sen: „Ál­dott le­gyen Szteh­lo Gá­bor ne­ve és em­lé­ke­ze­te!”

Do­náth Lász­ló evan­gé­li­kus lel­kész, or­szág­gyű­lé­si kép­vi­se­lő az öröm al­kal­má­nak ne­vez­te szep­tem­ber 25-ét.

„A meg­men­tet­te­ken kí­vül ennyi ma­radt Szteh­lo Gá­bor­ból” – emel­te ma­gas­ba az ál­do­za­tos éle­tű lel­ki­pász­tor Is­ten ke­zé­ben cím­mel írott nap­ló­ját, ame­lyet Bo­zó­ky Éva ren­de­zett saj­tó alá. Szteh­lo Gá­bor „pél­dát adott, nem kell szé­gyell­nünk »az or­szág temp­lo­má­ban«, hogy evan­gé­li­ku­sok va­gyunk” – foly­tat­ta be­szé­dét Do­náth Lász­ló. Vé­gül kö­szö­ne­tet mon­dott mind­azok­nak, akik ki­vet­ték ré­szü­ket a szo­bor fel­ál­lí­tá­sá­nak mun­ká­já­ból.

Az V. ke­rü­let pol­gár­mes­te­ré­nek kö­szön­tő le­ve­lét tá­vol­lé­té­ben Pus­kás And­rás al­pol­gár­mes­ter ol­vas­ta fel. Ro­gán An­tal ki­fe­jez­te afe­let­ti örö­mét, hogy gaz­da­gab­bá vá­lik a vá­ros­rész. A De­ák té­ren át­ha­lad­va min­den­ki meg­áll­hat majd egy pil­la­nat­ra, fel­idéz­ve Szteh­lo alak­ját, aki em­ber tu­dott ma­rad­ni ak­kor, ami­kor min­den­kit a fé­le­lem töl­tött el. Le­ve­lé­ben a pol­gár­mes­ter utalt ar­ra: meg­tisz­tel­te­tés és öröm ke­rü­le­té­nek, hogy hoz­zá­já­rul­hat­tak ah­hoz, hogy min­den­ki mél­tó­kép­pen em­lé­kez­hes­sen meg Szteh­lo Gá­bor­ról.

Hor­váth Ádám ren­de­ző, egy­ko­ri „Szteh­lo-gye­rek” ar­ra mu­ta­tott rá: itt ma mint­egy tíz­ez­res tö­meg len­ne je­len, ha min­den meg­men­tett le­szár­ma­zott­ja el­jött vol­na… „Zsi­nór­mér­té­ket kap­tam Szteh­lo Gá­bor­tól, amely so­ha nem fe­lejt­he­tő el. Aki ezt el­ve­szí­ti, az éle­te ér­tel­mét ve­szí­ti el” – fo­gal­ma­zott a te­le­ví­zi­ós ren­de­ző. Szteh­lo Gá­bor hős volt, aki gon­dol­ko­dás nél­kül koc­káz­tat­ta az éle­tét, hogy éle­te­ket ment­sen. A lel­kész min­dent oda­adott, és sem­mit sem ka­pott, sum­máz­ta mon­dan­dó­ját Hor­váth Ádám, a Ga­u­dio­po­lis egy­ko­ri kul­tusz­mi­nisz­te­re.

A Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház el­nök­sé­ge ne­vé­ben Prőh­le Ger­gely or­szá­gos fel­ügye­lő kö­szön­töt­te a je­len­lé­vő­ket. Be­szé­dé­ben ab­ból in­dult ki: „A Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház so­sem volt nagy egy­ház. En­nek el­le­né­re min­dig igen nagy sok­szí­nű­ség jel­le­mez­te (…), mely a kí­vül­ál­ló szá­má­ra kü­lö­nö­sen ne­héz­zé tet­te az el­iga­zo­dást: va­jon kik is azok az evan­gé­li­ku­sok? A szé­le­sebb nyil­vá­nos­ság elé lé­pő hit­val­ló lu­the­rá­nu­sok szá­ma pe­dig igen cse­kély. Szteh­lo Gá­bor most, mi­ként éle­té­ben is, ki­lé­pett a temp­lom­ból. Itt áll lo­bo­gó Lu­ther-ka­bát­já­ban a for­gal­mas De­ák té­ren. Akik majd nap mint nap ta­lál­koz­nak ve­le, ál­ta­la ta­lál­koz­nak az egy­ház­zal is. Mi pe­dig csak há­lát ad­ha­tunk Is­ten­nek, hogy egy ilyen el­hi­va­tott és bá­tor szol­ga­tár­sat tud­hat­tunk so­ra­ink­ban.”

Szabadtéri leleplezés

A köz­té­ri szob­rot Szteh­lo Il­di­kó és Szteh­lo Gá­bor, a lel­kész gyer­me­kei, va­la­mint Bre­u­er Ka­ta­lin, a szo­bor­ál­lí­tás mun­ká­já­ból orosz­lán­részt vál­la­ló Csil­lag­he­gyi Evan­gé­li­kus Egy­ház­köz­ség fel­ügye­lő­je lep­lez­te le. A Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház ko­szo­rú­ját az egy­ház el­nök­sé­ge, Itt­zés Já­nos el­nök-püs­pök és Prőh­le Ger­gely or­szá­gos fel­ügye­lő he­lyez­te el. Több részt ve­vő szer­ve­zet és ma­gán­sze­mély is tett ko­szo­rút, va­la­mint vi­rá­got a szo­bor ta­lap­za­tá­ra. A köz­té­ri szo­bor­le­lep­le­zé­sen rö­vid kö­szön­tő­be­szé­det mon­dott Demsz­ky Gá­bor, Bu­da­pest fő­pol­gár­mes­te­re és Hor­váth Csa­ba fő­pol­gár­mes­ter-he­lyet­tes.

Rend­kí­vü­li mé­dia­fi­gye­lem övez­te az evan­gé­li­kus egy­ház ün­ne­pét. Zsú­fo­lá­sig meg­telt a De­ák té­ri temp­lom. Fo­tó­sok, ka­me­rák, új­ság­írók, az írott és elekt­ro­ni­kus mé­dia kép­vi­se­lői ad­tak hírt az ese­mény­ről. Meg­je­lent töb­bek kö­zött Gyur­csány Fe­renc volt mi­nisz­ter­el­nök, Ara­tó Ger­gely ál­lam­tit­kár, Mécs Im­re és Ivá­nyi Gá­bor or­szág­gyű­lé­si kép­vi­se­lők, Csep­re­gi And­rás lel­kész, az OKM Egy­há­zi Kap­cso­la­tok Tit­kár­sá­gá­nak ve­ze­tő­je és he­lyet­te­se, Fe­dor Ti­bor. A Ma­gyar­or­szá­gi Zsi­dó Hit­köz­sé­gek Szö­vet­sé­gét Kirschner Pé­ter és Eg­ri Osz­kár, a Ma­gyar Öku­me­ni­kus Se­gély­szer­ve­ze­tet az igaz­ga­tó, Le­hel Lász­ló evan­gé­li­kus lel­kész kép­vi­sel­te, je­len volt We­i­nek Le­onárd, Zug­ló és Ver­bai La­jos, Kő­bá­nya pol­gár­mes­te­re, Ma­ro­si Er­nő, a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia volt al­el­nö­ke, Gra­nasz­tói György volt NA­TO- és bel­gi­u­mi nagy­kö­vet, Ke­se­rű Ka­ta­lin mű­vé­szet­tör­té­nész, Bi­bó Ist­ván mű­vé­szet­tör­té­nész, Zsig­mond At­ti­la kul­túr­po­li­ti­kus, és a sor még hosszan foly­tat­ha­tó.

A Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház, a Szteh­lo Gá­bor Ala­pít­vány és a Csil­lag­he­gyi Evan­gé­li­kus Egy­ház­köz­ség szer­ve­zé­sé­ben meg­va­ló­sult szo­bor­ava­tó ün­nep fo­ga­dás­sal zá­rult a De­ák té­ri egy­ház­köz­ség gyü­le­ke­ze­ti ter­mé­ben.

E so­rok író­ja az­óta több­ször is járt a té­ren. A szob­rot so­sem lát­ta „ma­gá­nyo­san” áll­ni. Em­be­rek jár­ták kö­rül, né­ze­get­ték, fo­tóz­ták, ol­vas­gat­ták a fel­ira­tát, néz­ték a ko­szo­rú­kat. Az evan­gé­li­kus lel­kész tisz­te­le­té­re ál­lí­tott cso­dá­la­tos tö­rök már­vány így fog­ja be­töl­te­ni kül­de­té­sét: az élő, lük­te­tő, ro­ha­nó nagy­vá­ros­ban meg­ál­lít, oda­vonz ma­gá­hoz, és ta­lán más lel­kü­let­tel in­dít to­vább.

Kő­há­ti Dó­ra

::Nyomtatható változat::