Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

A győ­ri Pé­ter­fy Sán­dor Evan­gé­li­kus Ok­ta­tá­si Köz­pont lát­ta ven­dé­gül az evan­gé­li­kus gim­ná­zi­u­mok or­szá­gos ta­lál­ko­zó­já­nak részt­ve­vő­it. Ti­zen­két in­téz­mény­ből több mint há­rom­száz di­ák ér­ke­zett a fo­lyók vá­ro­sá­ba.

Az el­múlt évek­ben el­ső­sor­ban a ver­seny­re, a meg­mé­ret­te­tés­re épült a nagy múl­tú ren­dez­vény, az evan­gé­li­kus gim­ná­zi­u­mok or­szá­gos ta­lál­ko­zó­já­nak (EG­OT) prog­ram­ja, idén vi­szont a mű­vé­szi pro­duk­ció, a „te­rem­tő ta­lál­ko­zás” ke­rült kö­zép­pont­ba. Ahogy az egyik részt­ve­vő fo­gal­ma­zott: a Győ­rött el­töl­tött idő alatt a di­á­kok „meg­ta­pasz­tal­hat­ták az együtt­lét ere­jét, az al­ko­tás örö­mét”.

A szep­tem­ber 24-én kez­dő­dött há­rom­na­pos ta­lál­ko­zó mot­tó­ját Weö­res Sán­dor egyik me­di­ta­tív ver­sé­ből köl­csö­nöz­ték a lel­kes győ­ri szer­ve­zők: „Örö­möm sok­szo­ro­zód­jék a te örö­möd­ben. / Hi­á­nyos­sá­gom vál­jék jó­ság­gá te­ben­ned. / Alat­tad a föld, fö­löt­ted az ég, / ben­ned a lét­ra.” Ezek a lé­lek­szó­lí­tó mon­da­tok több­ször el­han­goz­tak sza­val­va, da­lol­va, il­let­ve a zá­ró is­ten­tisz­te­let pré­di­ká­ci­ó­já­nak egyik ve­zér­fo­na­la­ként is.

Az EG­OT-on részt­ ve­vő di­á­kok idén nem a sport­tal, ta­nul­má­nya­ik­kal kap­cso­la­tos ké­pes­sé­ge­i­ket, tu­dá­su­kat mér­ték össze, ha­nem „ki­pró­bál­ták” az együtt al­ko­tás örö­mét. Egy cso­port­juk pél­dá­ul Ale­xay Zol­tán bio­ló­gus, fo­tó­mű­vész ka­la­u­zo­lá­sá­val a Szi­get­köz­ben „va­dá­szott” gé­pé­vel, má­sok Ku­pai Éva mű­vész­ta­nár­ral ak­ver­el­lez­tek a Rá­ba-par­ton, fal­fest­mé­nye­ket ké­szí­tet­tek Né­meth At­ti­la mű­vész­ta­nár­ral, megint má­sok Pan­non­hal­mán, Hef­ter Lász­ló Fe­ren­czy-dí­jas üveg­mű­vész, res­ta­u­rá­tor mű­he­lyé­ben az üveg­mű­vé­szet­tel is­mer­ked­tek. Egy-egy cso­port Mik­si At­ti­lá­val, a Győ­ri Nem­ze­ti Szín­ház mű­vé­sze­ti tit­ká­rá­val „be­ug­ró­zott”, vagy ép­pen do­ku­men­tum­fo­tó­kat ké­szí­tett Cser­mák Zsu­zsan­na kép­ző­mű­vésszel. A for­ma­ter­ve­zés tit­ka­it Il­lés Csa­ba szob­rász tár­ta a di­á­kok elé, míg a könyv­kö­té­szet né­hány fo­gá­sát Pin­tér­né Ger­gics Ág­nes mú­ze­um­pe­da­gó­gus­tól sa­já­tít­hat­ták el. Tex­til­mun­ká­kat Ta­nai An­na mű­vész­ta­nár se­gít­sé­gé­vel ké­szít­het­tek a gye­re­kek.

Aki­ket a hír­adó­zás, a ri­port­film ér­de­kelt, azok mun­ká­ját Győ­ri And­rás és Hor­váth-He­gyi Dé­nes ope­ra­tő­rök irá­nyí­tot­ták, a rá­dió­ri­port-ké­szí­tést Len­gyel An­na új­ság­író­tól, a Dé­li Egy­ház­ke­rü­let fel­ügye­lő­jé­től, az on-­line új­ság­írást pe­dig Bol­la Zsu­zsanna és Su­lyok Na­tá­li­a in­ter­ne­tes új­ság­írók­tól ta­nul­hat­ták az ér­dek­lő­dő fi­a­ta­lok.

A leg­né­pe­sebb cso­por­to­kat, így pél­dá­ul az ének­ka­ro­so­kat No­vá­ky And­rea ze­ne­ta­nár, a klasszi­kus ze­ne­kart Med­vecz­ky Ádám Liszt-dí­jas, ér­de­mes mű­vész, Mol­nár Gyu­la ze­ne­ta­nár, az ütős ze­ne­kart Fel­smann Ad­ri­enn ze­ne­ta­nár „ve­zé­nyel­te”. Né­pes volt a nép­tánc- és nép­ze­necso­port is, az előb­bit Visz­ló Lász­ló és Visz­ló­né Már­kus And­rea nép­tán­co­sok, az utób­bit pe­dig Ta­nai Pé­ter mu­zeo­ló­gus, nép­rajz­ku­ta­tó és Ja­gu­dics Ba­lázs nép­ze­nész ve­zet­ték. Az ének-ze­ne cso­port tag­jai Bog­nár Szil­vi, Hu­szák Zsolt és Smi­dé­li­usz Gá­bor ze­né­szek irá­nyí­tá­sá­val mun­kál­kod­tak.

A cso­por­tok a pén­te­ki gá­la­es­ten mu­tat­ták be pro­duk­ci­ó­i­kat az egy­ko­ri győ­ri zsi­na­gó­gá­ban (ma a Szé­che­nyi Ist­ván Egye­tem hang­ver­seny­ter­me).

A jó han­gu­la­tú há­rom na­pot – nem le­het más­ként il­let­ni! – han­gu­la­tos sza­bad­té­ri is­ten­tisz­te­let zár­ta a győr­új­ba­rá­ti gyer­mek­tá­bor­ban. Fa­bi­ny Ta­más, az Észa­ki Egy­ház­ke­rü­let püs­pö­ke – aki rö­vid ide­ig lét­rán áll­va (is) pré­di­kált – ige­hir­de­té­sé­ben Weö­res Sán­dor gon­do­la­ta­it és Já­kób ál­mát kap­csol­ta össze.

„Min­den is­ten­tisz­te­le­ten meg­nyí­lik az ég: hogy Is­ten sza­va el­jut­has­son hoz­zánk, a mi imá­ink pe­dig a Te­rem­tő­höz jut­has­sa­nak. Ilyen­kor ama bi­zo­nyos lét­ra fo­lya­ma­tos »hasz­ná­lat­ban« van. Ha éle­tünk so­rán nem a tel­je­sít­mé­nyek, az előbb­re ju­tás lét­rá­já­ra lé­pünk, ha­nem ar­ra, ame­lyik Is­ten­hez, ame­lyik egy­más­hoz ve­zet, az azt je­len­ti: Krisz­tus él ben­nünk, ott­hon va­gyunk. Ha egy em­ber­tár­sun­kat meg­tisz­tel­jük, az egy fok, ha egy té­ve­dé­sün­ket be­is­mer­jük, az két fok, ha biz­ta­tás, rend­re in­tés nél­kül cse­le­ked­jük a jót, az tíz fok ezen a lét­rán. A gyer­mek, a sze­re­tet, a kö­szön­tés, mind-mind egy újabb fok fel­fe­lé. Azt tud­hat­juk, hogy ezen a lét­rán mi­kor in­du­lunk, azt vi­szont nem, hogy mi­kor ér­ke­zünk. Ez már a gond­vi­se­lé­sen mú­lik” – hang­sú­lyoz­ta vé­gül a püs­pök.

Az is­ten­tisz­te­let után a részt ve­vő gim­ná­zi­u­mok kép­vi­se­lői szét­bon­tot­ták azt a fá­ból ké­szült ha­rang­lá­bat, amely­nek ele­mei az egyes in­téz­mé­nye­ket, össze­tar­to­zá­su­kat jel­ké­pe­zik, az­zal a re­ménnyel, hogy a kö­vet­ke­ző ta­lál­ko­zón, Sop­ron­ban majd is­mét fel­épít­he­tik.

EG­OT 2009

::Nyomtatható változat::