Cantate

A 96. gen­fi zsol­tár

Hozzászólás a cikkhez

A gyü­le­ke­ze­ti ének­lés­nek és a ze­né­nek az is­ten­tisz­te­let­ben be­töl­tött sze­re­pé­ről a nagy re­for­má­to­rok nem vé­le­ked­tek egy­for­mán. Lu­ther a gyü­le­ke­ze­ti ének fon­tos­sá­ga mel­lett a több­szó­la­mú éne­ket és a mű­vé­szi or­go­na- és hang­sze­res mu­zsi­kát is fon­tos­nak tar­tot­ta. Zwing­li azon­ban nem­csak a szob­rok­nak és ké­pek­nek, de még a ze­né­nek és a gyü­le­ke­ze­ti ének­nek sem ha­gyott he­lyet az is­ten­tisz­te­le­ten.

A kö­zép­utat kép­vi­se­lő Kál­vin azt ta­ní­tot­ta, hogy a ze­ne Is­ten egyik nagy ado­má­nya, ezért mi, ke­resz­té­nyek egye­dül az ő di­cső­sé­gé­re szol­gál­ha­tunk ve­le. Az ér­zé­ke­in­ket gyö­nyör­köd­te­tő ze­ne azon­ban vi­lá­gi csá­bí­tást rejt, ezért csak fe­gyel­me­zet­ten él­he­tünk vele, ne­hogy el­von­ja fi­gyel­mün­ket az igé­ről. Az Is­ten di­cső­í­té­sé­re egye­dül mél­tó ének­nek pe­dig a Szent­írás sza­vát, azon be­lül is a Zsol­tá­rok köny­vét tar­tot­ta.

Így szü­le­tett meg 1562-ben – hosszú és tu­da­tos al­ko­tó­mun­ka ered­mé­nye­ként – a Gen­fi zsol­tá­ros­könyv, mely­ről a Can­ta­te ro­vat múlt he­ti cik­ké­ben, a Sze­mem a he­gyek­re ve­tem cí­mű éne­künk kap­csán már bő­veb­ben is szó esett.

A 96. zsol­tár a di­cső­í­tő hang­vé­te­lű zsol­tá­rok­nak azon cso­port­já­ba tar­to­zik, mely Jah­ve ki­rály­sá­gát, egye­te­mes ural­mát hir­de­ti meg: „Éne­kel­je­tek új éne­ket az Úr­nak, éne­kelj az Úr­nak, te egész föld!” (Zsolt 96,1) A gen­fi zsol­tár (GyLK 735) ezt az­zal fo­koz­za, hogy a föld min­den te­remt­mé­nyét Is­ten ma­gasz­ta­lá­sá­ra szó­lít­ja fel: „E föl­dön őné­ki min­den / Di­csé­re­tet éne­kel­jen, / Jó­vol­tát hir­des­se minden­nek!” (1. vsz.)

A zsol­tár­szö­veg a po­gány né­pe­ket is meg­szó­lít­ja: „Né­pek tör­zsei! Ma­gasz­tal­já­tok az Urat!” (Zsolt 96,7) Egy­ben misszi­ói pa­rancs is meg­fo­gal­ma­zó­dik ben­ne, me­lyet a gen­fi zsol­tár két he­lyén így ének­lünk: „A po­gá­nyok közt di­cső­sé­gét, / Hir­des­sé­tek jó­té­te­mé­nyét!” (2.vsz.); „Ne rejt­sé­tek a po­gá­nyok­tól, / Hogy e nagy Úr­is­ten or­szá­gol!” (7. vsz.)

A di­cső­í­tő zsol­tá­rok fel­épí­té­se gyak­ran ha­son­ló min­tá­kat kö­vet. A be­ve­ze­tő so­rok után, me­lyek há­la­adás­ra buz­dí­ta­nak, leg­több­ször ma­gya­rá­zat kö­vet­ke­zik, mely Is­ten jó­té­te­mé­nye­it és cso­da­tet­te­it so­rol­ja fel, vagy az ő nagy­sá­gá­ról be­szél: „Mert nagy az Úr, mél­tó, hogy di­csér­jék, fé­lel­me­sebb min­den is­ten­nél.” (Zsolt 96,5) A zá­ró­sza­kasz ál­ta­lá­ban is­mé­telt há­la­adás­ra hív fel, ez­zel fog­lal­va ke­ret­be az egész zsol­tárt. Ez a zá­ró­mo­tí­vum a 96. gen­fi zsol­tár­ban him­ni­kus hang­vé­tel­lel szó­lal meg: „Ör­vend­jen az ég han­gos­ság­gal, / A föld örül­jön vi­gas­ság­gal, / A ten­ger zúg­jon, a me­ző / Zen­ge­dez­zen és az er­dő / Az Úr előtt nagy hál’adás­sal!” (8. vsz.)

A zá­ró, 9. stró­fa esz­ka­to­lo­gi­kus tar­tal­mat hor­doz, ami­kor az utol­só íté­let ké­pét fes­ti elénk: „…mert el­jön, hogy ítél­kez­zék a föl­dön. Igaz­sá­go­san íté­li a vi­lá­got, pár­tat­la­nul a né­pe­ket.” (Zsolt 96,13) Ez a mi új­szö­vet­sé­gi ér­tel­me­zé­sünk sze­rint Krisz­tus új­ra-el­jö­ve­te­lét, a má­so­dik ad­ven­tet jel­ké­pe­zi.

A 96. gen­fi zsol­tár szö­ve­ge a kor is­mert fran­cia köl­tő­jé­nek, Thé­o­dore de Bèze-nek a mun­ká­ja, aki a lau­sanne-i egye­temen a gö­rög nyelv pro­fesszo­ra, ké­sőbb a gen­fi aka­dé­mia ve­ze­tő­je is volt. A ma­gyar for­dí­tást Szen­ci Mol­nár Al­bert re­for­má­tus lel­kész-nyelv­tu­dós­nak kö­szön­het­jük.

Az Éne­kel­je­tek, min­den né­pek fel­dol­go­zá­sai kö­zül az egyik leg­je­len­tő­sebb Jan Pi­e­ter­szo­on Swe­e­linck (1562–1621) négy­szó­la­mú kó­rus­mű­ve, mely hű­en ad­ja vissza az ere­de­ti dal­lam him­ni­kus len­dü­le­tét. Swe­e­linck, aki több gen­fi zsol­tár­dal­la­mot is fel­dol­go­zott kó­rus­ra, s a vo­kál­po­li­fó­nia egyik utol­só mű­ve­lő­je volt, még­sem kó­rus­szer­ző­ként, ha­nem mint az észak­né­met or­go­na­is­ko­la nagy mes­te­re vált is­mert­té.

A zsol­tár a hí­vő em­ber ösz­tö­nö­sen mon­dott imád­sá­ga, mellyel örö­mé­ben, fáj­dal­má­ban, szük­sé­gé­ben ön­kén­te­le­nül is meg­szó­lít­ja Is­tent. Így le­het a zsol­tár a há­la­adás, az öröm sza­va; de a be­lő­lünk elő­tö­rő ér­zé­sek, két­sé­gek, kér­dé­sek meg­fo­gal­ma­zá­sa is. Ol­va­sá­suk és ének­lé­sük is imád­ság a gyü­le­ke­zet aj­kán!

Fe­ke­te Ani­kó

::Nyomtatható változat::