Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

„Meg­ve­rem a pász­tort, és el­szé­led­nek a ju­hok” (Mk 14,27b) – Jé­zus sza­va­it min­den bi­zonnyal is­mer­ték a Habs­burg Bi­ro­da­lom irá­nyí­tói, ami­kor száz­hat­van év­vel ez­előtt, 1849 őszén Hay­nau tá­bor­szer­nagy­nak telj­ha­tal­mat ad­va meg­to­rol­ták a ma­gyar nem­zet sza­bad­ság­har­cát. A meg­tor­lás leg­fon­to­sabb cél­ja az volt, hogy a ma­gyar tár­sa­da­lom po­li­ti­kai, ka­to­nai, szel­le­mi ve­ze­tő elit­jét meg­ti­ze­del­jék, ez­zel té­ve le­he­tet­len­né egy újabb sza­bad­ság­harc meg­ví­vá­sát. A meg­tor­lás jel­ké­pé­vé 1849. ok­tó­ber 6. vált, ami­kor Ara­don ti­zen­há­rom tá­bor­no­kot, Pes­ten pe­dig Bat­thyá­ny La­jos mi­nisz­ter­el­nö­köt ki­vé­gez­ték.

A sza­bad­ság­harc utá­ni meg­tor­lás már 1848 de­cem­be­ré­ben el­kez­dő­dött, és csak 1852-ben zá­rult le. Win­disch-Grätz her­ceg tá­ma­dá­sa nyo­mán 1848 no­vem­be­ré­től az or­szág több pont­ján ál­lí­tot­tak fel had­bí­ró­sá­go­kat, ame­lyek a ma­gyar kor­mány tá­mo­ga­tó­it sor­ra per­be fog­ták. Sú­lyos íté­le­te­i­ket azon­ban csak 1849 őszé­től, a ma­gyar sza­bad­ság­harc vég­le­ges le­ve­ré­sé­től kezd­ve hoz­ták meg ezek a bí­ró­sá­gok. A je­len­le­gi ku­ta­tá­sok sze­rint 1850. jú­li­us el­se­jé­ig haj­tot­tak vég­re ha­lá­los íté­le­te­ket, száz­hu­szon­nyolc em­bert vé­gez­tek ki.

A meg­tor­lás a tár­sa­da­lom tel­jes ke­reszt­met­sze­tét át­fog­ta. Gróf ép­pen úgy hó­hér­kéz­re ju­tott, mint job­bágy vagy pap. Mi­vel az ér­vény­ben lé­vő ren­de­le­tek sze­rint az or­szág la­kos­sá­gá­nak na­gyobb ré­szét ki le­he­tett vol­na vé­gez­ni, min­den egyes va­ló­ban vég­re­haj­tott ha­lá­los íté­let­nek üze­net­ér­té­ke volt. A ti­zen­há­rom tá­bor­nok és Bat­thyá­ny mi­nisz­ter­el­nök ki­vég­zé­se az egész or­szág de­mo­ra­li­zá­lá­sát szol­gál­ta, az or­szág­szer­te ki­vég­zett hét lel­kész ha­lá­los íté­le­té­vel gyü­le­ke­ze­tü­ket és szű­kebb kör­nye­ze­tü­ket akar­ták meg­fé­lem­lí­te­ni. Nem vé­let­len, hogy evan­gé­li­kus, re­for­má­tus és ka­to­li­kus pap is volt a ki­vég­zet­tek kö­zött.

A lel­ké­szek kü­lö­nö­sen is ki­sze­melt­jei vol­tak a meg­tor­lás vég­re­haj­tó­i­nak. Tud­ták, hogy a pa­pok a sza­bad­ság­harc ide­jén a ma­gyar kor­mány kü­lön­bö­ző ren­de­le­te­i­nek ki­hir­de­té­sé­vel, kü­lö­nö­sen pe­dig a füg­get­len­sé­gi nyi­lat­ko­zat fel­ol­va­sá­sá­val na­gyon so­kat tet­tek azért, hogy a sza­bad­ság­harc­nak Eu­ró­pá­ban pél­dát­lan tö­meg­bá­zi­sa volt Ma­gyar­or­szá­gon. Ezért ír­ta Hay­nau 1849. jú­li­us 28-án kelt ren­de­le­té­ben: „Őket (ti. a lel­ké­sze­ket) te­szem min­de­nek előtt fe­le­lő­sek­ké a csend és ren­dért az or­szág­ban…”

Ok­tó­ber 6-án evan­gé­li­kus már­tír­ja­ink­ra is em­lé­ke­zünk. Ara­don két evan­gé­li­kus tá­bor­nok, a hes­se­ni szü­le­té­sű, Ma­gyar­or­szá­gon meg­nő­sült Lei­nin­gen-Wes­ter­burg Ká­roly, va­la­mint az eper­je­si evan­gé­li­kus kol­lé­gi­u­mot pat­ro­ná­ló ka­to­na­di­nasz­ti­á­ból szár­ma­zó Des­sew­ffy Arisz­tid szen­ve­dett már­tír­ha­lált.

Négy nap­pal Bat­thyá­ny La­jos ki­vég­zé­se után a pes­ti Új­épü­let ud­va­rán küld­ték bi­tó­fá­ra bá­ró Je­sze­nák Já­nost, a du­nán­in­ne­ni egy­ház­ke­rü­let volt fel­ügye­lő­jét, Nyit­ra me­gye kor­mány­biz­to­sát. Utol­só nap­ja­i­ról és ki­vég­zé­sé­ről a szá­má­ra vég­ső vi­gaszt adó Szé­kács Jó­zsef pes­ti evan­gé­li­kus lel­kész írt meg­ren­dí­tő be­szá­mo­lót vissza­em­lé­ke­zé­se­i­ben.

A sza­bad­ság­harc egyet­len ki­vég­zett evan­gé­li­kus lel­ké­sze Ráz­ga Pál po­zso­nyi pász­tor volt. Lel­ke­sen tá­mo­gat­ta a sza­bad­ság­har­cot, a po­zso­nyi pat­ri­ó­ta klub mű­kö­dé­sé­ben meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pet ját­szott. Ok­tó­ber 18-án a po­zso­nyi Zöld­fa er­kély­ről lel­ke­sí­tő be­szé­det tar­tott a nem­zet­őr­ség to­bor­zá­sá­ra. „Auszt­ria, ez a ki­csiny, szá­nal­mas or­szá­gocs­ka ar­ra tö­rek­szik, hogy ural­kod­jon Ma­gyar­or­szág fö­lött” – mond­ta a szlo­vák szár­ma­zá­sú és né­met anya­nyel­vű Ráz­ga. Ké­sőbb tá­bo­ri lel­kész­ként egé­szen Sch­we­cha­tig vo­nult a po­zso­nyi nem­zet­őrök­kel.

1. de­cem­ber 18-án Win­disch-Grätz pa­ran­csá­ra bör­tön­be ve­tet­ték őt. A né­met szín­ház igaz­ga­tó­já­nak és két szí­né­szé­nek val­lo­má­sa, va­la­mint le­fog­lalt ira­tai alap­ján a had­tör­vény­szék ha­lál­ra ítél­te. Hay­nau a Ráz­gá­ért köz­ben­já­ró asszo­nyok ké­ré­sé­re nem rej­tet­te vé­ka alá a vé­le­mé­nyét: „Lóg­nia kell, el­ret­ten­tő pél­da gya­nánt va­la­mennyi lá­za­dó szá­má­ra.” Az íté­le­tet 1849. jú­ni­us 16-án haj­tot­ták vég­re az öt­gyer­me­kes édes­apán.

Ráz­ga Pál mel­lett több evan­gé­li­kus lel­készt is fog­ság­ba ve­tet­tek és had­bí­ró­ság elé idéz­tek. A ku­ta­tás je­len­le­gi ál­lá­sa sze­rint ti­zen­ki­lenc olyan evan­gé­li­kus lel­kész­ről tu­dunk, akik a for­ra­da­lom és sza­bad­ság­harc alatt be­töl­tött sze­re­pük mi­att ke­rül­tek had­bí­ró­ság elé. Vol­tak, akik rö­vi­debb-hosszabb vizs­gá­la­ti fog­sá­got szen­ved­tek, má­so­kat le­töl­ten­dő vár­fog­ság­ra ítél­tek.

Négy püs­pö­künk kö­zül há­rom – Ha­ub­ner Má­té du­nán­tú­li, Pákh Mi­hály ti­szai és Sze­be­ré­nyi Já­nos bá­nya­ke­rü­le­ti püs­pök – állt had­bí­ró­ság előtt, az előb­bi ket­tő vár­fog­sá­got is szen­ve­dett. Ne­gye­dik tár­suk, Stromsz­­ky Sá­mu­el du­nán­in­ne­ni püs­pök sem tart­hat­ta meg hi­va­ta­lát. Bár ka­to­li­kus püs­pö­kö­ket is el­moz­dí­tot­tak, ilyen szi­go­rú el­bá­nás­ban nem ré­sze­sült egyik egy­ház sem Ma­gyar­or­szá­gon az ab­szo­lu­tiz­mus ide­jén. Ta­lán Kos­suth és Gör­gey evan­gé­li­kus vol­tát vagy az evan­gé­li­kus szlo­vá­kok­nak a ma­gyar kor­mány mel­let­ti tö­me­ges ki­ál­lá­sát akar­ta ily mó­don meg­to­rol­ni a bé­csi kor­mány.

1. ta­va­szá­tól nem ma­radt vá­lasz­tott ve­ze­tő­je egy­há­zunk­nak: a vi­lá­gi­ak egy­ház­ve­ze­tés­ben va­ló rész­vé­te­lét meg­til­tot­ták, az el­moz­dí­tott püs­pö­kök he­lyé­re pe­dig úgy­ne­ve­zett ad­mi­niszt­rá­to­ro­kat, csá­szár­hű lel­ké­sze­ket ne­vez­tek ki. Így nem­csak a püs­pö­kök, ha­nem az egész egy­ház „fog­ság­ba” ke­rült. Tíz éven ke­resz­tül meg-meg­úju­ló pró­bál­ko­zá­sok tör­tén­tek ar­ra, hogy a pro­tes­táns egy­há­zak au­to­nó­mi­á­ját vég­leg el­tö­röl­jék, és irá­nyí­tá­su­kat egy ál­lam ál­tal ki­ne­ve­zett fő­ha­tó­ság­ra bíz­zák. Bár a nyo­más fo­ko­za­to­san eny­hült, az au­to­nó­mia csak a ki­egye­zés után áll­ha­tott hely­re tel­jes egé­szé­ben.

Ha­zánk és egy­há­zunk tör­té­ne­te szo­ro­san össze­fo­nó­dott a for­ra­da­lom és sza­bad­ság­harc és az azt kö­ve­tő ab­szo­lu­tiz­mus ide­jén is. Ok­tó­ber 6-án em­lé­kez­zünk egy­há­zunk meg­hur­co­lá­sá­ra és helyt­ál­lá­sá­ra is!

Ker­tész Bo­tond

::Nyomtatható változat::