A vasárnap igéje

VÍZ­KE­RESZT ÜN­NE­PE UTÁN 2. VA­SÁR­NAP – MT 5,17–19

Hozzászólás a cikkhez

Az em­be­ri­ség tör­té­ne­té­ben vol­tak olyan kor­sza­kok, ami­kor a mű­vé­sze­ti ér­té­kek­ben gaz­da­gabb múlt ter­mé­ke­nyen ha­tott a sze­ré­nyebb hely­ze­tű je­len­re. Ilyen kul­tu­rá­lis ér­te­lem­ben gaz­da­gí­tó idő­szak volt a hó­dí­tó ró­ma­i­ak szá­má­ra fel­fe­dez­ni a gö­rög kép­ző­mű­vé­sze­tet, iro­dal­mat. De épp ilyen kor­szak jel­le­mez­te Eu­ró­pa új­ko­ri tör­té­nel­mé­nek haj­na­lát is, ahol ép­pen az an­tik gö­rög–ró­mai ér­té­kek ke­rül­tek is­mét a fi­gye­lem kö­zép­pont­já­ba.

Vi­szont ar­ról is van­nak em­lé­ke­ink, saj­nos egé­szen kö­ze­li­ek is, ami­kor az ural­ko­dó ha­ta­lom min­den esz­köz­zel a múlt el­tör­lé­sén fá­ra­do­zott. A má­so­dik vi­lág­há­bo­rút kö­ve­tő idő­szak­ban mennyi vi­dé­ki kú­ria s azok meg­annyi ér­té­ke mi­lyen gyor­san sem­mi­vé lett, ami­kor „a múl­tat vég­képp el­tö­röl­ni” szán­dé­ko­zó „rab­szol­ga­had” a moz­gal­mi in­du­lók dal­la­ma­i­ra, ön­ként vagy a meg­fé­lem­lí­tett­ség kény­sze­re alatt „sza­ba­dabb” jö­vőt épí­tett.

Va­jon Jé­zus­nak mi­lyen a múlt­hoz va­ló vi­szo­nya? Mit gon­dol Is­ten meg­tar­tó tör­vé­nyé­ről, a pró­fé­ták ta­ní­tá­sá­ról? S va­ló­já­ban mit akar? Fel­for­gat­ni min­dent, vagy ta­lán a múlt már el­fe­lej­tett tu­dá­sá­ból, Is­ten-él­mé­nye­i­ből vissza akar­ja ad­ni ne­künk azt, ami egy­kor kö­zös kin­csünk volt? Egé­szen biz­tos va­gyok ben­ne, hogy a ko­ra­be­li hall­ga­tó­sá­gá­ban épp­úgy ben­ne vol­tak e kér­dé­sek, mint ahogy min­den kor em­be­rét fog­lal­koz­tat­ják e gon­do­la­tok. Van, aki lá­za­dó for­ra­dal­már­ként sze­ret­né lát­ni sze­mé­lyét, van, aki a kon­zer­va­tív ér­té­kek őr­ző­jé­nek tart­ja őt.

A víz­ke­reszt utá­ni má­so­dik va­sár­nap igé­jé­ben ott lát­juk Krisz­tus Urun­kat a hí­res He­gyi be­széd szín­he­lyén, ahol né­hány pil­la­nat­tal az­előtt még a bol­dog­ság fel­eme­lő nyolc igé­jét ad­ta át az őt hall­ga­tó tö­meg­nek. Ké­sőbb kö­ve­tő­it ízt adó só­nak és a vi­lág vi­lá­gos­sá­gá­nak ne­vez­te. Szük­ség­sze­rű, hogy ezek után a for­ra­dal­mi ere­jű, min­den más ko­ráb­bi val­lá­si gya­kor­la­tot, ke­gyes­sé­get fe­lül­író gon­do­la­tok után ott buj­kál­jon hall­ga­tó­i­ban a kér­dés: Va­jon ki­cso­da ő? Egész kör­nye­ze­tét ez a kér­dés iz­gat­ja. Is­ten fen­sé­ges dol­ga­it, tit­ka­it és aka­ra­tát egy ki­csit job­ban is­me­rő em­be­rek en­nél még töb­bet is sze­ret­né­nek meg­tud­ni. Ke­resz­te­lő Já­nos pél­dá­ul ezért kér­de­zi tő­le: „Te vagy-e az El­jö­ven­dő (az Is­ten ál­tal meg­ígért Meg­vál­tó), vagy mást vár­junk? (Mt 11,3)

E kér­dé­sek szük­ség­sze­rű­ek vol­tak, mert Jé­zus Krisz­tus nem úgy ta­nít, mint a ko­ráb­bi böl­csek, akik csu­pán is­me­rik az Is­ten aka­ra­tát és az em­be­rek­kel kap­cso­la­tos szán­dé­kát. Nem. Jé­zus úgy ta­nít, mint aki­nek ha­tal­ma van (Mk 1,22) meg­ad­ni az Is­ten iga­zi is­me­re­tét. De va­jon mit hoz ő a vi­lág­ba: bé­kes­sé­get, bol­dog­sá­got vagy tü­zet? Ezek­re a ki nem mon­dott, de min­den­ki­ben ott fe­szü­lő kér­dé­sek­re mond­ja Jé­zus Urunk az egy­ko­ri hall­ga­tó­sá­gá­nak és a mai igék fö­lött me­di­tá­ló ér­dek­lő­dők­nek: Ne gon­dol­já­tok, hogy el­tö­röl­ni jöt­tem a tör­vényt. Sok­kal in­kább be­töl­te­ni.

A víz­ke­reszt utá­ni idő­szak egyik hang­sú­lyos kér­dé­se Jé­zus Krisz­tus sze­mé­lyé­nek tit­ka. Most ar­ra irá­nyul fi­gyel­münk, ami ke­resz­tény éle­tünk szá­má­ra a leg­meg­ha­tá­ro­zóbb. Is­ten Fi­át va­ló­di lé­nye­ge sze­rint igyek­szünk meg­is­mer­ni. Jé­zus szá­má­ra is fon­tos ez, hi­szen ezért kér­di ő ma­ga is ta­nít­vá­nya­i­tól: „Ti ki­nek mon­do­tok en­gem?” (Mt 16,15) Jé­zus Krisz­tus meg­ke­rül­he­tet­len sze­mé­lyé­nek tit­kát meg kell fej­te­ni. Mert a ka­rá­csony ün­ne­pe sok em­bert meg­moz­dít. Ám nem min­den­ki jut el a ka­rá­cso­nyi tes­tet öl­tés iga­zi lé­nye­gé­nek meg­ér­té­sé­hez.

Könnyű, na­gyon könnyű ka­rá­csony nép­sze­rű ün­ne­pé­nek áhí­ta­tos ál­bé­kes­sé­gét őriz­get­ni, ápol­gat­ni lel­künk­ben. Könnyű meg­ha­tód­ni a kis­gyer­mek Jé­zus sa­nya­rú sor­sán, könnyű egy­sze­rű szo­ci­á­lis, csa­lád­jo­gi vagy be­ván­dor­lás­ügyi kér­dés­sé ten­ni az ér­ke­zé­sét. S ké­sőbb könnyű eti­kai, val­lás­er­köl­csi meg­ál­la­pí­tá­so­kat ten­ni ta­ní­tá­sa­i­ról. De va­jon ki fo­gad­ja be őt? De va­jon a vi­lág Üd­vö­zí­tő­jét, az Is­ten­től jö­vő Vi­lá­gos­sá­got és éle­tünk ter­he­i­nek, bű­ne­i­nek Meg­vál­tó­ját és Sza­ba­dí­tó­ját meg­lát­juk-e a ka­rá­csony után fel­nö­vek­vő gyer­mek­ben? Ahogy Pa­ul Ger­hardt gyö­nyö­rű ka­rá­cso­nyi éne­ké­nek el­ső vers­sza­ka kér­di tő­lünk ma is: „Mint fo­gad­ja­lak té­ged, Vi­lág Re­mény­sé­gét?” A vé­ges em­be­ri el­me mi­ként ké­pes be­fo­gad­ni Jé­zus Krisz­tust a ma­ga is­te­ni di­cső­sé­gé­ben? Ha még ün­ne­pe­inknek és ün­ne­pünk Urá­nak iga­zi kül­de­té­sét is ilyen könnyen fél­re­ért­jük, ak­kor az ün­ne­pek el­múl­tá­val a hét­köz­na­pi élet­ben, mun­ka­he­lyen, is­ko­lá­ban, em­be­ri kap­cso­la­ta­ink­ban bi­zonnyal ne­he­zebb meg­lát­ni és meg­ér­te­ni a Jé­zus Krisz­tus­ban meg­je­lent is­te­ni üd­vö­zí­tő aka­ra­tot. Mert Jé­zus Krisz­tus nem a múlt ér­te­ke­i­nek őre és nem min­dent fel­for­ga­tó for­ra­dal­már, nagy ta­ní­tó, ha­nem ő ma­ga Is­ten igaz­sá­ga. A meg­tar­tott tör­vény. S ami­kor a mi Urunk, Jé­zus a min­den­ko­ri hall­ga­tó­sá­gát a tör­vény ra­di­ká­lis tisz­te­le­té­re szó­lít­ja fel, ak­kor va­ló­já­ban ép­pen olyan is­te­ni ki­je­len­tést tesz, mint ami­kor Mó­zes­nek az Úr meg­je­len­ti ne­vét, és azt mond­ja ne­ki: „Én Va­gyok”.

Mert va­ló­já­ban egyes-egye­dül Jé­zus volt ké­pes be­tar­ta­ni e föl­dön azt az el­ső, egyet­len pa­ran­cso­la­tot, amely­nek meg­tar­tá­sa elég az üd­vös­ség­hez. S eb­ből szár­ma­zik min­den más pa­ran­cso­lat: „Sze­resd az Urat, a te Is­te­ne­det”. S ami­kor Jé­zus Krisz­tus Is­ten aka­ra­tá­nak en­ge­del­mes­ked­ve el­in­dult a fáj­dal­mak út­ján, és fel­ment a gol­go­tai ke­reszt­re, ak­kor be­töl­töt­te, s egy­ben meg­ha­lad­ta az em­be­ri gyar­ló­ság mi­att szük­sé­ges tör­vé­nye­ket. Nincs más pa­rancs, csak ennyi: Krisz­tus sze­re­te­te előtt föl­dig le­bo­rul­ni. S ahogy Ady ír­ja: „Imád­ni az Is­tent és egy­mást sze­ret­ni…” Eb­ben a hit­ben „sze­resd fe­le­ba­rá­to­dat, mint ma­ga­dat”, mert a „sze­re­tet a tör­vény be­töl­té­se”.

Szar­ka Ist­ván

::Nyomtatható változat::