Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

A 2009-es Kál­vin em­lék­évet rög­vest kö­ve­ti a 2010-es Me­lancht­hon-év, mely­nek so­rán Né­met­or­szág nagy ta­ní­tó­já­ra, Luther legközelebbi munkatársára, „Ger­má­nia vi­lá­gos­sá­gá­ra” em­lé­kez­nek ha­zá­já­ban és vi­lág­szer­te. Kál­vin is is­mer­te Me­lancht­hont, sőt el­mé­lyült, igaz ba­rát­ság is ki­ala­kult kö­zöt­tük.

Phi­lipp Me­lancht­hon (ere­de­ti ne­vén: Phi­lipp Sch­war­tzerdt) Bret­ten­ben (Pfalz) szü­le­tett 1497. feb­ru­ár 17-én, és Wit­ten­berg­ben 1560. áp­ri­lis 19-én, te­hát négy­száz­öt­ven éve hunyt el.

Né­met teo­ló­gus, re­for­má­tor, Lu­ther mun­ka­tár­sa volt. Ere­de­ti ne­vét gö­rög for­dí­tás­ban hasz­nál­ta. Hei­del­berg­ben és Tü­bin­gen­ben ta­nult. 1518-ban a gö­rög nyelv és iro­da­lom ta­ná­ra lett Wit­ten­berg­ben. Itt csat­la­ko­zott Lu­ther re­for­má­ci­ó­já­hoz, kris­tály­tisz­ta gon­dol­ko­dást és vi­lá­gos ki­fe­je­zé­si mó­dot adott Lu­ther esz­mé­i­nek, exe­ge­ti­kai ala­pos­sá­gá­val és sze­líd kri­ti­ká­já­val se­gí­tet­te a nagy mes­tert.

„Né­met­or­szág fé­nye és ta­ní­tó­ja”

Me­lancht­hon 1521-ben ad­ta ki Lo­ci Com­mu­nes Re­rum Theo­log­i­ca­rum cí­mű mű­vét, amely az el­ső nagy pro­tes­táns mun­ka a dog­ma­ti­kai teo­ló­gia te­rü­le­tén s mely a szer­ző éle­té­ben több mint öt­ven (!) ki­adás­ban je­lent meg. Az Ágos­tai hit­val­lás ké­szí­té­se során (1530) rend­kí­vül fon­tos szol­gá­la­tot tett. 1541-ben Worms­ba, majd csak­ha­mar Re­gens­burg­ba ment, hogy az ot­ta­ni ér­te­ke­zé­sen, kol­lok­vi­u­mon véd­je a pro­tes­tan­tiz­mus ér­de­ke­it.

Lu­ther ha­lá­la után néhányak bi­zal­ma megingott ben­ne, úgy – a bé­kes­ség ked­vé­ért – a ró­mai ka­to­li­ku­sok­nak tett en­ged­mé­nye­i miatt­, mint az úr­va­cso­rai tan­ban a kál­vi­ni irány­hoz va­ló kö­ze­le­dé­séért. Éle­te vé­gé­ig foly­to­nos teo­ló­gi­ai vi­ták­ba bo­nyo­ló­dott, ame­lyek rend­kí­vül bán­tot­ták bé­kés lel­kü­le­tét.

Ko­ra ugyanakkor nagy­ra be­csül­te, a „Pra­ecep­tor Ger­ma­niae” (Ger­má­nia ta­ná­ra) jel­zőt ado­má­nyoz­ták ne­ki. Eu­ró­pa min­den ré­szé­ből özön­löt­tek hoz­zá a hall­ga­tók. Írt egy gö­rög és egy la­tin gram­ma­ti­kát, kom­men­tá­ro­kat adott ki több klasszi­kus író­ról, a Sep­tu­ag­in­tá­ról, bib­li­ai köny­vek­ről, írt er­köl­csi té­má­jú mű­ve­ket; szer­kesz­tett hi­va­ta­los ok­má­nyo­kat, nyi­lat­ko­za­to­kat, ér­te­ke­zé­se­ket, vá­lasz­ira­to­kat; szé­les kö­rű le­ve­le­zést foly­ta­tott ba­rá­ta­i­val és ko­ra ve­ze­tő­i­vel. Összes mű­ve­it Karl Gott­li­eb Bretsch­ne­i­der ad­ta ki Cor­pus Re­for­mato­rum cí­mű nagy mun­ká­já­ban (hu­szon­nyolc kö­tet 1834–1860 kö­zött).

„Ko­runk­ban nem akad más könyv,

amely ek­ko­ra örö­met szer­zett…”

Kál­vin már is­mer­te Me­lancht­hon fő mű­vét, a Lo­ci Com­mu­nest, ami­kor a frank­fur­ti bi­ro­dal­mi gyű­lé­sen 1539-ben sze­mé­lye­sen meg­is­mer­te a szer­zőt.

A két re­for­má­tor, a fran­cia és a né­met gé­ni­usz ké­sőbb is ta­lál­ko­zott egy­más­sal a worm­si és a re­gens­bur­gi val­lá­si kol­lok­vi­u­mon. Éle­tük vé­gé­ig le­ve­lez­tek egy­más­sal. Ki­vált­kép­pen az úr­va­cso­ra­kér­dés­ben egye­zett vé­le­mé­nyük. Kál­vin va­ló­szí­nű­leg 1540. no­vem­ber 8-án alá­ír­ta Worms­ban az evan­gé­li­kus Ágos­tai hit­val­lás egyik vál­to­za­tát, a Con­fes­sio Au­gus­ta­na va­ri­a­tát. 1539. ok­tó­ber 18-án Kál­vin Strass­burg­ból le­ve­let ír a bá­ze­li lel­kész­nek, Si­mon Gryne­us­nak. Eb­ben így jel­lem­zi Me­lancht­hont: „Rend­kí­vü­li tu­dá­sá­nak, szor­gal­má­nak és oda­fi­gye­lé­sé­nek meg­fe­le­lő­en, amely őt mun­ká­já­ban jel­lem­zi, na­gyon nagy vi­lá­gos­sá­got ho­zott az írás­ma­gya­rá­zat te­rü­le­té­re is.”

Kál­vin ti­zen­há­rom hosszabb le­ve­let írt Wit­ten­berg­be Né­met­or­szág pra­ecep­to­rá­nak, ezek né­me­lyi­ke va­ló­sá­gos teo­ló­gi­ai esszé, mi­ni­ér­te­ke­zés. Má­sok­hoz írt le­ve­le­i­ben nyolc­van­négy al­ka­lom­mal em­lí­tet­te a wit­ten­ber­gi re­for­má­tor és hu­ma­nis­ta, Phi­lipp Me­lancht­hon ne­vét.

Kál­vin nagy­ra­be­csü­lé­se igen mély szim­pá­ti­á­ból fa­kadt. 1544. áp­ri­lis 21-én Genf­ből Wit­ten­berg­be kül­dött le­ve­lé­ben így írt Me­lancht­hon­nak: „Élj jól, ki­tű­nő fér­fiú, Krisz­tus­nak leg­hű­sé­ge­sebb szol­gá­ja és nagy­ra be­csült ba­rá­tom. Az Úr ve­zes­sen Té­ged to­vább­ra is az Ő Lel­ké­vel, és őriz­zen meg Té­ged még so­ká­ig egy­há­za ja­vá­ra és a mi ja­vunk­ra.” Ugyan­eb­ben a le­ve­lé­ben ezt is ír­ta: „Üd­vö­zöld dr. Mar­ti­nust” (Lu­ther la­tin ke­reszt­ne­ve), és hoz­zá­tet­te: „Ol­vas­tam Dá­ni­el köny­vé­hez írt kom­men­tá­ro­dat. Bi­zony mon­dom Ne­ked, a mi ko­runk­ban nem akad más könyv, amely ek­ko­ra örö­met szer­zett vol­na ne­kem, mint ez.”

A sze­líd böl­cses­ség­ben élő Me­lancht­hont Kál­vin több­ször ener­gi­ku­san kér­te az erő­tel­je­sebb fel­lé­pés­re, ki­vált az úr­va­cso­ra­tan­nal kap­cso­la­tos té­ves né­ze­tek­kel és „te­át­rá­lis szí­nész­ke­dés­sel” szem­ben. Ezt 1555. au­gusz­tus 23-án kelt le­ve­lé­ben je­gyez­te meg.

Az örök ba­rát­ság

Kál­vin Me­lancht­hon irán­ti sze­re­te­té­nek, szív­ből fa­ka­dó tisz­te­le­té­nek és ba­rá­ti ér­té­ke­lé­sé­nek a mély­sé­gét mi sem bi­zo­nyít­ja éke­seb­ben, mint az a né­hány sor, ame­lyet az 1560. áp­ri­lis 19-én el­hunyt nagy ta­ní­tó sze­mé­lyé­ről írt egy 1561-ben meg­je­lent úr­va­cso­rai ira­tá­ban. A szö­ve­get elő­ször Eber­hard Busch pro­fesszor, Kál­vin éle­té­nek egyik leg­is­mer­tebb mai ku­ta­tó­ja ad­ta köz­re for­dí­tás­ban.

Egy rész­le­te így hang­zik: „Ó, Me­lancht­hon Fü­löp! Hoz­zád szó­lok, mi több, ki­ál­tok most, aki már Is­ten­nél élsz, s vá­rom azt a pil­la­na­tot, ami­kor a lel­ki meg­nyug­vás­ban Ve­led együtt le­he­tek. Száz­szor is el­is­mé­tel­ted, ami­kor a mun­ka fá­ra­dal­mai után és tá­ma­dá­sok­tól ki­me­rül­ten fe­je­det ba­rát­sá­go­san vál­lam­ra haj­tot­tad: ťÓ, bár­csak itt hal­nék meg, a Te vál­la­i­don!Ť Az­után én ezer­szer is azt kí­ván­tam, hogy bár vég­re is­mét együtt le­hes­sünk – örök­re.”

Mi­lyen szép meg­fo­gal­ma­zás ez a so­kak ál­tal ri­deg­nek, ér­zé­ket­len­nek, túl in­tel­lek­tu­á­lis­nak tar­tott Kál­vin­tól, aki­nek szí­ve és ér­tel­me, in­tel­lek­tu­sa is ké­pes volt ilyen ma­gas­fé­nyű, me­leg iz­zás­ra! Eh­hez per­sze egy Me­lancht­hon Fü­löp is kel­lett…

Dr. Bé­ke­fy La­jos

::Nyomtatható változat::