e-világ

Hozzászólás a cikkhez

Vall­juk meg, nem túl szí­ve­sen ta­lál­ko­zunk a rend­őr­ség­gel. Mert az az ese­tek leg­több­jé­ben azt je­len­ti, hogy vé­tet­tünk va­la­mely köz­le­ke­dé­si sza­bály el­len, bal­eset vagy ép­pen bűn­cse­lek­mény ál­do­za­ta­i­vá vál­tunk. A rend­őr­ség ki­fe­je­zés saj­nos „nem hor­doz po­zi­tív üze­ne­tet” – idéz­te an­gol kol­lé­gá­ja fur­csa meg­fo­gal­ma­zá­sát Oláh Lász­ló, a Bu­da­pes­ti Rend­őr-fő­ka­pi­tány­ság Bűn­meg­elő­zé­si Osz­tá­lyá­nak ve­ze­tő­je. Az őr­naggyal an­nak kap­csán ta­lál­koz­tam, hogy az Or­szá­gos Rend­őr-fő­ka­pi­tány­ság ak­ci­ót in­dí­tott az idő­sebb ál­lam­pol­gá­rok biz­ton­sá­gá­nak meg­őr­zé­se ér­de­ké­ben. Eb­ben a bűn­meg­elő­zé­si mun­ká­ban szá­mí­ta­nak a tör­té­nel­mi egy­há­zak köz­re­mű­kö­dé­sé­re is, hi­szen leg­in­kább a ke­resz­tény kö­zös­sé­gek­ben ta­lál­koz­ha­tunk ak­tív nyug­dí­jas ko­rú­ak­kal.

Oláh Lász­ló – rá­cá­fol­va an­gol kol­lé­gá­já­nak sza­va­i­ra – rend­kí­vül po­zi­tív be­nyo­mást tett rám. Ci­vil ru­há­ban, őszin­te nyi­tott­ság­gal fo­ga­dott a Mil­le­ná­ris Park egyik pa­vi­lon­já­ban, ott, ahol – február 7-ig – a nép­sze­rű bűn­ügyi film­so­ro­zat, a CSI – A hely­szí­ne­lők alapján készült in­ter­ak­tív ván­dor­ki­ál­lí­tá­s látható.

– Az ame­ri­kai szer­ve­zők min­dig fel­ké­rik a he­lyi rend­őri szer­ve­ket is, hogy mu­tas­sák be mun­ká­ju­kat. Így van je­len a Bu­da­pes­ti Rend­őr-fő­ka­pi­tány­ság bűn­ügyi hely­szí­ne­lő­i­nek be­mu­ta­tó­ja is a ki­ál­lí­tá­son. Igaz, a mi tár­la­tunk in­gye­ne­sen lá­to­gat­ha­tó! – mond­ja az őr­nagy.

– Itt a ven­dég­vá­ró szo­bá­ban – ahol most be­szél­ge­tünk – fo­tók­kal il­luszt­rál­ták, mi­lyen volt a rend­őr­ség ré­gen, és mi­lyen ma. Szem­be­öt­lő a vál­to­zás, kü­lö­nö­sen a tech­ni­kai esz­kö­zök te­kin­te­té­ben. Va­jon Ön mit mon­da­na, kor­sze­rű rend­őr­sé­günk van?

– Nincs mi­ért szé­gyen­kez­nünk. Tech­ni­kai esz­kö­ze­ink ta­lán nem csil­log­nak annyi­ra, mint a fil­mek­ben, de meg­bíz­ha­tó­ak, s nem­hogy eu­ró­pai, ha­nem vi­lág­szín­vo­na­lú­ak.

– A kor­sze­rű rend­őr­ség bi­zo­nyá­ra nem csu­pán mű­sza­ki fel­sze­relt­sé­get igé­nyel…

– Na­gyon nagy szük­sé­günk van ar­ra is, hogy az em­be­rek bi­za­lom­mal for­dul­ja­nak hoz­zánk. Nem­csak itt Ma­gyar­or­szá­gon, ha­nem egész Eu­ró­pá­ban küzd a rend­őr­ség azért, hogy hi­te­les le­gyen. A jól is­mert jel­mon­da­tun­kon kí­vül – „Szol­gá­lunk és vé­dünk” – be­ve­zet­tünk egy újabb szlo­gent is: „Biz­ton­ság-bi­za­lom-be­csü­let”. Ez utób­bi azt is je­len­ti, hogy nem tit­kol­ha­tunk el sem­mit az ál­lam­pol­gá­rok elől, a hi­á­nyos­sá­ga­in­kat is őszin­tén fel kell tár­nunk. A mo­dern rend­őr­ség­hez hoz­zá­tar­to­zik az át­lát­ha­tó­ság.

Ta­lán nem is si­ke­rült min­dent jól kom­mu­ni­kál­nunk ed­dig, mert so­kak­ban még min­dig ha­mis kép él a mun­kánk­ról. Egy-egy ügy kap­csán pa­nasz ér­ke­zik hoz­zánk, mond­ván, hogy a rend­őr­ség nem tesz sem­mit. Ez nem igaz. Nincs olyan ügy­irat, fel­je­len­tés, amely nyo­mo­zás nél­kül az irat­tár­ban lan­dol­na. Min­dent ki­vizs­gá­lunk, és sok­szor ak­kor is foly­ta­tó­dik a mun­ka a hát­tér­ben, ami­kor lát­szó­lag le­zá­rul egy ak­ta.

– Egy­há­zi la­punk né­hány he­te írt ar­ról az idős fér­fi­ról, akit több éven át „csics­káz­tat­tak”, az­az in­gyen dol­goz­tat­tak egy sza­bol­csi ta­nyán. Nem te­he­tett vol­na ez el­len a rend­őr­ség?

– A rend­őr­ség­nek nem fel­ada­ta, hogy el­len­őriz­ze a ma­gán­gaz­da­sá­go­kat, csa­lá­di vál­lal­ko­zá­so­kat. Leg­több­ször úgy van, hogy egé­szen más sza­bály­sér­té­si vagy bün­te­tő­ügy­ben nyo­mo­zunk, és ak­kor de­rül fény ar­ra, hogy va­la­kit „fog­ság­ban” tar­ta­nak. Amíg nincs be­je­len­tés, nem vizs­gá­lód­ha­tunk. Vi­szont nem mér­le­gel­jük, hogy ki ér­te­sít ben­nün­ket. Akár jó­in­du­la­tú, akár rossz­in­du­la­tú egy be­je­len­tés, ki­vizs­gál­juk.

– A rend­őr­sé­get meg is le­het té­vesz­te­ni. A „ra­bot” el le­het rej­te­ni, bé­kés csa­lád be­nyo­má­sát le­het kel­te­ni.

– Ez va­ló­ban így van. Elő­for­dult, hogy a kol­lé­gá­im sem ér­té­kel­ték kel­lő súllyal a be­ér­ke­zett pa­na­szo­kat. Ezért is fo­gad­juk el az ál­lam­pol­gá­rok, a kö­zös­sé­gek ki­tar­tó se­gít­sé­gét. Azt ja­vas­lom, hogy ha va­la­ki nem tud­ja el­fo­gad­ni el­já­rá­sa­ink vé­gén ho­zott dön­té­se­in­ket, ha­tá­ro­za­ta­in­kat, ak­kor ne vár­jon so­kat, ha­nem ke­res­se meg a jo­gi le­he­tő­sé­ge­ket, és akár jo­gi út­ra is te­rel­ve te­gye meg pa­na­szát.

Azok­nak vi­szont, akik a rend­őr­sé­get te­he­tet­len­ség­gel vá­dol­ják, hadd mond­jam el, hogy én nem sze­ret­nék olyan or­szág­ban él­ni, ahol a rend­őr­ség­nek az len­ne a fel­ada­ta, hogy a csa­lá­di gaz­da­sá­go­kat el­len­őriz­ze, be­ko­pog­jon min­den ott­hon­ba, kont­rol­lál­ja, hogy rend­ben van-e az asz­tal kö­rül a csa­lád… Ugye ér­ti? Ne­künk, de­mok­rá­ci­á­ban élők­nek meg kell ta­nul­nunk de­mok­ra­ti­ku­san is gon­dol­kod­nunk!

– Bi­zo­nyá­ra a rend­őr­ség új, de­mok­ra­ti­kus szem­lé­let­mód­ját tük­rö­zi az is, hogy a ke­resz­tény kö­zös­sé­gek­re mint part­ne­rek­re te­kint…

– A bűn­meg­elő­zés­ben most fi­gyel­münk az idő­sek fe­lé for­dult. Ők azok, aki­ket ne­he­zen érünk el. Gyer­me­kek­kel, di­á­kok­kal ta­lál­koz­ha­tunk az ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­ben, a dol­go­zó fel­nőt­tek­kel mun­ka­he­lyü­kön, de a nyug­dí­ja­sok­kal már ne­héz kap­cso­lat­ba ke­rül­nünk. Pe­dig ők rend­kí­vü­li mó­don ve­szé­lyez­tet­te­tek. A bűn­cse­lek­mé­nyek ti­zen­hat szá­za­lé­ka hat­van fe­let­ti­ek el­len irá­nyul.

Leg­több­ször ak­kor ta­lál­ko­zunk az idő­sek­kel, ami­kor már baj van, bűn­cse­lek­mé­nyek ál­do­za­tai let­tek, meg­lop­ták vagy ki­ra­bol­ták őket. Ezek a leg­gya­ko­rib­bak, a sé­rel­mük­re el­kö­ve­tett bűn­cse­lek­mé­nyek ki­lenc­ven­há­rom szá­za­lék­ban va­gyon el­len irá­nyul­nak. Ám el­ke­rül­he­t­nék eze­ket, ha jó­val óva­to­sab­bak len­né­nek. Ezért az idő­sek vé­del­mé­ben há­rom ol­dal­ban össze­fog­lal­tuk mind­azt, amit ta­ná­csol­ni tu­dunk ne­kik, hogy meg­előz­hes­sék a lo­pá­so­kat, be­tö­ré­se­ket. S ezt az írá­sun­kat el­jut­tat­tuk mind­egyik fe­le­ke­zet­hez, az­zal a ké­rés­sel, hogy ter­jesszék hí­ve­ik közt.

– Mi­köz­ben Önt hall­gat­tam, Krisz­tus imád­sá­gá­nak egy so­ra ju­tott az eszem­be: „Nem azt ké­rem, hogy vedd ki őket a vi­lág­ból, ha­nem hogy őrizd meg őket a go­nosz­tól.” Ter­mé­sze­te­sen Jé­zus az ör­dög ha­tal­má­nak na­gyobb di­men­zi­ó­já­ra utal itt – a sá­tán az üd­vös­sé­günk­re tör –, még­is sza­vai min­den­nap­ja­ink­ban is éber­ség­re in­te­nek. A hí­vő em­bert sem ke­rü­lik el a kel­le­met­len­sé­gek? Van-e olyan ta­ná­csa, amely ki­fe­je­zet­ten a temp­lom­ba já­ró hí­vek­nek szól?

– Bi­zony elő­for­dult már, hogy va­la­kit ép­pen a mi­sé­ről ha­za­jö­vet az ut­cán ra­bol­tak ki, vagy la­ká­sát tör­ték fel, míg az is­ten­tisz­te­le­ten volt. A be­tö­rők gyak­ran ki­fi­gye­lik az ál­do­za­tok szo­ká­sa­it, a na­pi ru­tin­ju­kat. Azt is ész­re­ve­szik, ha va­sár­na­pon­ként ugyan­ab­ban az idő­ben is­ten­tisz­te­let­re men­nek…

– Re­mé­lem, nem akar le­be­szél­ni ben­nün­ket ar­ról, hogy temp­lom­ba jár­junk?!á

– Szó sincs ró­la! Csu­pán le­gye­nek óva­to­sak, ami­kor el­men­nek ott­hon­ról akár is­ten­tisz­te­let­re, akár az or­vos­hoz vagy a bolt­ba. Ta­ná­csos ég­ve hagy­ni a vil­lanyt, a rá­di­ót be­kap­csol­va, hogy „élet­sza­ga” le­gyen a la­kás­nak. Hasz­nos a jó zár, a több pon­ton zá­ró­dó aj­tó. Fi­gyel­mez­te­tek min­den­kit, hogy a leg­rosszabb va­gyon­vé­del­mi esz­köz a nagy la­kat. Egy­részt könnyű fel­tör­ni, más­részt mi­vel kí­vül van, egy­ér­tel­mű­en hir­de­ti, hogy nincs ott­hon sen­ki. A leg­ha­té­ko­nyabb mód­ja a bűn­meg­elő­zés­nek azon­ban az, ha fi­gye­lünk egy­más­ra. A ke­resz­tény kö­zös­sé­ge­ket pe­dig ép­pen ez jel­lem­zi: tö­rőd­nek egy­más­sal. Ezért is szá­mí­tunk az egy­há­zak se­gít­sé­gé­re.

B. Pin­tér Már­ta

::Nyomtatható változat::