Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2010
- 06
- Csoda Csámpitól a Tuteláig
Kultúrkörök
Hozzászólás a cikkhez
Csoda Csámpitól a Tuteláig
Diplomamunkaként először mobiltelefont akart tervezni Bence Domonkos, aztán egyik tanára rábeszélésére – nem mintha hosszan kellett volna győzködnie őt… – inkább társasjátékot készít majd. Adekvát választás, ugyanis a Moholy-Nagy Iparművészeti Egyetem végzős, formatervező szakos hallgatójának Tutela nevű játéka 2009 novemberében a Mensa HungarIQa (a magas intelligenciájú embereket összefogó Mensa nemzetközi egyesület magyarországi szervezete – a szerk.) első társasjátékversenyének győztese lett stratégiai játék kategóriában. Domonkossal és édesapjával, Bence Imre budavári lelkésszel nemcsak a Tuteláról, hanem a Bence Művek másik portékájáról, az Imádkozz okosan! gyülekezetépítő játékról is beszélgettünk.
Bence Domonkos: Egészen kicsi korunktól kezdve rendszeresen játszottak velünk a szüleink. A legtöbbször talán catanoztunk (Catan telepesei, táblás stratégiai társasjáték – a szerk.), de például annak idején a Csoda Csámpi is nagy sláger volt. Utóbbi egy olyan bogárról szól, amelynek az egyik lába előre, a másik pedig hátrafelé áll. Egyszerű dobókockás játék; egy pályán kell körbemenni, mindenkinek négy bábuja van, páros dobással lehet előrelépni, páratlannal pedig hátrafelé kell menni.
Bence Imre: Mások is tudják rólunk, hogy szeretünk játszani; finn barátaink például mindig társasjátékkal örvendeztetnek meg bennünket. Azt, hogy a család – négy gyermekünk van – úgy tudott és tud mind a mai napig beszélgetni, hogy közben játszik, nagy ajándéknak tartom. Ez is egy módja annak, hogy jobban megismerjük egymást, mert az, hogy valaki a játék során miként reagál egy-egy helyzetre, arról is árulkodik, hogy mi van a szívében.
– Mi a fontos egy társasjátékban? Pihentető legyen vagy inkább elgondolkodtató? Vagy a kettő együtt?
- D.: Ezt nem lehet ilyen általánosan megfogalmazni; minden társasjátéknak más a célja, mint ahogyan az is a hangulatunktól függ, hogy épp mire vágyunk. Egyszer egy hosszabb, bonyolultabb stratégiai játékhoz van kedvem, máskor egy félórás, könnyed kikapcsolódásra van szükségem, valami olyasmire, ami nem igényel összetett gondolkodást.
– Két játék van itt előttünk az asztalon: a Tutela és az Imádkozz okosan! Ezek, ha jól sejtem, az első csoportba tartoznak.
- I.: Az Imádkozz okosan! kimondottan közösségi, méghozzá gyülekezetépítő játék. Annak idején egy piliscsabai gyülekezeti hétvégén körülbelül nyolcvanan játszottuk először, és később találtuk ki, miként is lehetne táblás társasjátékot készíteni belőle. A grafikáját a sokak számára jól ismert Gazdálkodj okosan! mintájára készítette el Domonkos. Míg azonban az előbb említett játékban házat kell vásárolni és berendezni, addig az Imádkozz okosan!-ban gyülekezetet kell építeni, és a cél az, hogy minél többen legyenek a templomban.
A leendő hívek megnyeréséhez különböző feladatokat kell teljesíteni. Énekelni kell, vagy épp egy bibliai igét kell beleszőni egy baráti beszélgetésbe. Ily módon az interaktív rész kimondottan a bibliaismeretre alapozódik. „Természetesen” az embereket el is lehet veszíteni; ha valaki rosszul teljesít, eggyel kevesebben lesznek a templomban. A játék célja az, hogy a résztvevők ráeszméljenek: a gyülekezet elsődleges feladata, küldetése a misszió, és ki-ki felismerje, milyen módon szolgálhatja a közösség lelki és fizikai gyarapodását.
– Azt lehet tudni, hogy maga a játék jelen pillanatban hány helyen szolgálja a gyülekezet épülését?
- I.: Az első néhány darabot Domonkos és öccse, Győző saját kezűleg készítette el, karácsonyi ajándékképpen a testvéreim családjainak. Később, miután a Fraternet levelezőlistán meghirdettem a társasjátékot, tizenhat gyülekezet rendelte meg. Ezeket a példányokat is házilag gyártottuk le, ez azonban, sajnos, elég sokba került. De ha minden jól megy, ősszel már olcsóbban tudjuk előállítani őket.
- D.: Néhány ismerősömmel megpróbáljuk összefogni a magyarországi kis kiadókat. Így költséghatékonyabban tudnánk sokszorosítani a játékainkat, és a piacra is sokkal könnyebben be tudnánk törni.
– A Bence Művek másik játéka a Tutela…
- D.: Az alapötlet édesapámtól származott, és egy a Ki nevet a végén?-hez hasonló játék volt. Egy méhkaptárszerű, hatszögű mezőkből álló táblán kellett lépegetni, a dobókockával kidobott szám alapján, mindig abba az irányba, amerre az adott szám mutat. (Minden hatszög oldalán van egy-egy szám egytől hatig.) Amikor azonban a különböző társasjátékklubok látogatói között tesztelni kezdtem a játékot, többen is azt mondták, hogy így egy kicsit gyermekded.
Ekkor jött az ötlet, hogy ne a dobókocka – és így a szerencse – döntse el, merre kell továbbmennie a játékosnak, hanem különböző akciókártyák felhasználásával, mindig hat kártya közül választva ő maga dönthesse el, hogy milyen irányba indul tovább. Az akciókártyákon egytől hatig szerepelnek a számok, és vannak különböző figurás kártyák is, amelyekkel vagy a saját bábuját juttathatja előbbre a játékos, vagy az ellenfél bábuját tartóztathatja fel, akadályozhatja meg a továbblépésben.
– A kerettörténetet szerint Párma földesura futárokat küld a környező városokba, és minden futárcsoportnak négy várba kell minél hamarabb eljutnia. Miért pont Olaszország a színhely? És miért pont Tutela?
- D.: Olyan nevet szerettem volna adni neki, illetve az egész játékot próbáltam úgy kialakítani, hogy adott esetben könnyen adaptálható, exportálható legyen. Ezért sem a táblán, sem a kártyákon nincsenek feliratok – sem magyarul, sem más nyelven. A tutela latin szó, jelentése: futár. Amikor a nevet kitaláltam, egyszerre a kerettörténet is kibontakozott.
– Ármánykodásra is van lehetőség: le lehet lakatolni és ezzel megközelíthetetlenné tenni az ellenfél várát, a gombás kártyával meg lehet mérgezni őt… Mennyire „keresztényi” a játék?
- D.: Sok olyan játék van, amelyikben fontos, hogy a játékos hogyan tudja kicselezni a játékostársait, de ettől még a játékok nem arra sarkallnak, hogy csaljunk bennük! Játék közben azt is mindenkinek magának kell eldönteni, hogy, mondjuk, kiüti-e a játékostársa bábuját vagy sem… A Tutela alapvetően logikus gondolkodásra, a terep, az adott helyzet átlátására késztet, nevel. Én egyébként a családi társasjátékok közé sorolom, mert a kisgyerekek is könnyen megérthetik a szabályait, élvezni tudják a játékot, és annak ellenére, hogy nem csak a szerencse számít, akár még nyerhetnek is benne az idősebbekkel szemben.
– De mint tudjuk, nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos… Visszagondolva a régi nagy családi társasozásokra: így érezték ezt a gyerekek is?
- D.: Hát… De ahogy felnő az ember, hozzászokik, hogy a vereség is az élet része.
- I.: Nem volt jellemző, hogy a gyerekek kedvéért hagytuk volna, hogy ők győzzenek. A játék a győzelem megélése mellett a kudarc elhordozására is megtaníthat. És arra is rámutathat, hogy az élet ugyan néha küzdelmes, és a vereség is „benne van a pakliban”. De nincsen véglegesen elrontott helyzet, szabad, lehet újrakezdeni. Azt se felejtsük el, hogy Isten alapvetően szép és derűs világot teremtett, amelyben benne van Isten játékossága is, a mi életünkben is ezért lehet jelen – szinte minden szinten – a játékosság.
Vitális Judit
::Nyomtatható változat::
|