Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Ba­ka

El­ső­éves kom­mu­ni­ká­ció sza­kos be­széd­óra van a fő­is­ko­lán, rá­di­ós gya­kor­lat. Ha is­me­ret­len ki­fe­je­zést vagy ide­gen szót ta­lál­nak a fel­ol­va­san­dó szö­veg­ben, előbb tisz­táz­ni­uk kell a je­len­té­sét és he­lyes ej­té­sét. Egy fiú fenn­akad a kö­vet­ke­ző mon­da­ton: „Kun Bé­lá­ék Kecs­ke­mé­ten ki­va­go­ní­roz­ták a Pia­ve pok­lá­ból ha­za­té­rő ba­ká­kat.” Kik azok a ba­kák?

Hogy a ré­gi­es-né­me­tes ka­to­nai mű­szót nem is­me­ri, az nem az ő hi­bá­ja, de hogy fo­gal­ma se le­gyen ar­ról, hogy a ba­ka mit je­lent… Gyors kör­kér­dés – a je­len­lé­vők egyi­ke sem tud­ja! To­váb­bi ta­po­ga­tó­zás­ra ki­de­rül, hogy a Pia­ve sem mond sem­mit tu­cat­nyi ti­zen­nyolc-húsz éves ma­gyar fi­a­tal­nak (Kun Bé­la azért né­me­lyik­nek „meg­van”). A Har­ry Pot­tert vi­szont majd min­den­ki is­me­ri, nem je­lent ne­héz­sé­get a mű nyel­ve­ze­te, pá­ran „vág­ják” Kö­zép­föl­de ere­de­tét és tör­té­ne­tét is Tol­ki­en­től. A fen­ti ma­gyar sza­vak, tör­té­nel­mi ki­fe­je­zé­sek vi­szont hi­á­nyoz­nak még passzív szó­kin­csük­ből is – az el­múlt évek li­be­rá­lis és koz­mo­po­li­ta ok­ta­tás­po­li­ti­ká­já­nak leg­na­gyobb gyö­nyö­rű­sé­gé­re!

Vál­la­lás

A ha­ta­lom már rég nem tö­rő­dik ve­le, az or­szág­né­pes­ség meg (Ne­m­es­kürty ta­nár úr szó­hasz­ná­la­tá­val él­ve) be­le­nyu­god­ni lát­szik, hogy fogy, még­pe­dig vé­sze­sen fogy a ma­gyar­ság. Az egy­kor volt sze­rel­me­tes gyer­mek ma már nem ál­dás, nem öröm for­rá­sa meg sze­münk fé­nye, ha­nem te­her, gyak­ran kény­sze­rű-kel­let­len vál­la­lás. Egy nő ma nem ál­dott ál­la­pot­ban van, ha­nem ter­hes – az egész­ség­ügy hi­va­ta­los szó­hasz­ná­la­ta is ezt hang­sú­lyoz­za, ami­kor ter­hes­gon­do­zás­ról vagy ter­hes­ség­meg­sza­kí­tás­ról be­szél. A szo­cio­ló­gus ala­csony gyer­mek­vál­la­lá­si haj­lan­dó­ság­ról ér­te­ke­zik s ar­ról, hogy a szü­lő­ké­pes ko­rú ma­gyar nők újab­ban csak har­min­con túl vál­lal­ják az el­ső ter­hes­sé­get, ak­kor is fé­lig-med­dig kény­szer­ből, mert kell a szoc­pol­hoz, meg az­tán ke­tyeg a bio­ló­gi­ai óra.

Ha majd köz­na­pi szó­hasz­ná­la­tunk­ban or­szág­né­pes­ség he­lyett is­mét nem­zet­ről és nép­ről be­szél­he­tünk, ter­hes­ség he­lyett meg ál­dott ál­la­pot­ról, s új­ra iga­zi be­csü­le­te lesz az anyá­nak, az anya­ság­nak, ak­kor, ta­lán, s nem csak nyel­vé­ben…

Cé­cé­cé­pé

Meg­jöt­tek a gó­lyák, meg az új kö­zép­is­ko­lá­sok, kez­dő­dik a tan­év. Fi­a­ta­lo­dik a vá­ros is, min­de­nütt di­á­kok, ki­pi­hen­tek, vagy holt­fá­rad­tak a vé­gig­dol­go­zott he­tek-hó­na­pok után. Még nyá­ri a vi­se­le­tük, fő­képp a pó­ló megy, me­nő a ret­ró, s új­ra sikk Che (már­mint Gu­e­va­ra). A vil­la­mo­son lá­nyok, egyi­kük vö­rös pó­ló­ban fe­szít, mel­lecs­ké­jén: CCCP. Idő­sö­dő úr sze­mét vonz­za e lát­vány, de nem a meg­re­me­gő ci­cik ér­dek­lik, ha­nem az a bi­zo­nyos négy be­tű. Össze­szed­ve ré­gi orosz­tu­dá­sát rá­kér­dez: „Zna­es li ti, sto eto zna­csit?”, s a fel­irat­ra mu­tat. Za­var­ban a ti­nik, úgy néz­nek rá, mint egy mars­la­kó­ra. Meg­ál­ló, az úr le­száll, a lá­nyok meg azon vi­tat­koz­nak, hogy mit is akart az öreg, s hogy nor­má­lis-e egy­ál­ta­lán.

Anyag

Két kö­zép­ko­rú ta­ní­tó­nő be­szél­get. A ma­gán­élet után – pe­da­gó­gus­be­teg­ség – az is­ko­lá­ra, majd ta­nít­vá­nya­ik­ra for­dul a szó. „Már ná­lunk is hí­gul a gye­rek­anyag” – mond­ja egyi­kük, egy el­is­mer­ten elit is­ko­lá­ban ta­ní­tó, mi­re a má­sik, a kö­ze­li kis­vá­ros­ban okí­tó így kont­ráz: „A mi gyer­mek­anya­gunk meg egy­re ťszí­ne­sebbŤ!”

Hu­szon­har­ma­di­ka elő­es­té­jén ek­képp jel­lem­zi a rend őre­it pa­rancs­no­kuk: „Ez a mos­ta­ni em­ber­anyag már al­kal­mas a kor­sze­rű és szak­sze­rű in­téz­ke­dés­re.” Rö­vid­del ké­sőbb má­sik elöl­já­ró­juk meg az „ál­lo­mány meg­vál­to­zott hoz­zá­ál­lá­sát” di­csé­ri. (Szür­ke­mar­hák a Hor­to­bágy­ról?)

Da­rab

Az MR1, le­ány­ko­ri ne­vén Kos­suth rá­dió, a sza­vak ere­jé­vel kür­tö­li vi­lág­gá az Ok­ta­tá­si és Kul­tu­rá­lis Mi­nisz­té­ri­um Ro­ma In­teg­rá­ci­ós Tit­kár­sá­ga egyik mun­ka­tár­sá­nak üze­ne­tét, mely sze­rint „az ön­kor­mány­za­ti és in­téz­mé­nyi pá­lyá­za­tok be­nyúj­tá­sá­nál a szak­ér­tők­nek azt is kö­zöl­ni kell, hogy hány da­rab gye­rek jár is­ko­lá­ba, és eb­ből hány da­rab hát­rá­nyos hely­ze­tű”. Az ép­pen év­for­du­lós deb­re­ce­ni be­vá­sár­ló­köz­pont ün­ne­pi gyer­mek­mű­so­rá­nak kon­fe­ran­szi­é­ja pe­dig így in­vi­tál: „Ket­tő da­rab gye­rek je­lent­ke­zé­sét vár­juk!” (Lő­rin­c­ze ta­nár úr meg fo­rog a sír­já­ban.)

Ki­sebb­ség­ben

„Ma­gyar va­gyok, fe­hér, kék sze­mű, he­te­ro­sze­xu­á­lis, nagy­csa­lá­dos, ke­resz­tyén ér­tel­mi­sé­gi, per- és te­her­men­tes la­kás­sal ren­del­ke­zem s mun­ka­hellyel, hol ne­gyed­szá­za­da dol­go­zom, nincs tar­to­zá­som, el­len­ben há­rom­fe­lé adó­zok, nem iszom, nem do­hány­zom, tör­vény­tisz­te­lő ál­lam­pol­gár­ként élek, se­gí­tem a rá­szo­ru­ló­kat ha­tá­ra­in­kon in­nen és túl” – so­rol­ja egy szusz­ra az öt­ve­nes évei vé­gén já­ró fér­fi, majd újabb lé­leg­zet­vé­tel­lel: „A má­sok más­sá­gá­nak tisz­te­le­tét min­dig, min­den­hol el­vá­rók, már-már ki­kö­ve­te­lők, a to­le­ran­cia fel­kent és örö­kös baj­no­kai az én más­sá­go­mat mi­kor fog­ják vég­re be­csül­ni?”

Ozsváth Sándor

::Nyomtatható változat::