Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Ma­gyar­or­szá­gon ma még szo­kat­lan lát­vány­ban le­he­tett ré­szük azok­nak, aki részt vet­tek a ba­jor–ma­gyar test­vér­egy­há­zi szer­ző­dés meg­hosszab­bí­tá­sa al­kal­má­ból tar­tott is­ten­tisz­te­le­ten. A fa­so­ri temp­lom ol­tá­rá­nál ugyan­is az egy­há­zi ve­ze­tők so­rá­ban egy asszony is állt püs­pö­ki ke­reszt­tel a nya­ká­ban. Dr. Do­ro­thea Grei­ner, a Ba­jor Evan­gé­li­kus Egy­ház Bay­re­ut­hi Egy­ház­ke­rü­le­té­nek fő­pász­to­ra azon­ban nem az egye­dü­li e ma­gas po­zí­ci­ó­ban. Az egy­ház hét ré­gi­ó­já­nak püs­pö­kei kö­zül már ket­tő is nő…

– Szol­ga­társ­nőm, Su­sanne Bre­it-Keß­ler is el­jött er­re az ün­ne­pi al­ka­lom­ra, Bu­da­pest­re. Ő már ré­gebb óta, több mint tíz esz­ten­de­je püs­pök a Mün­che­ni Egy­ház­ke­rü­let élén. Én csu­pán más­fél éve töl­töm be e posz­tot, de ezt meg­elő­ző­en, 1999-től egy­ház­ta­ná­csos vol­tam, amely meg­bí­za­tás ha­son­ló „rang­gal” jár.

– Ki­csit el­mo­so­lyo­dott ezen a meg­fo­gal­ma­zá­sán: rang. Va­jon a nők a fér­fi­ak­tól el­té­rő mó­don gon­dol­kod­nak kar­ri­er­ről, ve­ze­tés­ről?

– A püs­pö­ki meg­bí­za­tást csak szol­gá­lat­nak sza­bad fel­fog­ni. Mi­nél ma­ga­sabb po­zí­ci­ó­ba ke­rül va­la­ki, an­nál na­gyobb a fe­le­lős­sé­ge, hogy a rá­bí­zot­ta­kat emel­je, hor­doz­za. Azt pe­dig még min­dig nem tu­dom el­dön­te­ni, hogy más lég­kör van-e egy olyan egy­há­zi kö­zös­ség­ben, ame­lyet nő ve­zet.

Én min­den­eset­re tö­rek­szem egy­faj­ta csa­lá­di­as han­gu­la­tot te­rem­te­ni a ke­rü­le­tem­ben. Az asszo­nyok­ról úgy tart­ják, ők ügyel­nek az ott­hon me­le­gé­re, a ben­ső­sé­ges kap­cso­la­tok ápo­lá­sá­ra. Ilyen ér­te­lem­ben vál­la­lom, hogy nő va­gyok, és így a sze­mé­lyes kap­cso­la­tok ki­épí­té­sé­re na­gyon nagy hang­súlyt he­lye­zek. So­kat uta­zom, lá­to­ga­tom a rám bí­zott gyü­le­ke­ze­te­ket. Igyek­szem tá­jé­ko­zód­ni, ta­ná­csol­ni, hi­dat épí­te­ni egy­ház­ve­ze­tés és egy­ház­ta­gok, lel­ké­szek és la­i­kus mun­ka­tár­sak kö­zött.

Eb­be az ott­ho­nos­ság­ba il­lik be­le az is, hogy pél­dá­ul leg­újabb püs­pö­ki kör­le­ve­le­met né­hány, a csa­lá­dom­ra vo­nat­ko­zó hír­rel kezd­tem. Be­szél­ge­té­sünk ele­jén kér­dez­te tő­lem, ho­gyan áll­nak a szol­gá­la­tom mö­gött a sze­ret­te­im. Nos, az em­lí­tett kör­le­vél­ben épp er­re vá­la­szo­lok. Fel­nőtt fi­a­im van­nak, akik elő­ző lak­he­lyün­kön ma­rad­tak, lel­kész fér­jem vi­szont öröm­mel köl­tö­zött Bay­re­uth­ba, hogy em­be­ri tá­ma­szom le­gyen szol­gá­la­tom­ban.

– Püs­pök asszonnyal nem ez az el­ső ta­lál­ko­zá­som. Né­hány hét­tel ez­előtt ma­gyar nők kis cso­port­ját fo­gad­ta hi­va­ta­lá­ban. A ta­lál­ko­zó­ról ki­jö­vet ön­kén­te­le­nül ki­sza­ladt va­la­me­lyi­künk szá­ján: „Ál­dás volt ez az együtt töl­tött óra”…

– Ta­lán nem vé­let­le­nül ír­tam dok­to­ri disszer­tá­ci­ó­mat ép­pen az ál­dás té­má­já­ról. A spi­ri­tu­a­li­tást, a lel­ki töl­tött­sé­get el­en­ged­he­tet­len­nek tar­tom az egy­há­zi szol­gá­lat­ban.

– Az egy­ház­ke­rü­le­te mun­ka­tár­sa­i­nak, gyü­le­ke­ze­te­i­nek szánt írá­sát re­for­má­ci­ói kör­le­vél­nek ne­vez­te el. Ennyi­re so­kat je­lent Ön­nek ez a pro­tes­táns ün­nep?

– Csat­la­koz­tam püs­pök­tár­sa­im kez­de­mé­nye­zé­sé­hez. Az úgy­ne­ve­zett Lu­ther-évek­ben nem hús­vét­kor vagy pün­kösd­kor küld­jük el kör­le­ve­le­in­ket, ha­nem a re­for­má­ció hó­nap­já­hoz iga­zo­dunk. Mint tud­ja, 2017-ben lesz öt­száz esz­ten­de­je an­nak, hogy Lu­ther Már­ton ki­tűz­te 95 té­te­lét, s ez­zel el­in­dult az a meg­úju­lá­si moz­ga­lom, amely­nek örök­sé­gé­ből táp­lál­ko­zunk mi, ma élő ke­resz­té­nyek is. Ba­jor­or­szág­ban meg­ad­juk en­nek az em­lé­ke­zés­nek a mód­ját: egy év­ti­ze­den át ké­szü­lünk a nagy ün­nep­re.

Bi­zony so­kat kö­szön­he­tünk a re­for­má­ci­ó­nak és sze­mély sze­rint Lu­ther­nek, az ő ál­do­za­tos mun­kás­sá­gá­nak. Csak né­hány dol­got hadd em­lít­sek. Nagy re­for­má­to­runk vitt vissza ben­nün­ket hi­tünk for­rás­hoz, a Szent­írás­hoz. Éne­kei ál­tal ma­gunk is ének­lő egy­ház­zá vál­tunk. Pré­di­ká­ci­ó­i­ban, ta­ní­tá­sá­ban, leg­fő­kép­pen pe­dig bá­tor hit­val­lá­sá­val Krisz­tust ál­lí­tot­ta a kö­zép­pont­ba. Reá mu­ta­tott, ar­ra a Jé­zus­ra, aki az egye­dü­li Sza­ba­dí­tó. Ki­mond­ta: nincs más út­ja az üd­vös­ség­nek, csak Krisz­tus, az Is­ten Fia. Vi­lá­gos­sá tet­te azt is, hogy a meg­vál­tás tit­ka csak a hit szá­má­ra ra­gad­ha­tó meg, és csak úgy él­he­tő meg a min­den­na­pok­ban.

De ta­lán a leg­ak­tu­á­li­sabb üze­net, és ezt a gon­do­la­tot ki is emel­tem idei kör­le­ve­lem­ben: az egy­ház csak ak­kor ma­rad­hat élő kö­zös­ség, Krisz­tus élő tes­te, ha min­dig kész a re­for­má­ci­ó­ra, vagy­is ha haj­lan­dó szün­te­le­nül meg­újul­ni a Lé­lek ál­tal.

B. Pin­tér Már­ta

::Nyomtatható változat::