Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Schim­kó Já­nos The­op­hil Ist­ván két­száz­hu­szon­öt esz­ten­de­je, 1785. ok­tó­ber 22-én a Fel­vi­dé­ken, a Tren­csén vár­me­gyei Bán­luzsány­ban (ma Pod­lu¸any, Szlo­vá­kia) szü­le­tett evan­gé­li­kus csa­lád­ban. Édes­ap­ja, Schim­kó Ist­ván lel­kész­ként szol­gált, édes­any­ja Hof­mann Má­rai Krisz­ti­na volt. A kor szo­ká­sa­i­nak meg­fe­le­lő­en a ma­gyar nyelv mi­nél tö­ké­le­te­sebb el­sa­já­tí­tá­sa vé­gett szü­lei 1797-től Győr­ben ta­nít­tat­ták. 1800-tól 1805-ig fel­ső­fo­kú ta­nul­má­nya­it Po­zsony­ban vé­gez­te: a teo­ló­gia mel­lett ter­mé­szet­tu­do­má­nyok­kal, így ma­te­ma­ti­ká­val és csil­la­gá­szat­tal fog­lal­ko­zott.

Pá­lyá­ja 1806-ban ne­ve­lő­ként in­dult egy ma­gyar ne­me­si fa­mí­li­á­nál, majd 1808-tól a Tren­csén me­gyei Ozo­ron – ma Bán (Bá­nov­ce nad Be­bra­vou) ré­sze – kezd­te meg lel­ké­szi szol­gá­la­tát.

Éle­té­ben 1811 hoz­ta meg a for­du­ló­pon­tot: úgy dön­tött, hogy élet­hi­va­tá­sul az or­vo­si pá­lyát vá­laszt­ja.

A bé­csi egye­te­men kezd­te ez irá­nyú ta­nul­má­nya­it, ame­lyeket kü­lön­bö­ző – így ma­gyar fő­ne­me­sek köz­ben­já­rá­sá­val szer­zett – ösz­tön­dí­jak és se­gé­lyek, il­let­ve egy négy­ezer fo­rint össze­gű ha­gya­ték ré­vén tu­dott fi­nan­szí­roz­ni. 1816-ban vég­zett, ok­le­ve­lét a rá­kö­vet­ke­ző esz­ten­dő­ben sze­rez­te meg.

Gya­kor­ló or­vos­ként öt esz­ten­dőn át Po­zsony­ban, majd tíz éven át a szi­lé­zi­ai Tesc­hen (ma nyu­ga­ti fe­le Český Tĕ¨ín, Cseh­or­szág; ke­le­ti fe­le Cieszyn, Len­gyel­or­szág) vá­ro­sá­ban prak­ti­zált, ahol a tesc­he­ni her­ceg­ség fő­or­vo­sa lett.

1831-ben kor­mány­meg­bí­zás­sal Ga­lí­ci­á­ba uta­zott a ko­le­ra or­vo­si és jár­vány­ügyi vo­nat­ko­zá­sa­i­nak ku­ta­tá­sá­ra. 1832-ben a mor­va­or­szá­gi Zna­im (ma Znoj­mo, Cseh­or­szág), majd mi­u­tán az it­te­ni ko­le­ra­hely­zet ke­ze­lé­sé­ben je­len­tős ér­de­me­ket sze­re­zett, Ol­mü­tz (ma Olo­mo­uc, Cseh­or­szág) vá­ros fő­or­vo­sá­vá ne­vez­ték ki, ahol 1864-ig, nyug­ál­lo­mány­ba vo­nu­lá­sá­ig mű­kö­dött.

Test­vér­öccsei kö­zül Vil­mos Ma­nó (Im­ma­nu­el) (1791. már­ci­us 6. – 1875. már­ci­us 7.) Tren­csén­ben, majd Po­zsony­ban evan­gé­li­kus lel­kész­ként szol­gált és lí­ce­u­mi ta­nár­ként mű­kö­dött; Fri­gyes Dá­ni­el (1796. áp­ri­lis 6. – 1864. de­cem­ber 1.) Bécs­ben volt teo­ló­gus.

Schim­kót ter­mé­keny szer­ző­ként is szá­mon tart­hat­juk: meg­kö­ze­lí­tő­leg két­tu­cat­nyi ön­ál­ló köny­ve és kéz­ira­tos ta­nul­má­nya lá­tott nap­vi­lá­got, leg­fő­képp or­vo­si té­má­kat érint­ve. Csil­la­gá­sza­ti vo­nat­ko­zá­so­kat is tar­tal­ma­zó há­rom mű­vé­nek té­mái: a vi­lág ke­let­ke­zé­se és fel­épí­té­se, har­mó­nia a vi­lág­egye­tem­ben, aszt­ro­nó­mi­ai fel­fe­de­zé­sek (1847, Bécs); a föl­dön kí­vü­li élet (1856, Ol­mü­tz); arit­me­ti­kai és geo­met­ri­ai har­mó­ni­ák a Nap­rend­szer­ben (1864, Ol­mü­tz­). Tár­gyalt (test­vé­ré­nek, Fri­gyes Dá­ni­el­nek érem- és ré­gi­ség­gyűj­te­mé­nyé­vel össze­füg­gés­ben) nu­miz­ma­ti­kai kér­dé­se­ket, írt ver­se­ket és szép­pró­zát, va­la­mint fenn­ma­radt egy egy­ház­tör­té­ne­ti vo­nat­ko­zá­sú kéz­ira­ta is.

A ter­mé­szet­tu­do­má­nyok iránt is nyi­tott lel­ki­pász­tor és ki­vá­ló or­vos éle­té­nek 83. esz­ten­de­jé­ben, 1868. áp­ri­lis 21-én Po­zsony­ban hunyt el.

Re­zsa­bek Nán­dor

::Nyomtatható változat::