A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Id. dr. Fabiny Tibor

A magyar kultúra napján a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány kuratóriuma Pázmány Péter felsőoktatási díjat adományozott dr. Fabiny Tibor egyháztörténész professzor, nyugalmazott teológiai tanár részére – amint arról lapunkban is hírt adtunk. Ebből az ünnepi alkalomból beszélgettünk a professzor úrral.

**– A kitüntetés indokolása így szól: „Egyháztörténeti és muzeológiai tudományos munkásságáért és a lelkészképzésben végzett kimagasló tevékenységéért”. Először is hadd gratuláljak! Pázmány Péterről közismert, hogy katolikusként az ellenreformáció nagy alakja volt. Professzor úr személyében most az első evangélikus teológiai tanár kapta meg ezt a díjat.**

– Pázmány Péter nemcsak az ellenreformációban betöltött szerepéről híres. Én most az egyetemalapítót, a nagy magyar stilisztát és irodalmát tisztelem e díj átvételekor. Magam is a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán végeztem, mielőtt teológus lettem. Amit Pázmány Péter, a tudós egyetemalapító létrehozott, az felekezeti különbség nélkül az egész nemzet számára nagy ajándék.

**– Lelkészgenerációkat tanított a teológián, megszerettette velük az egyháztörténelem tudományát. A szolgálat- ban lévő lelkészek jelentős része az Ön tanítványa volt. Hogyan látja ma, sok évtizedes tapasztalata birtokában a lelkészképzés helyzetét?**

– Kézenfekvő volna mennyiségi és minőségi kérdésekről beszélni, ám jövőnket főleg a minőség fogja meghatározni. Ha egyre többen jelentkeznek is hittudományi egyetemünkre, korlátlan számban mégsem vehetünk fel hallgatókat. Itt lép be a minőségi kérdés. Az volna kívánatos, hogy olyanok jöjjenek, akik mind hitben, mind tudásban valóban egyházunkért, elsősorban Jézus Krisztusért, az Ő szolgálatáért akarják és tudják az életüket odaszentelni. Olyan fiatalokra gondolok, akik komoly megtérést, újjászületést éltek át, hiszen e nélkül a lelkészi szolgálat hihetetlenül nehéz munka. Mint lelkész és tanár vallom, hogy a lelkészi szolgálat a legszebb a világon: hiszen bűnbocsánatot hirdetünk az embereknek. Evangélium, örömhír van ránk bízva: nincs ennél magasztosabb hivatás! Ha ez hitből fakad, és nem csupán külső, kényszerű magatartás, akkor ez a lelkész igehirdetésein is érződni fog. Hitből szól-e a lelkész vagy sem? Ott van-e a szíve? Ezt a hívek nagyon hamar megérzik. Visszatérve a kérdésre: úgy kell felkészíteni a hallgatókat, hogy a hit kapjon prioritást. A lelkészképzés a hit és a tudás, vagyis a pietas és az eruditio kettős pillérére kell, hogy épüljön. A tanár feladata, hogy személyes példájával vonzóvá tegye a lelkészi hivatást. Ha egy professzor örömmel és teljes odaadással tartja az óráit, az a hallgatókra is kihat, és szívesen vesznek részt az előadásokon. Fontosnak tartom továbbá a dialógusokat és a disputák szervezését.

**– A magyar egyháztörténelem meghatározó része egyetemes magyar kultúránknak. Ám a lelkészeken, teológusokon kívül az „átlagemberek” – főleg a fiatalok – meglehetősen kevés egyháztörténeti ismerettel rendelkeznek. Ezzel nemrégiben szembesültünk, amikor a reformációról szóló Misszió magazint szerkesztettük. Luther, Kálvin neve – hála Istennek – azért mégis „mond valamit” az utca emberének.**

– Mindig arra törekedtem, hogy tanulmányaimban, cikkeimben, előadásaimban népszerű formában is felhívjam a figyelmet azokra a kiváló reformátorokra, prédikátorokra, magyar pietistákra vagy korunk nemzedékének kimagasló személyiségeire, akikről mégsem tudnak eleget. Próbáltam például egy olyan összeállítást készíteni, amelyből minden község megtudhatja, kik is voltak neves elődei, akár lelkészek és püspökök, akár írók, költők, tudósok. Méltán hivatkozunk Bél Mátyásra vagy Tessedik Sámuelre, de őseink között oly sokan vannak még, akikről többet kell, hogy tudjanak az emberek. Evangélikus egyházunkban számos jeles tudós, művész, hazafi akad. Jobban fel kellene figyelnünk rájuk. Arra törekedtem, hogy a hit és a tudás példaképeit állítsam hallgatóink és olvasóink elé.

**– Az Evangélikus Országos Múzeum, amelynek alapítója és első igazgatója volt, szintén szívügye a professzor úrnak. Az e téren végzett alkotó tevékenységét is díjazza a kitüntetés. A hit nem tárgyakból, hanem az élő Istenből él. Mégis mit jelentenek nekünk a múzeumi kincsek?**

– Kerek harminc éve, 1973-ban emlékezett meg magyarországi egyházunk fennállásának 450. évfordulójáról, arról az 1523. évi budai országgyűlésről, amely első ízben említi törvényhozásunk során az akkor „fej- és jószágvesztésre” ítélt lutheránusokat. Ennek emlékére (mintegy bizonyságául annak, hogy az egyház Ura minden hatalomnál erősebb) született meg gyűjteményügyünk harmadik ága, a múzeum. Örömmel láttam neki a tervezésnek és a szervezésnek. Szorgos előkészítő munka után – amelyben több teológushallgatóm is szívesen részt vett – 1979 nyarán nyílt meg első állandó kiállításunk, az „Evangélikusság a magyar kultúrában”.

A múzeum képei, szobrai és ötvöstárgyai őseink hitéről és művészetéről tanúskodnak, és ugyanakkor annak is bizonyságai, hogy a Kárpát-medence magyar, német és szlovák nemzetiségű evangélikusai nagymértékben hozzájárultak a magyar művelődés fejlődéséhez.

Az állandó tárlat mellett sok időszakos kiállítást is rendezhettem. Harminc év 38 vaskos vendégkönyve őrzi az eddigi mintegy százötvenezer hazai és külföldi látogató bejegyzését.

**– Szakértőként részt vett a Terror Háza Múzeumot létrehozó kuratórium munkájában is.**

– Az állami részről két évvel ezelőtt kapott felkérés alkalmat adott egyházunknak arra, hogy evangélikus kortársaink, 20. századi hitvallóink szenvedéséről is jobban tudomást szerezzen a világ. Lehetővé vált, hogy Bajcsy-Zsilinszky Endre vagy Zsedényi Béla közismert mártíriuma mellett a Terror Házában is emléket állítsunk Ordass Lajos, Túróczy Zoltán, Böröcz Sándor, Keken András, Kendeh György és Sághy Jenő meghurcolásának. Szenvedésük a múzeumi kincseknél is drágább értékei az utókornak. Csak remélhetem, hogy semmilyen ellenséges indulat nem vet véget a közelmúlt diktatúráit oly drámai erővel megjelenítő intézménynek.

**– Nyugdíjba vonulása óta is igen elfoglalt, sok helyre hívják előadást tartani. Most is Németországból érkezett haza.**

– A Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület nevében, a választmány felkérésére magyar részről Taschner Erzsébet helyettes főnökasszonnyal együtt írtuk alá azt a megállapodást, amely megerősíti és kibővíti a Neuendettelsaui Diakóniai Központtal létesített partneri együttműködésünket. Ez a kölcsönös tájékoztatás, látogatás és segítségnyújtás mellett lehetővé teszi, hogy az ottani Európa Intézettel új munkaágakat is létesítsünk. Ez nemcsak a Fébé keretén belül működő piliscsabai Silónak vagy a hűvösvölgyi anyaháznak a jövőjét segítené, hanem egy országos evangélikus egészségügyi központ kialakítását is biztosítaná. A január 31-i neuendettelsaui ünnepségen részt vett és beszédet tartott Johannes Rau német államelnök. Üdvözletet mondott Szebik Imre elnök-püspökünk is, aki ugyancsak kézjegyével látta el a német és magyar fél által kötött megállapodást. Az egészségügyi központ terveit másnap Cserháti Péter baleseti sebész testvérünk mutatta be nagy szakértelemmel a német partnereknek.

(A neuendettelsaui eseményekről lapunk február 9-i, illetve a Misszió magazin idei első számában részletesen tudósítottunk. – a Szerk.)

Kőháti Dorottya

::Nyomtatható változat::