EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 10 - Bocsáss meg!

Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Bocsáss meg!

Azok az AIDS-es páciensek, akik meg tudnak bocsátani megfertőzőiknek, állítólag tovább és egészségesebben élnek, mint azok, akik ugyanerre nem képesek – állapította meg egy HIV-betegekkel foglalkozó amerikai kutató, Brian Childs. Egy másik tudós, Frederic Luskin pedig olyan észak-írországi asszonyokkal dolgozott együtt, akiknek a fiát a polgárháborúban ölték meg. Megfigyelte, hogy azoknál az embereknél, akik nem tudtak megbocsátani, a felgyülemlett harag szívpanaszokhoz és az immunrendszer megbetegedéséhez vezetett.

A pszichológusok a megbocsátást nem erkölcsi vagy keresztény erényként tartják számon. Azt hangsúlyozzák, hogy a megbocsátás a gyógyulási folyamat kezdetét és végét jelenti. Aki nem tud megbocsátani, az rengeteg lelki energiát pazarol, erejét haragba, bosszús gondolatokba, keserűségbe és dühbe öli.

„Uram, hányszor vétkezhet ellenem az én atyámfia úgy, hogy én megbocsássak neki? Még hétszer is?” – kérdezi Péter Jézust, aki azt feleli neki: „Nem azt mondom neked, hogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is.” (Mt 18,21–22) Nehéz azonban ezt az útmutatást megfogadni. Nem könnyű megbocsátani. Főleg akkor nem, ha – érzésünk szerint – még jogtalanul is bántott meg egy kimondott szó – vagy éppen a hallgatás és egy lesújtó tekintet. Néha pedig a szeretet az, ami nem enged szabadon, hanem „megkötöz”, és idővel keserűvé tesz. „Én mindent csak érted, csak miattad teszek, te vagy az életem értelme” – mondja nem egy szülő a gyermekének. Viselkedése – fia vagy lánya részéről – mégsem ragaszkodást, inkább lázadást, „menekülést” vált ki. Dühöt, haragot, amely a világba kiáltaná: Engedj el végre!

Van, aki önmagát vádolja. „Én egy senki vagyok! Nem vagyok jó semmire! Bezzeg a testvérem, a barátom, a munkatársam… Mindenki szebb, jobb, ügyesebb, okosabb!” Amikor elfelejtjük azt, hogy tökéletes ember nincs, akkor önmaguknak kell „megbocsátanunk”. Azt, hogy olyanok vagyunk, amilyenek.

Máskor közeli hozzátartozó, kedves barát betegsége, halálhíre az, ami megkeményíti a szívünket. „Miért éppen ő, aki olyan jó ember volt! Miért éppen ő, aki soha senkinek sem árthatott!” Vannak kérdések, amelyekre csak sokára, de az is lehet, hogy soha nem kapjuk meg a választ. De egy biztos: semmi sem történik ok nélkül. Nincsenek véletlenek. Mint ahogy nem volt véletlen Krisztus szenvedése és halála sem. Azé a Krisztusé, aki példát adott nekünk Istenre figyelésből, alázatból, szeretetből – és megbocsátásból is. Ő volt az, aki a keresztre feszítve is így könyörgött: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” (Lk 23,34) Ő volt az, aki Pétert, bár háromszor megtagadta őt, mégis emberek halászává tette. Saul Pállá válhatott általa. Aki átélte, hogy Isten – hibái és gyengeségei ellenére, sőt azokkal együtt is – szereti őt, és Krisztusért úgy tekint rá, mint Atya a gyermekére, az könnyebben el tudja fogadni önmagát, és megbocsátásra késszé válik másokkal szemben is.

Gazdag Zsuzsanna


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap - új kegyelem
Liturgikus sarok
Isten világában - Istennek szentelt hely
Élő víz
Mennyit érek?
Egyházunk egy-két hete
Kelenföldi esték
Felelősséggel egyházunk jövőjéért
Egymás terhét hordozzátok!
Neumann-verseny negyedszerre
Missziói nap Komlón
Keresztutak
Egyedül nem megy...
Vincellérszeminárium Kiskőrösön
Gyógyulást és megbékélést Európának!
Az LVSZ-nagygyűlés európai előkészítő konferenciája- a delfinek szemszögéből
Isten akaratát cselekedte
Haszon vagy ráfizetés?
A cigányságról két ízben
Evangélikusok
Az elrejtett kincs
e-világ
Böjti gondolatok - Európáról
EU-fória nélkül...
EU
Ahol bombával harangoznak
Keresztény szemmel
Semmiben meg nem fogyatkozom
Ha én egyszer kinyitom a számat...
Angyalok? Angyalok!
Cifra Deák téri dallam
Fél méter
Első parancsolat
Bocsáss meg!
Böjti határátlépési kísérletek
A hét témája
Hittel és tudással
A "legbátrabb város" evangélikus kitüntetettjei
Vallomás
Megépítette a lélek házát
evél&levél
Levél kedves lelkész barátomnak
Döbbenet és megrendülés
Végső búcsú id. Magassy Sándor tisztelendő úrtól
E heti Luther-idézet
Luther idézet
Kultúrkörök
A zongoránál: Fellegi Ádám
Új kiállítás a nemzet múzeumában
A vasárnap igéje
Hatalom és kereszt
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2003 10 Bocsáss meg!

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster