EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 10 - Megépítette a lélek házát

A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Megépítette a lélek házát

Madarász István evangélikus lelkész Somogy Polgáraiért Díjat kapott 40 éves lelkészi szolgálatáért és templomépítő tevékenységéért. Nemcsak a lélek házát építette meg, hanem a város egyik meghatározó épületét is, mely a térség egyik kulturális központja.

– Bár nem Somogyban születtem, somogyinak érzem magam – mondta Madarász István. – 45 éve jöttem Somogyba, talán én voltam az egyetlen lelkész, aki a beiktatására érkezett az egyházközösségébe. Orosházára szerettem volna kerülni, de az itteni esperes személyesen küldött segédlelkészt, hogy békességet teremtsen a hácsi és a somogyvámosi gyülekezet között. Sikerült lemondanom a fuvarról, amit a hácsiak sokallottak, így megbékéltek. A két falu közti kilenc kilométeres úton számtalanszor gyalogoltam istentiszteletre. Aztán megkezdődött a falvakból az elvándorlás, az evangélikusok a Balaton-partra költöztek, akkor azt a feladatot kaptam, hogy szervezzem meg itt a gyülekezetet. Nemcsak pásztora lehettem a nyájnak, hanem lelki otthont is építhettünk, így foghattunk a nagy munkához.

Az evangélikus templom alapkövét 1993 szeptemberében tették le, és 1999 májusában már fölavatták. A hívek adományaiból, az egyházközség, a város önkormányzatának támogatásával és a megyei közgyűlés segítségével épült a Várdomb oldalában. A képviselő-testület Esztétika Díjjal jutalmazta Boglár legszebb épületét, amit Nagy Tamás tervei alapján Bérces György és Varga János épített. Erős vár a mi Istenünk – mondják a hívek, s ezt jelképezi templomuk, ami kőből épült, mégis légies, nyitott a világ felé. Vendégkönyve jelzi, hogy az embereknek nagy gyönyörűséget okoz a látványa.

– Rengeteg munka, gond van egy építkezéssel, de nem voltam egyedül – mondta a lelkész. – A város telket adott és hárommillió forint támogatást. A feleségem a pénzügyekben segített, hiszen ez a szakterülete. Volt, hogy magam álltam neki a közműárkok ásásának, de mindig voltak segítőkész emberek, akik átvették a munkát. Több jó szándékú emberrel találkoztam, mint ártó szándékúval. A társadalom számára igyekeztünk mindig nyitottak lenni, a templom akusztikája például azt is lehetővé teszi, hogy városi kulturális rendezvények színhelye legyen. Öröm számomra, hogy ezt a nyitottságot a társadalom is elismeri, ezt jelzi ez a megyei díj.

Megépítette a templomot és a parókiát, aztán átadta az egyre népesedő egyházközséget a fiatal lelkésznek. Öröm számára, ha kisegítő szolgálatot vállalhat néha a templomban. Hosszú lelkészi hivatása során mindvégig ez a szolgálat vezette Madarász Istvánt.

gáldonyi (Somogyi Hírlap)


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap - új kegyelem
Liturgikus sarok
Isten világában - Istennek szentelt hely
Élő víz
Mennyit érek?
Egyházunk egy-két hete
Kelenföldi esték
Felelősséggel egyházunk jövőjéért
Egymás terhét hordozzátok!
Neumann-verseny negyedszerre
Missziói nap Komlón
Keresztutak
Egyedül nem megy...
Vincellérszeminárium Kiskőrösön
Gyógyulást és megbékélést Európának!
Az LVSZ-nagygyűlés európai előkészítő konferenciája- a delfinek szemszögéből
Isten akaratát cselekedte
Haszon vagy ráfizetés?
A cigányságról két ízben
Evangélikusok
Az elrejtett kincs
e-világ
Böjti gondolatok - Európáról
EU-fória nélkül...
EU
Ahol bombával harangoznak
Keresztény szemmel
Semmiben meg nem fogyatkozom
Ha én egyszer kinyitom a számat...
Angyalok? Angyalok!
Cifra Deák téri dallam
Fél méter
Első parancsolat
Bocsáss meg!
Böjti határátlépési kísérletek
A hét témája
Hittel és tudással
A "legbátrabb város" evangélikus kitüntetettjei
Vallomás
Megépítette a lélek házát
evél&levél
Levél kedves lelkész barátomnak
Döbbenet és megrendülés
Végső búcsú id. Magassy Sándor tisztelendő úrtól
E heti Luther-idézet
Luther idézet
Kultúrkörök
A zongoránál: Fellegi Ádám
Új kiállítás a nemzet múzeumában
A vasárnap igéje
Hatalom és kereszt
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2003 10 Megépítette a lélek házát

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster