Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Karácsony másnapján született meg a világ első klónbébije – legalábbis a Clonaid biotechnológiai cég ügyvezetőjének bejelentése szerint. Brigitte Boisselier a Floridában tartott sajtóértekezleten semmiféle bizonyítékkal nem támasztotta alá a hírt. A Szentszék szóvivője kijelentette: a Vatikán brutális mentalitást lát az emberklónozás mögött, ezért teljes mértékben elítéli. Hasonlóan nyilatkozott az izraeli főrabbi és a kairói egyetem jogtudományi professzora is. Bush amerikai és Chirac francia elnök arra szólította fel a kormányokat, hogy tiltsák be az emberklónozást.

Az első klónbébi az Eve (Éva) nevet kapta, melynek jelentése élet. Az élet – mégpedig az örök élet – áll a Clonaid társaságot megalapító Raelian Movement nevű szekta ígéreteinek homlokterében. Honlapjukon nemcsak az olvasható, hogy az emberi életet önmagukat valaha a földre klónozott idegen lények indították el, hanem az is, hogy hamarosan képesek lesznek az ember klónozásán túl az emberi emlékezet, érzelem és személyiség átvitelére is: a halál olyan lesz, mint az álom utáni ébredés – persze nem a mennyországban, hanem továbbra is a földön. Mindez mégsem feledteti, hogy mint minden vállalkozás, úgy ez is anyagi haszonszerzésre törekszik. A kétes hírű szekta tudományos-fantasztikus ígéreteivel szemben viszont tény: az első klónbébi megszületésének híre sokakban reményeket, de még többekben félelmeket ébreszt.

A reproduktív klónozást – az eredetivel identikus egyed létrehozását – a növénytermesztésben már régóta alkalmazzák. Az állatoknál és az embereknél azonban egészen a közelmúltig nem értek el sikereket. Az első jelentős előrelépést ezen a területen Dolly jelentette, akit egy hatéves nőstény juh emlőszövetéből klónoztak. A bejelentés akkor elsősorban azért váltott ki heves politikai és etikai vitákat, mert sokak számára előrevetítette az embereken történő alkalmazás lehetőségét. 1998-ban egy koreai meddőségi központ munkatársai jelentették be, hogy emberi testi sejtek magjának felhasználásával sikerült létrehozniuk az első emberi előembriót, amelyet a megtermékenyített petesejt második osztódása után megsemmisítettek. Ami 1997-ben még csupán lehetőségnek tűnt, úgy látszik, 2002 karácsonyára valósággá vált. A bejelentés akár igaz, akár nem, az ember klónozásával kapcsolatos alapkérdés mégis ez: etikailag elfogadható-e mindaz, ami technikailag kivitelezhető?

A klónozásról folytatott tudományos vita korántsem csupán a 90-es évekhez fűződik. Joshua Lederberg genetikus 1966-ban megjelent írásában annak lehetőségét boncolgatta, hogy az akkoriban meglévő klónozási technikák vajon alkalmazhatóak-e az embereknél is. A 70-es évek elején Joseph Fletcher és Paul Ramsey, két protestáns teológus, az ő állításaiból kiindulva folytatták a párbeszédet. Míg Ramsey Lederberghez kapcsolódva az ember klónozása ellen szólt, addig Fletcher bizonyos körülmények között megengedhetőnek tartotta azt. Az akadémiai vitát mindeközben erősen befolyásolta a science-fiction irodalom, mindenekelőtt Aldous Huxley már 1932-ben publikált regénye, a Szép új világ. Ebben a műben öt társadalmi osztályba sorolható klónokat hoznak létre, és speciális feladatokkal látják el őket. De megemlíthetjük Ira Levin regényét is, melyben Josef Mengelének sikerül elkészítenie Adolf Hitler 94 klónját. A tudományos-fantasztikus irodalom részben már előrevetítette a közvélemény által gyakran hangoztatott félelmeket, ugyanakkor a valóságot is eltorzította. Mindeközben Fletcher és Ramsey álláspontja – a határozott elutasítás és a bizonyos körülmények közötti megengedés – domináns maradt a későbbi viták során.

A klónozás azt a folyamatot jelenti, melynek során egy sejtből vele genetikailag azonos sejtet, szövetet vagy szervezetet hoznak létre. Bár a klónozás szó hallatán sokan az eredetivel azonos egyed világrajöttére gondolnak, nem szabad megfeledkeznünk az ún. gyógyászati célú klónozásról sem, amely igen ígéretes módszer lehet a szervek pótlásában az elkövetkező évtizedekben. Bármelyik felhasználás legyen a cél, a módszer ugyanaz: az egyed valamely testi sejtjének magját egy magjától megfosztott petesejtbe juttatják. Eve esetben feltételezhetően a petesejt és a sejtmag is ugyanattól a személytől származhatott – Eve édesanyjától, vagyis ikertestvérétől. Mindenekelőtt el kell oszlatnunk azt a félreértést, hogy egy élő vagy már meghalt személyt le lehet másolni a testi sejtmagjából létrehozott klónjának segítségével, hiszen a felhasznált petesejtnek is jelentékeny szerepe van a genom kialakulásában. Ugyanakkor gondoljunk az egypetéjű ikrekre, akik ugyanazt a genetikai információt hordozzák, mégis különböző személyek. Ezért az sem bizonyítható egyértelműen, hogy az azonos genetikai információ sértené valamelyik fél méltóságát, mivel erről ikrek esetében sem beszélhetünk. Nem is az állítólag megszületett klónbébi élethez való joga és méltósága a kérdéses, hanem maga a módszer és a vele kapcsolatban felmerülő orvos- és szociáletikai problémák.

Orvosi szempontból a klónozással „fogant” gyermeknél olyan magas a genetikai rendellenességgel születés rizikója, hogy ennek akarása barbarizmus lenne. Gondoljunk Dolly esetére: akkor 277 próbálkozásból egy volt sikeres. Az eljárás nem eléggé biztonságos, még akkor sem, ha Eve egészségesen született. Életében mindvégig súlyos genetikai veszélyeknek, gyors öregedésnek lesz kitéve. Továbbá nem tudhatjuk, hány sikertelen klónozási kísérlet, mennyi torzszülött kell – kellett – ahhoz, hogy egy egészséges gyermek születhessen. Az a tudós, aki ilyet végrehajt, nem más, mint a 21. század Mengeléje: etikátlan és brutális dolog valakin a beleegyezése nélkül kísérleteket végrehajtani – még akkor is, ha ezt a szülei teszik meg helyette, akik nincsenek, nem lehetnek tudatában a kockázatoknak.

Az ember klónozása olyan lehetőségeket ígér, minthogy akár teljesen meddő, akár homoszexuális, leszbikus pároknak vagy a „szingli” (egyedülálló) életvitelt folytató nőknek is lehet „saját” gyermekük, természetesen aszexuális úton. További kérdések merülnek föl a családi kötelékek kapcsán Eve esetében: ha az édesanyja az ikertestvére, akkor a nagyapja az apja? A megszületett klónbébinek olyan genetikailag determinált jövőképpel kell szembesülnie, amelyet már előtte megéltek. Ennek kapcsán Joel Feinberg a „nyitott jövőhöz” való jog sérüléséről beszél. Az Ausztriai Evangélikus Egyház nyilatkozatában, amelyet a reproduktív klónozással kapcsolatos párbeszéd során 2001. március 20-án tett közzé, a következőképpen fogalmaz: „Eltekintve attól a tudományos hiúságtól és becsvágytól, hogy azt tegyük, ami technikailag lehetséges, semmiféle elfogadható ok nincs az ember klónozására. Az ebben az irányban tett kísérletek következésképpen etikátlanok, és továbbra is meg kell tiltani őket. A reproduktív klónozás az emberi méltóság elleni csapás.”

Magyarországon – a legtöbb európai országhoz hasonlóan – az Európa Tanács emberi jogokról és a biomedicínáról szóló egyezményének az emberi lény klónozásának tilalmáról szóló, Párizsban, 1998. január 12-én kelt Kiegészítő jegyzőkönyve alapján tilos az ember klónozása. „Tiltott minden olyan beavatkozás, amelynek célja egy másik élő vagy holt emberi lénnyel genetikailag azonos emberi lény létrehozása.” A tiltások és elutasítások ellenére a Clonaid bejelentette, hogy a második klónozott gyermek Európában fog megszületni. (Brigitte Boisselier azóta bejelentette, hogy egy „Belgiumhoz közeli országban” világra jött Európa első klónbébije – szerk. megj.) A római nőgyógyász, Severino Antinori – miközben vitatja Brigitte Boisselier állításainak igazát – január végére ígéri az első igazi klónozott embert.

Végül a Holland Katekizmus egy során röviden elgondolkodva: „Szüleim akartak egy gyermeket, engem Isten akart” – vajon egy lelkész válaszolhatna-e nemmel a következő kérdésre: „Lelkész úr, megkeresztelné a klónomat?”

Orosz Gábor Viktor

::Nyomtatható változat::