EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 2 - Egyházzene blockflötén

Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Egyházzene blockflötén

A Laurum blockflöteegyüttes
Az ózdi evangélikus istentiszteleteken több alkalommal is hallhattuk az ózdi Erkel Ferenc Zeneiskola „Laurum” blockflöteegyüttesét. Egyik szereplésük után kértem arra a zenekar vezetőjét – Nagy Károly tanár urat –, hogy mutassa be olvasóinknak is a csoportot.

Mint azt Nagy Károly elmondta, 1989-ben ő maga hozta létre kísérleti jelleggel az együttest a zenét szerető ózdi és Ózd környéki tizenéves fiatalokból. A kísérlet eredményesnek bizonyult, hiszen a zenekar azóta is működik, s már számos eredményt tudhat maga mögött.

A megalakulást követő néhány évben a társulat főleg reneszánsz és barokk műveket játszott, de a későbbiek során repertoárjukban helyet kapott a régi és a kortárs magyar muzsika, valamint az egyházi zene is.

1990-től minden év nyarán részt vesznek a Czidra László művész által vezetett keszthelyi reneszánsz és barokk mesterkurzuson. Állandó közreműködői a megyei és országos blockflötés találkozóknak, versenyeknek. Már három nívódíjjal büszkélkedhetnek, melyek egyike kiemelt nívódíj. 1997-ben az országos zenekari fesztiválon első helyezést értek el a blockflöte kategóriában. Több rádió- és televíziófelvétel készült velük.

Fennállásuk óta számtalan különböző rendezvényt „színesítettek” fellépésükkel, zenéjükkel.

Tóth Melinda evangélikus lelkipásztor nevében ezúton is köszönjük az együttes azon szerepléseit, melyekkel az ózdi gyülekezet tagjait örvendeztették meg.

Kerékgyártó Mihály


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap - új kegyelem
Liturgikus sarok
Agnus Dei
Élő víz
Nevető Sárák...
Ti vagytok a világ világossága
Egyházunk egy-két hete
Líceumi küldöttség szolgálata Nagygeresden és Tompaládonyban
A muzsika és a szív hangjai
Áldáskérés az idei szolgálatra
Testvéri tűzkárenyhítés
Köszöntjük első egyházzenei doktorainkat: Finta Gergelyt és Kamp Salamont
Köszöntjük első egyházzenei doktorainkat:Finta Gergelyt
Köszöntjük első egyházzenei doktorainkat:Kamp Salamont
Keresztutak
Ökumenikus imahét - középpontban a migráció
Alfa-kurzus Kiskunhalason
Református választások - két új püspök beiktatása várható
Misszionáriusok halála 2002-ben
A pápa a viszályok ellen
Saría Olaszhonban?
Magyar evangélikus fiatalok a bizalom zarándokútján
Evangélikusok
Özv. Bajka Zoltánné Fejér Katalin halálára
Csapó Margit diakonissza
A lelkészutánpótlás helyzete a Magyarországi Evangélikus Egyházban
Egy érdekes könyv margójára
Tűnődés a Túróczy-könyv fölött
e-világ
A Don-kanyar áldozatainak emlékére
Klónbébibotrány
Vatikáni álláspont
Keresztény szemmel
Max Planck (1858-1947)
Pegazus és Szabine
Szüleim akartak egy gyermeket. Engem Isten akart?
Médiatükör - 2003. január
Egy paptanár monológja
Hol vagy? Ádám?
Valódi csoda
A hét témája
Ünnepek múltával
Szilveszter, 1949
Az élő fába...
Ami megmarad
evél&levél
Életrajz-pontosítás
Testvéri üdvözlet
Recept az új esztendőre
Közlemények, nyilatkozatok
Eredményes kampány - új anyukák az SOS-gyermekfalvakban
Sajtóközlemény
E heti Luther-idézet
Luther idézet
Kultúrkörök
Asszonyok karácsonya Bokodon
A jövő egyháza és a Luther Otthon
Egyházzene blockflötén
Zenede-névadó
A Szent Korona története
A vasárnap igéje
Nincs visszaút Egyiptomba!
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2003 2 Egyházzene blockflötén

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster