Liturgikus sarok

Liturgikus sarok

Hozzászólás a cikkhez

A paramentumok szakkifejezéssel azokat a textíliákat illetjük, amelyek a templom berendezését – közelebbről az oltárt, a szószéket és az olvasóállványt (ambó) – „öltöztetik”. Mozaikok, középkori freskók és táblaképek, reformáció korabeli illusztrációk egyértelműen tanúsítják, hogy bizonyos textíliák végigkísérik a keresztény templom, illetve a keresztény istentisztelet történetét.

Az egyházban, a helyi gyülekezet templomában és istentiszteletén kétségtelenül mindig a textusé, az evangélium hirdetéséé az első és utolsó szó. De éppen ennyire magától értetődő, hogy az evangéliumhirdetés és -hallgatás, a szentségekkel való szolgálat és élés helyén praktikus és szimbolikus rendeltetésű eszközök, így textíliák is szerepet kapnak. Komolyan gondolkodó keresztény nem megy bele abba a komolytalan játékba, hogy ezt a két tényt kijátssza egymás ellen.

Az oltárasztalnak két terítője van. A kettő anyagában és színében, de rendeltetésében is különbözik egymástól. Az oltárasztal lapját fehér, vászon vagy pamutanyagból készült terítő borítja, és az oltár asztal jellegét emeli ki. Emlékeztet az utolsó vacsora, az első úrvacsora asztalának terítőjére, de a Jelenések könyvének fehérbe öltöztetett seregére is: Krisztus áldozata tisztít meg, és nyit szabad utat a teljességre. Ez a terítő jóformán dísztelen. Legföljebb kétoldalt lecsüngő szárát díszíti a saját anyagából és színével azonos azsúr, subrika vagy hímzés. Dísztelensége nem szegénységet sugall, hanem „erős tisztaságot”. „Az igazi lenvászon nagyon nemes anyag: tiszta, finom és erős. (…) De nem volt kezdettől fogva olyan finom és tiszta, mint most. Először durva, semmitmondó volt, s bizony sokat kellett mosni és fehéríteni, míg ezt az illatos, mostani üdeségét elnyerte. (…) A tisztaság nincs velünk adva. Az igazi tisztaság nem az elején van, hanem a végén.” (R. Quardini: Az egyház szent jelei, 51. o.) Ez az oltár fő terítője: szükség esetén ezzel a fehér felső terítővel is „teljes díszben” áll.

Az oltár másik terítője az antependium, amely nevével is jelzi, hogy az oltár elülső oldalán lecsüngve, teljes egészében vagy keskenyebb, de nem jelentéktelen szélességben borítja azt. Ez a legbeszédesebb paramentum, anyagával, színével, a bele szőtt, ráhímzett jelképpel, szimbólummal. Anyagában „testesebb” a vászonnál. Színét az évszázadok során kialakult színkánon határozza meg az egyházi esztendő rendje szerint. Az öt liturgikus szín: a lila, fehér, zöld, piros és fekete. A fekete igazából nem szín, hanem minden szín benyelője, kioltója. A lila helyettesítheti, illetve egyetlen használati napján, nagypénteken egyáltalán nincsen antependium az oltáron, hiszen ez az ünnep a mindenétől megfosztott és a mindent ajándékozó Krisztust állítja elénk.

Az antependium anyagára azért esik hangsúly, mert hosszabb időre készül. A színe a döntő, a rajta lévő szimbólum másodlagos. Csak akkor kerüljön szimbólum rá, ha kivitelezésében művészi fokon vallhat Krisztus-hitünk tartalmáról. Az antependium nem arra való, hogy a silány anyagú vagy megmunkálású oltárt takarja!

Korporalénak nevezzük azt a kb. 60x60 cm nagyságú fehér, díszítetlen vászonterítőt, amelyre az úrvacsorai edényeket: a kelyhet, a paténát, a cibóriumot (ostyatartó) és a bortartó kancsót helyezzük. A kehelyre vagy a kehelyre illő paténára a kb. 18x18 cm-es palla kerül, ugyancsak fehér anyagból. Kemény anyagú bélése segítségével rendezett formában borulhat az úrvacsorai edényekre a korporaléval azonos méretű velum. Anyagában és színében vagy azonos az antependiuméval, vagy állandóan fehér színű, elülső oldalán arányos méretű, egyenlő szárú (görög) kereszttel.

A szószék takarója a könyvtartóra szorítkozik, anyagában és színében egyezik az oltárasztaléval. A felolvasóállvány (ambó) csak akkor kap terítőt, ha az elejét nem borítja szimbolikus faragás vagy festés. A keresztelőmedence pedig egyáltalán nem „öltözik”.

Egészen gyakorlati rendeltetésű a kehelytörlő (purificatorium). Anyagában és méretében ennek a célnak feleljen meg.

A paramentumok fogyóeszközök. Művészi gonddal készülnek, mégsem tartanak örökké a leggondosabb kezelés, őrzés mellett sem. Minden generáció szent lehetősége, hogy a régebbi textíliák gondozása és őrzése mellett újra és újra „kistafírozza” templomát, ezzel is jelezve hitét és szeretetét az Úr háza iránt. Itt az ideje olyan műhely kialakításának, amely „példatárával”, a templomi paramentumok anyagára és kivitelezésére vonatkozó tanácsaival segítségére siet a templomi textíliák készítésének és gondozásának szép terhét felvállaló gyülekezeteknek.

F. K.

::Nyomtatható változat::