Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Megnéztük a "Magyar Kézművesség – 2003" című kiállítást az Iparművészeti Múzeumban – városi lány létemre már az első percekben ámulatba estem. Elvarázsolt a látvány, és meg kell vallanom, hogy az ott szereplő különböző mesterségek nagy részét, a tárgyak anyagát, készítési módjának még a nevét sem ismertem. Az utóbbi időben mindent a Millenáris Park Álmok álmodói-tárlatához hasonlítok, és ennyi tehetség, fantázia, ötletgazdagság, kézügyesség, szépség láttán végre úgy éreztem, íme, megvan a folytatás – igaz, csak június 22-ig.

Halódik a népművészet? A kézműipar? A népi kismesterség? Valóban – van, ami hiányzik. Az országban már csupán egyetlenegy, 80 éves szegedi papucskészítő működik (állítólag most lesz egy tanítványa – Isten tartsa meg). Kevesen gyakorolják a pintér, a kádár, a halászszerszám-készítő mesterséget is, de azért még élnek. Segíti őket életben tartani az 1994 óta működő Magyar Kézművességért Alapítvány, amit az Iposz hozott létre. Ez a kiállítás egyike tevékenységük leglátványosabb területének: nyílt pályázatok válogatott anyagából állt össze, hazai és határon túli magyar kézművesek, iparművészek, népművészek, tárgyalkotók közreműködésével. Háromszáz jelentkező közül az iparművészekből, etnográfusokból, néprajzkutatókból álló két bírálóbizottság válogatta ki, melyek azok a tárgyak, amelyek nem felelnek meg az Iparművészeti Múzeum magas követelményeinek (a díjazásra is ők tettek javaslatot). Két zsűri 270 alkotást fogadott el, több mint negyvenen kaptak pénzdíjakat különböző forrásokból – a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától, a Fővárosi Kulturális Bizottságától, kerületi, megyei önkormányzatoktól, illetve tárgyjutalmat több szervezettől (például a Magyar Iparművészeti Egyetemtől, sőt a Magyar Borok Házától).

Ahogy végigsétálunk a kiállításon, nehezen tudnám eldönteni, ki az, akit díjazni kell – vagy még kevésbé azt, ki az, akit nem. Több mint 300 „tárgy-együttest” látunk. Üvegfestők, porcelánfestők, fafaragók, rézművesek, pipafaragók műveit, intarziaképeket, jeleneteket. „Szálmánvarrott” fali futót, korall gyöngyfűzést. Fegyverkovácsok magyar szablyáit a 17-18. századból. Díszfegy-verkészítő „kovás lakatszerkezetű” pisztolyát. Egy csuhéfonó művét, mely az ónodi országgyűlés trónfosztási jelenetét ábrázolja. Nemezelők, bőrművesek tárgyait. Tűzzománc képeket. Tárogatókészítő gyönyörű basszustárogatóját, más hangszerkészítők alkotásait. „Nemezelő” kalapjait, kabátjait. Mézeskalácsosok, keramikusok, tojás- és kékfestők műveit. Fafaragók, népi hímzők, kézi- és gépicsipke-készítők remekeit. Ötvös, aranyműves ékszereit. Üvegművesek és üvegfúvók, tiffanyüveg-készítők dísztárgyait. „Szumák technikával szőtt” tarsolyokat, csipkébe, vászonba, selyembe, bársonyba, szőttesbe öltöztetett életnagyságú babákat. Szoborfaragó művét, a díjnyertes „Széki pár”-t, mely egy egymást átölelő idős paraszt párt ábrázol. És még – mit lehet ebből kihagyni? Textil faliképek, gobelinképek, selyemkészítő művészek alkotásai. Gyékényfonott Barbie-karcsúságú elegáns hölgybabák. Szövött és hímzett gobelin, ólomüveg lámpák, marionettbábuk. Naiv művészek művei. Játékok tömege, köztük egy teljesen berendezett babaház. Origamista csillagsorozata, foltmozaik ágytakarók, működő, hatalmas, talpas faóra.

No jó, most lehet egy kávét inni pihenőnek. De hiszen ez még csak egy része annak, ami látható! És nem mondtam el, mi mindent, meglepő dolgokat hoztak létre a felsorolt művészek! Például egy üvegfestő kis könyvet, intarziás bútorokat, sétapálcákat és népi hangszereket, csizmalehúzó fakutyát. Vajon ki használja majd ezeket? Vagy csak gyönyörködtetnek? Lehet ebből megélni?

Kedvencem a fazekas, aki „Asszonyélet, emberélet” címmel felöltöztetett kerámiafigurákból alkotott jeleneteket, egymás mellé helyezve a gyermek-, a felnőtt- és az öregkort. Nem kevésbé lenyűgözőek a neobarokk fűszertartók, a tűzzománc „Keresztút” jelenetei, a teababa díszmagyarban, a kisplasztikák, a kerámia étkészlet, a kovácsoltvas tárgyak, a faragott kandalló tardosi vörös mészkőből. És a kijáratnál a díjazott „Mini látvány kisüsti szeszfőzde” tökéletes mása az igazinak.

Jó. Félre négyoldalnyi apróbetűs jegyzeteimmel. El kell menni megnézni.

De azt még elmondom, mert eddig elhallgattam, hogy a kiállítás első része a 300 éves évforduló tiszteletére „Rákóczi és kora kézműves hagyományai” címen is mutat be tárgyakat – ez is az alapítvány rendszeres tevékenységének része. Napjaink kézműves remekei, használati és dísztárgyai mellett a magyar történelem különböző korszakainak kézműves tárgykultú- ráját is bemutatja, ezeken keresztül megismertetve és népszerűsítve az évszázados hagyományokon alapuló mesterségeket és művelőiket. Ezúttal II. Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona és a kurucok, labancok jelennek meg korabeli babákon, jelenetekben: kuruc–labanc csata fából, különböző várak hímezve, faragva, kőszobrásztól Mikes egy levele, Kolozsvárról „Munkatsch” címmel domborintarzia, azután „Rákóczi korának divatja”, a „Sárosi vár” szőttesben – és így tovább…

Mindent megérdemelnek ezek a művészek. A kiállítás résztvevői szavazhattak is két vándordíj felől: egy Aranyfokos és egy Kristály vándordíjat ítéltek oda a megnyitón, ezt egy-egy évre birtokolja a két nyertes alkotó. Kicsinyített mása az övé marad, a nagyot a következő évben adja tovább. Az idei szerencsés nyertesek: Pencz József halászszerszám-készítő és Nemes Ferenc szigetújfalusi népi iparművész faragó, két méter magas haranglábjáért.

Csak az a szegedi papucs, az hiányzik…

A tárlat a IX., Üllői út 33–37. alatt látható június 22-ig.

Kovács Mária

::Nyomtatható változat::