EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 23 - Kiteljesedő nemzetközi és hazai segítségnyújtás

Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Kiteljesedő nemzetközi és hazai segítségnyújtás

A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat éves közgyűléséről

Orbókné Szentiványi Ilona, az elnöklő D. dr. Harmati Béla és Lehel László
A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat (MÖSZ) 2003. május 21-én tartotta szokásos évi közgyűlését a szervezet XXIII. kerületi országos továbbképző központjában. A több napirendi pontból álló tanácskozáson többek között elfogadták a segélyszervezet 2002. évi közhasznúsági jelentését is. A közgyűlésen jelen voltak a felügyelőbizottság tagjai, a hazai szociális intézmények vezetői, valamint a szervezet igazgatója.

A közgyűlés levezető elnöke, dr. Harmati Béla ny. evangélikus püspök megnyitóbeszédében a szeretetszolgálat bő egy évtizedes munkáját méltatta. Mint kiemelte: „Látványos fejlődést mutat az a tevékenység, mely az erdélyi és délvidéki menekültek megsegítésével kezdődött, ám mára már nemzetközi viszonylatban is elismertté vált”. A hazai szociális gondok enyhítése mellett párhuzamosan folyó külföldi humanitárius programok a gyors segítségnyújtáson túl hosszú távú fejlesztési célokat is megvalósítanak. Mind a hazai, mind pedig a külföldi sajtó elismeréssel és egyre gyakrabban tudósít a szeretetszolgálat munkájáról, nevét együtt említik a több évtizedes hagyományokkal rendelkező nemzetközi segélyszervezetekkel – mondta a püspök.

Tizenkét éves csapatmunka

Lehel László lelkész, a MÖSZ igazgatója mindenekelőtt köszönetet mondott azoknak, akiknek együttműködésével és áldozatos munkájával eredményesen zárhatta az elmúlt évet a szervezet. „12 éves csapatmunka ez” – hangsúlyozta Lehel László, majd éves jelentésében kiemelten szólt a közép-európai árvíz következtében indított segélyprogramról. E tevékenység a hazai segítségnyújtáson kívül Szlovákiára és Csehországra is kiterjedt. A segélyszervezet a krízishelyzet megoldásán túl a települések fejlesztési programjaiba is bekapcsolódott, és a családi, illetve közösségi épületek rekonstrukciós munkálataihoz nyújtott támogatást. Nagy jelentőségű a szeretetszolgálat afganisztáni szerepvállalása, ahol a többéves jelenlét során iskolák felújítása, csatornatisztítás, élelmezési programok valósultak meg. Nemrégiben helyszíni egyeztetés történt a program további kivitelezéséről, melynek keretében további négy iskolát fognak felépíteni, illetve rendbehozni. Az afganisztáni látogatásról videofelvétel is készült, melyet a közgyűlés résztvevői meg is tekinthettek ez alkalommal. A közlemúlt eseményei kapcsán az igazgató röviden szólt az Irakban beindított segélyakcióról is, mely a 34 évig diktatúrában élő, majd a háború okozta pusztításokat elszenvedő iraki civil lakosság megsegítésére irányul.

Sokrétű hazai szociális tevékenység

A hazai szociális gondok enyhítése érdekében a szeretetszolgálat tizenhat intézményt működtet országszerte. Lehel László igazgató kiemelten szólt a családoknak átmeneti lakhatási lehetőséget biztosító intézményekről, melyekből immár három működik országszerte. Jelentős a hajléktalanok és a szenvedélybetegek problémáinak megoldását segítő tevékenység is. 2002-ben e téren is történt előrelépés, a MÖSZ megnyitotta debreceni drogsegélyező központját, a Decent- rumot. A Budapesten működő otthonápolási szakszolgálat és a rászorulókat gyógyászati eszközökkel támogató tevékenység mellett folyamatos és egyre hatékonyabb az észak-keleti térségben beindított romaprogram is. A sokrétű tevékenység összehangolása és megvalósítása megfelelő együttműködést és a tapasztalatok egymás közötti megosztását igényli – folytatta az igazgató –, melynek érdekében számos konferencián és tanácskozáson vettek részt 2002-ben az intézmények dolgozói. A jövőben még nagyobb szerepet fog kapni mind a civil szervezetekkel történő, mind a saját intézmények közötti együttműködés erősítése. A szervezet nagy súlyt helyez az adományozókkal való kapcsolattartásra is. A szeretetszolgálatot támogatók száma mostanra megközelíti a 20 000 főt. Lehel László ennek kapcsán elmondta: szeretnék elérni, hogy az egyházak évente egy napot kijelöljenek a segélyszervezet támogatására, hiszen a cégek és a lakosság támogatása mellett hangsúlyos az alapítók anyagi téren történő segítségnyújtása is.

Segítőként szemlélni a fejlődést

Szemerei Zoltán, a Magyarországi Evangélikus Egyház gazdasági igazgatója a szervezet pénzügyi jelentését ismertetve elmondta, hogy a 2002-es költségvetés meghaladta az 1 milliárd forintot, melyből a hazai szociális munka finanszírozása mintegy 300 millió forintot tett ki. A külföldi humanitárius programokat jelentős mértékben nemzetközi céltámogatásokból valósítja meg a segélyszervezet, melyet az e célra indított hazai kampányok gyűjtéseiből befolyó összegek egészítenek ki. Dr. Eperjesi Ferenc, a KPMG Hungária képviselője a pénzügyi jelentést hitelesítve elmondta: „nyugodt szívvel jelenthetjük ki, hogy az éves beszámoló valós képet ad a szeretetszolgálat munkájáról”.

A közgyűlés következő napirendi pontjaként dr. Harmati Béla a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat Alapítványának éves munkájáról számolt be. A hozzászólások után Orbókné Szentiványi Ilona, a felügyelőbizottság elnöke köszönetet mondott minden munkatárs éves munkájáért. Kiemelte: „nem formális, hanem testvéri kapcsolatról van szó a munkatársak között”, majd elfogadásra terjesztette elő az elhangzott jelentéseket, melyeket a közgyűlés tagjai egyhangúlag elfogadtak.

A szeretetszolgálat új intézménnyel gyarapodott 2003 áprilisában. A jelenlévőknek Antalné Révfalvi Dorottya, a Szociális Intézmények Osztályának vezetője számolt be a szenvedélybetegekkel foglalkozó Addiktológiai Centrum megnyitásáról: „Nemcsak a kerületben, hanem az egész dél-pesti régióban élő szenvedélybetegek problémáira is megoldást keres az új intézmény” – mondta. A kerületi önkormányzattal együttműködésben létrehozott központ céljai között – egyebek mellett – szociális segítségnyújtás, fenntartó-kezelő metadonprogram és elterelő kezelés szerepel.

A tanácskozás dr. Harmati Béla evangélikus püspök zárszavával és áldáskérésével zárult.

Ifj. Kis Boáz


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap - új kegyelem
Liturgikus sarok
A paramentumok
Élő víz
Tanúk vagyunk, és tanú a Szentlélek is...
Egyházunk egy-két hete
Missziói nap Egerben
Missziói nap Répcelakon
Keresztutak
Egy új hivatás kihívásai
Egyházi foci az ökumené jegyében
Ökumenikus egyházi napok Berlinben
Katolikus "médiahajó"
Kiteljesedő nemzetközi és hazai segítségnyújtás
Ajándék - minden magyarországi evangélikus család asztalára
Menedékké válni
Evangélikusok
A líceum honlapja
Evangélikus...
Egyházzenéből dicséretes
Czékus Dávid előrement...
Rendelőintézet a gyülekezeti teremben
e-világ
Kommunikációs híd - az egyházak és a belügy között
Keresztény szemmel
Hová lett a csigabiga?
A hét témája
"Jöjj, égi szent láng..."
Pünkösdi nyelvlecke
evél&levél
Keresztény és keresztyén!
Kufsteini emlék
"Ó, mily csodás isteni szeretet..."
A közelmúlt krónikája
"Csodákra emlékezni jó..."
A túlélhető gyász művészete
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Páratlan ritkaságok
Nemzeti kincsünk, a halasi csipke
A balatonfüredi "Történelemkönyvtől" a tihanyi történelmi kövekig...
A vasárnap igéje
Ahol a Lélek munkálkodik...
A vihar tart, a csönd megszülethet...
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2003 23 Kiteljesedő nemzetközi és hazai segítségnyújtás

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster