e-világ

„A harmadik napon…”

Hozzászólás a cikkhez

Ahogyan korábbi számunkban már jeleztük, a rovat hasábjain időről időre szeretnénk bemutatni egy-egy, a Szentírásban is előforduló növényt. A mandula után most a keserű fűről lesz szó, amelyen tulajdonképpen nem egy növényt, hanem egy növénycsoportot kell értenünk.

Elsőként fontos megjegyeznünk, hogy a fent említett növénycsoport nem azonos a keserűfűfélék családjával, bár akad közte olyan faj, amely oda tartozik. A sivatagi pásztornépek – főleg az ínséges időkben – nagy mennyiségben gyűjtötték és különböző formában fogyasztották el ezeket a növényeket. Nevüket onnan kapták, hogy kisebb-nagyobb mennyiségben keserűanyagot tartalmaznak. Mivel jól bírják a szélsőséges éghajlatot, nagy számban fordulnak elő a bibliai tájakon is.

A mózesi előírások szerint a zsidóknak a páskaünnepen ezeket kellett fogyasztaniuk a sült bárányhoz: „Ugyanazon az éjszakán egyék meg a tűzön sült húst, és egyenek hozzá kovásztalan kenyeret keserű füvekkel” (2Móz 12,8, illetve 4Móz 9,11).

A keserű füvek közül a legnagyobb mennyiségben a törpe katáng és a keserűsaláta leveleit fogyasztották. A törpe katáng meglehetősen hasonlít a nálunk is gyakran előforduló, árokpartok mentén is élő mezei katánghoz. Kb. 30-40 cm magas, kezdetben felálló, de hamar elfekvő szárú, évelő növény. Délelőtt nyíló, világos liláskék fészkes virágai a száron csomókban ülnek. Gyógynövényként is ismert: borogatás formájában gyulladáscsökkentő hatású, a főzetét pedig vízhajtóként használják. A kultúrfajtáknak igen magas az inulin- és cikóriaolaj-tartalmuk. Ezek szárított és pörkölt karógyökér-őrleményét a 18. század közepétől a németek kávépótlásra kezdték használni.

E növények csoportjába tartozik még a tőből elágazó sivatagi sóska is. A szír pitypang tőrózsájának leveleiből salátát készítettek. A sivatagi üröm elsősorban a kősivatagban alkot szürkésfehéren molyhos, nagy tömegű, de laza cserjést. A lómenta folyók mentén és vizek mellett magas, jó illatú sűrűséget alkot.

Jézus is fogyasztott keserű füvet a tanítványaival az utolsó vacsorán, mely a szinoptikus hagyomány szerint egyben páskavacsora is volt. Az első kehely után következett az előétel: zöldség és keserű fű, melyből egy-egy falatot a közös páskatálba mártottak. Ezzel emlékeztek az egyiptomi szolgaság nehéz idejére. Jézus akkor nevezi meg árulóját, amikor a keserű füves falatot a tálba mártja, így is jelezve Júdás tettének következményét és sorsának beteljesedését.

Azonban új tartalommal is gazdagodik ez a jelkép Jézusnak e világban való megjelenésével. Hiszen Jézus maga a húsvéti Bárány, és az ő értünk való szenvedése – Isten kegyelméből – a mi üdvösségünk forrása lett.

Kereszty Zoltán Nézzétek a mező liliomait című könyve alapján szerkesztette: JCsCs

::Nyomtatható változat::