Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

„Holnap még nem lesz egészen szünet – mesélte a kisiskolás unokám virágvasárnapon –, lelki napot tartunk.” „Mi az a lelki nap?” – tudakoltam tőle. „Eljátszszuk a szenvedéstörténetet úgy, ahogyan a kálváriaképek ábrázolják. A gyerekek élőképet alkotnak. Egyvalaki felolvassa a történetet, egy másik pedig elmagyarázza, hogy mit tanulhatunk belőle. Én leszek Jézus abban a képben, amikor Cirénei Simon segíti vinni a keresztet” – hangzott a büszke válasz.

Bizony nagy tisztesség Jézust játszani. Egész életre kiható emlékké válhat.

Sokan hordozunk ilyen szép emlékeket. Gyermek- és fiatalkorunk élményei lerakódnak bennünk, s amíg gondolkodni tudunk, megszépítik életünket. De gondoljuk csak meg: nem csak a saját emlékeinket hordozzuk, nem csak azokról elmélkedünk, amiket mi éltünk át. Szüleink, sőt nagyszüleink is megosztják velünk emlékeiket, így harminc, hatvan vagy kilencven esztendőre is visszatekinthetünk! Sokszor továbbadjuk gyermekeinknek, unokáinknak ezeket a történeteket, azaz már öt nemzedéken át jár szájról szájra a családi legendárium egy-egy emlékezetesebb darabja! Lehet, hogy egy gyerekcsíny, egy háborús kaland, egy életveszélyből való menekülés vagy egy népszokás emlékét akár évtizedeken, évszázadokon át is továbbörökítjük.

Hirtelen világossá vált számomra a húsvét lényege. Csodálatos messzeségből – kétezer év távlatából – kaptuk és hozzuk magunkkal az ujjongó bizonyságtételt: Krisztus feltámadt! – Bizonnyal feltámadt! Már az első „hétfordulón” összejöttek a tanítványok, s azóta minden vasárnap felhangzik szinte az egész világon: Krisztus feltámadt! Mert nemcsak a húsvét közvetíti a feltámadás örömhírét, hanem kétezer éve minden vasárnap erről szól. A történelem így valósággá válik, mint ahogyan az evangélium Jézusa élő Krisztusunkká lesz. „Nem mese ez, gyermek”, hanem valóság.

Az a sok esemény, amelyet a történelemkönyvek rejtenek, mind-mind megtanulható, de nem átélhető. Lehet, hogy sok történet él a köztudatban Mátyás királyról, ám ezeket mindnyájan úgy hallgattuk, mint meséket. A húsvétot az egymásnak átadott, személyesen közvetített hír teszi elevenné. A hétről hétre, vasárnapról vasárnapra, istentiszteletről istentiszteletre átadott örömhír: az evangélium. Ahogyan a húsvét heti igében Krisztus mondja a Jelenések könyve szerint: „Halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai.” (Jel 1,18) Örökkön-örökké! Feltámadása után egy héttel, háromszáz évvel később, két évezred után is. Eleven jelenléte teszi elevenné bizonyságtételünket: Krisztus feltámadt! – Valóban feltámadt!

„Jöjj, add tovább a jó hírt” – hogy ne maradjon élmény, emlék, személyes tanúságtétel nélkül a következő nemzedék!

Bencze Imréné

::Nyomtatható változat::