EvÉlet - Lelki segély

Hozzászólás a cikkhez

„Talán egy éve is van már annak, hogy rosszul alszom. Lefekvés után nyomasztó gondolatok gyötörnek, ezért álmatlanul forgolódom az ágyban. Ha mégis sikerül elaludnom, akkor hajnalban felébredek. Az is előfordult már, hogy csak reggelre tudtam elaludni, és mivel nem hallottam az ébresztőórát, elkéstem a munkahelyemről. Ez a kialvatlanság rányomja a bélyegét az egész napomra: fáradt vagyok és ideges. Persze a munkához sincs semmi kedvem. Próbálok imádkozni, de valahogy nem megy. Félek, hogy elveszítem a munkámat. Mit tegyek?”

Köszönöm, hogy megtisztelt bizalmával, hogy rászánta magát az írásra, hiszen ez döntő lépés az életét megkeserítő gond rendezése, a gyógyulás felé! Sajnos számtalan embertársunk szenved az alvászavartól, végzi mindennapi feladatait kimerülten, és beletörődik abba, hogy élete örömtelenné vált. Egyáltalán nem természetes, ha valakinek mindig rossz a kedve, ha pattanásig feszülnek az idegei, ha munkáját körülményesen és nehézkesen képes csak elvégezni.

Nyilván korjelenség a rohanó életmód, a stresszes életvitel, az, hogy meg akarunk felelni a világ elvárásainak. A médiumokból árad felénk a sok rossz hír, lélekromboló információ. Az ügyintézés, a vásárlás, a közlekedés, a megszokott életszínvonal fenntartásáért vívott napi küzdelem felőrli idegeinket. Persze nem egyformán reagálunk a külvilágból felénk áradó ingerekre. Akad, aki hangulatzavarról számol be, másoknak pedig azonnali környezetváltozásra van szükségük, mert annyira kifáradnak lelkileg. Nem ritka az sem, hogy valaki mások vagy önmaga felé irányuló agresszióval vezeti le belső feszültségét. Főleg a felelősségteljes beosztású férfiaknál – mint amilyen kedves levélírónk is – alakul ki az úgynevezett menedzserbetegség. A folyamatos stressz, a teljesítménykényszer, az állandóan felpörgetett idegállapot, a rendszertelen étkezés, a nap tizennyolc órájában csörgő mobiltelefon és az, hogy semmi kikapcsolódást nem engednek meg maguknak, előbb-utóbb kiváltja a szervezetük segélykiáltását.

A szorongás és az alvás rendjének felborulása arra figyelmeztet: „Állj, baj van!” Nagy baj van, méghozzá – bármilyen különösen is hangzik – az Élet Urával való lelki kapcsolatunk területén. Ha már nem tudok imádkozni, ha nincs időm az Úr igéjét hallgatni, ha nem veszek részt a gyülekezeti életben, akkor megszakadt a vonal: már nincs élő kapcsolat közöttem és az Atyám között. Ám neki elég egy bizonytalan S. O. S. jelzés, egy bátortalan hallózás az éterbe, és a kapcsolat helyreáll. „Közeledjetek az Istenhez, és ő is közeledni fog hozzátok” – mondja Jakab levele (4,8). Nekünk van szükségünk erre a közeledésre! Vehetünk relaxáló fürdőt, kényeztethetjük a testünket masszázzsal, iszogathatunk nyugtató gyógyteákat, sőt elutazhatunk a világ végére is, ha lelkünk dolgai nincsenek elrendezve, ha bűneinket nem tettük le, és nem vettük át a bűnbocsánat és az örök élet ajándékát Jézus Krisztusban, akkor nem hatékony a stresszoldás, és nem ismerjük meg a lélek rendíthetetlen nyugalmát.

Szeretettel javaslom, hogy békességét vesztett testvérem engedje, hogy a szabadító Úr átvizsgálja szíve mélységeit: nem terheli-e elfojtott harag, megelégítetlen becsvágy, féltékenység vagy gyűlölet? Ezek azok az indulatok, amelyeket a Szentírás emberi természetünk vetületeként jellemez, és amelyekről a múlt század harmincas éveiben neves pszichológusok megállapították, hogy feldolgozatlan jelenlétük testi megbetegedést is okozhat. Nyilvánvaló, hogy az ember saját erejéből nem tudja hatástalanítani ezeket a romboló erőket. Bár általában tisztában vagyunk vele, hogy az egoista magatartás, az irigység, a boszszúállás, az anyagiasság helytelen, de az emberi elhatározás és akaraterő mégis kevésnek bizonyul ahhoz, hogy leszámoljunk velük. Sajnos nem tudjuk a múlt emlékét semmissé tenni. Nem adatott az embernek olyan hatalom, amelylyel a lélek kínjait gyógyíthatná, és elűzhetné szívéből a félelmetes árnyakat, amelyektől úgy szorong. Ha nyugtatókat vagy antidepresszánsokat szed, talán tüneti kezelést kap, de a lélek békétlenségének oka ettől még nem szűnik meg. Ideig-óráig talán nyugodtan alszik, ha altatókat szed, de a meggyötört lelkiismeret csak Istennél nyerhet vigasztalást. Nála, aki maga a szeretet, és aki a szeretetet ajánlja mint a boldog és megelégedett élet receptjét. Valóban a szeretet az egyetlen szó, amely kiegészíti fogyatékosságainkat, amely betölti a lelkünkben tátongó űrt, amely gyógyít. Ám ezt a szeretetet tovább is kell adnunk, miután elfogadtuk.

Kedves levélíró testvérem! Kérem, olvassa el az Újszövetségben a szeretet himnuszát (1Kor 13,1–13), és imádságos szívvel meditálja végig. Álmatlan éjszakákon fogadja szívébe a teljes 23. zsoltárt. Ha nehezére esik saját szavaival imádkozni, jó szívvel ajánlom, hogy lapozgassa a Luther Kiadó kiadványait, a Visszhang című imádságos kötetet, és bizonyára talál benne olyan gondolatokat, amelyek saját életérzését tükrözik. Bízza rá önmagát múltjával, jelenével és jövőjével együtt Krisztus szeretetére és hatalmára. Tegyen mindennap valami jót, egy olyan önzetlen cselekedetet, amelyért nem vár viszonzást. Kérem, hogy feltétlenül keresse fel lelkészét, és fedezze fel a magángyónás áldott lehetőségét. Éljen gyakran az úrvacsora szentségével, és mindig engedelmeskedjen az Igében felismert igazságoknak! Ne feledkezzen meg családjáról, szeretteiről! Közeledik a nyár, menjenek el együtt szabadságra, szenteljenek több időt, figyelmet egymásra. A szeretet, a bűnbocsánat öröme és az a meggyőződés, hogy Istennek akkor is értékes vagyok, ha elfáradtam, és teljesítményem csökkent, olyan végtelen nyugalommal tölti majd el, hogy újra az „igazak álmát” alhatja majd, sőt ereje, munkakedve is meghatványozódik! Békés álmot és felfrissült ébredést kívánva üdvözli:

Szőkéné Bakay Beatrix

::Nyomtatható változat::