Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

A Biblia Szövetség meghívására hazánkba látogatott dr. Carsten Peter Thiede nemzetközi hírű teológus- és történészprofesszor, archeológus, aki három magyarországi helyszínen (Budapesten, Debrecenben és Sárospatakon) számolt be legfrissebb kutatási eredményeiről. A fővárosi eseményre lapunk is meghívást kapott. A neves professzor három előadását – melyet az Evangélikus Hittudományi Egyetemen habilitált dr. Balla Péter újszövetséges teológus tolmácsolt – április 27-én a Ráday Kollégium dísztermében hallhattuk.

Carsten Peter Thiede 1952-ben született Berlinben. Tanulmányait Berlinben, Genfben, Oxfordban és Cambridge-ben végezte. Jelenleg az oxfordi, genfi, bázeli, beer-shevai egyetemen oktat, Rómában és Izraelben pedig archeológiai ásatásokat vezet. 1997-től a holt-tengeri tekercsek kutatásának egyik tanácsadója az Izraeli Archeológiai Intézetnél. Nevéhez fűződik az úgynevezett „Jézus-papirusz” megtalálása. Jelenleg a Jézus korabeli Emmaus régészeti feltárását vezeti.

A láthatatlan epszilon története

Első előadása Az evangéliumok történeti hitelessége az úgynevezett „Jézus-papiruszok” szerint címet viselte. Az újszövetségi iratok vagy papirusz- és pergamentekercsek, vagy a középkorra datálható iratok formájában maradtak ránk. Mintegy hatezer ilyen kéziratról tudunk. Közülük természetesen a Krisztus utáni első vagy második századból való, az eseményekhez időben legközelebb álló feljegyzések a legértékesebbek. Mind a 27 újszövetségi iratból legalább egy olyat őriznek a világon, amely Kr. u. 313 (Nagy Konstantinusz uralkodása) előtt lett írásba foglalva! Ez óriási dolog, ha – mint Thiede professzor utalt rá – arra gondolunk: az ókori klasszikusoktól adott esetben csak több száz évvel későbbi keltezésű kéziratok maradtak ránk. Mégsem kérdőjelezi meg senki például Tacitus létét vagy munkásságát… Az Újszövetséget azonban „faggatják”, hitelességét, a benne leírtakat – főként Jézus életét, halálát és feltámadását – szkeptikusan kezelik, amíg a tudomány minden kétséget kizáróan nem „bizonyítja” az állítások valódiságát… Tudnunk kell azonban, hogy egyetlen eredeti, tehát a bibliai szerző – például Máté vagy Lukács – által írt kézirat sem maradt fenn a szent iratokból, ezért a másolatok azonosítása, datálása komoly és izgalmas feladat.

Thiede professzor diaképekkel bizonyította tézisét: az öt, Máté evangéliumának 26. fejezetéből származó, görög nyelven írott töredék – az Oxfordban őrzött és már mintegy száz éve ismert „Jézus-papirusz” – Krisztus után legkésőbb 66-ra datálható. A professzort egy szabad szemmel nem, csak lézerrel megjeleníthető „epszilon” (nagy E) középső szára vezette el erre a felismerésre: egy Kr. u. 66. június 27-én keletkezett irattal tökéletesen egyezett az írásképe…

Thiede professzornak tehát más ókori – tehát nem bibliai tárgyú – kéziratok (például kódexek) segítségével sikerült új időponthoz kötnie Máté evangéliumát. Ebben természetesen a modern kémiai, technikai, digitális és lézereszközök is segítségére voltak. Felismerésének forradalmi jelentősége abban áll, hogy Kr. u. 70 (a jeruzsálemi templom lerombolása) előtti időpontra, 66-ra teszi a töredékek keletkezését. Ebből az következik, hogy az eredeti irat néhány évvel korábbi lehet. A kutatók ilyen korai dátumra azelőtt gondolni sem mertek! Miért fontos e történelmi „mérföldkő” elé helyezni az iratot? Azért, mert akkor Jézusnak a város és a templom pusztulásáról szóló jövendölései nem későbbi, utólagos rögzítései a már megtörtént eseményeknek, hanem a Megváltó prófétai szavai, amelyek pontról pontra beteljesedtek! Hallatlanul izgalmas tehát, hogy milyen következtetést von le egy tudós, hogy az új felismerések fényében mer-e régebbi előítéleteket elvetni és eddig ismeretlen tudományos eredményeket megfogalmazni.

Az egyik titok nyitja:

a titkár

A második előadásban – Péter leveleinek vizsgálata az újabb szövegkritikai kutatások alapján – arra a kérdésre adta meg a választ a professzor, hogy mi lehet a magyarázata annak az eltérésnek, amely Péter első és második levelének szókészlete, stílusa, nyelvtana között a laikusok számára is jól megfigyelhető. Lehet-e egyazon szerző műve e két levél? Ha nem, akkor vajon legalább az egyiküket írhatta-e Simon Péter? (Az első századokban számos irat, levél, evangélium látott napvilágot a tizenkét elhívott tanítvány neve alatt, a szerzők ugyanis így kívántak tekintélyt adni irataiknak. A legismertebb ilyen mű Tamás evangéliuma.)

Az óegyház is mérlegre tette, melyik irat tekinthető hitelesnek, és melyik eredete bizonytalan. Órigenész is foglalkozott a fenti problémával. Thiede professzor érvelése egyszerű és meggyőző: egy datálható idézés eldöntheti egy irat keletkezésének idejét. S mivel a második péteri levél esetében van ilyen korai időkből származó, Római Kelementől való idézés, a levélnek 96, de lehet, hogy már 70 előtt ismertnek kellett lennie Rómában. A kétféle stílusra is logikusnak tűnő magyarázata van Thiede-nek: olvassuk csak el 1Pt 5,12-t: „Szilvánusz által (…) röviden írtam…” Tehát a leírt gondolatok a tanítványtól, de a stílus, a szavak a Péter mellett „titkárként”, azaz társszerzőként dolgozó Szilvánusztól származnak. S a legdöntőbb érv, amely előtt fejet kell hajtanunk: ha az első nemzedékek is felismerték a problémát, de a Péter neve alatt kiadott többi irat közül ezt a kettőt hitelesítették, akkor el kell fogadnunk, hogy Jézus tanítványának szavait őrzi a Szentírás.

Menjünk Emmausba!

Végezetül a professzor egy nagyon izgalmas képzeletbeli utazásra invitálta hallgatóságát: Jeruzsálemtől hatvan futamnyira (11 km), egy Emmaus nevű faluba. A Biblia történetisége a legújabb archeológiai kutatások fényében című záró előadásában ugyanis legfrissebb archeológiai kutatásairól számolt be, nevezetesen arról, hogy hogyan sikerült azonosítania a Lukács 24-ből ismert Emmaust, ahová a két gyászoló tanítvány mellé a halottnak hitt Megváltó szegődik útitársul.

Sok kételkedő bibliaolvasó szájából elhangzott már a mondat: „Akkor hiszek majd, ha mindezt a régészet is alátámasztja…” Ezt a szkeptikus megfogalmazást a professzor másként látja: nézete szerint a régészet nem úr, hanem szolga, amelynek feladata a források – a szövegek – kiszolgálása, alátámasztása. Persze minden leletet körültekintően kell kezelnünk. Még emlékszünk az egy évvel ezelőtti tudományos szenzációra, a „Jézus-bizonyítékra”: a „Jakab, József fia, Jézus testvére” feliratú csontládára. Azóta – mutatott rá Thiede – kiderült, hogy hamisítványról volt szó. (Zárójelben hozzátette: kétezer év múlva vajon egy „Károly, Fülöp fia, András testvére” felirat bizonyítaná-e az angol trónörökös létét…?)

Szerencsére számtalan olyan hiteles régészeti lelet van, amely a szent iratokban leírt személyeket és eseményeket kézzelfoghatóvá teszi. Lényeges azonban, hogy mindig az Újszövetség irányából kell elindulni a leletek felé: azon kell lemérni, hogy hitelesek-e, és nem fordítva! Az archeológia segít, ám nem bizonyít – hangzott el a régész szájából.

Emmausra visszatérve megtudtuk, hogy Jézus korában négy települést is ismertek ezen a néven. Lukács azonban egy falut említ, és hangsúlyozza, hogy a hely hatvan futamnyimra volt Jeruzsálemtől – tehát a precíz, pontos evangélista szinte „súg”: oda mentek, „abba” az Emmausba. Josephus Flavius leírja, hogy Vespasianus kiszolgált katonákat telepített le a környéken. Településük neve mindmáig megmaradt: Colonia – Kolonije. A hely a Józs 18,26-ban található Mócával azonos – gondolta Thiede –, és elképzelését már az első ásatások sikerrel koronázták. Megtalálta a falut, a jeruzsálemi zsidó előkelők egykori „villaparkját”, melynek feltárásán jelenleg is dolgoznak munkatársai.

Nincs izgalmasabb dolog tehát, mint a Biblia tanulmányozása, a Szentírás világában való elmélyülés. Isten Igéjének minden sora, minden apró megjegyzése titkokat rejt, így kétezer év távlatából is bőven van még kutatnivalónk. Mózeshez hasonlóan mi is csak levetett saruval állhatunk meg Isten és az ő igéje előtt.

Kőháti Dorottya

Regionális hozzárendelés: Bábonymegyeri Evangélikus Társegyház

::Nyomtatható változat::