Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

A 2003-as esztendőről kell szólnia beszámolónknak, de gondolatainkat természetesen befolyásolja a jelen évből eddig eltelt idő is. Különösen is azért, mert május elsejével hazánk az Európai Unió tagja lett. Ez ma még pontosan meg nem határozható változásokat – szívből reméljük, pozitív változásokat, fejlődést – hoz Magyarország legújabb kori történelmében. (…) Jelképes jelentősége is volt annak, hogy néhány nappal a csatlakozás után került sor a Magyar Evangélikusok Tanácskozó Testületének 2004. évi – immár hagyományosnak mondható – ülésére. Nem vitatom annak fontosságát, hogy ezen a fórumon is járuljunk hozzá az elmúlt fél évszázad egyháztörténelmének tisztázásához. Vannak adósságaink e téren, de igen lényeges, hogy legyenek élő, ható programjaink a magyar–magyar evangélikus kapcsolatrendszer fejlesztésére, élve az uniós tagság által nyújtott új lehetőségekkel.

Már az előző évi jelentésemben is helyet kapott annak rögzítése, hogy az egyháznak mindig az adott kormánnyal kell tárgyalnia, és hogy a 2002-es választások által előidézett hektikus légkör megnyugvása után korrekt kapcsolatok alakultak ki a kormányzattal. Ez jellemezte a 2003-as esztendőt is. Kedvezően hatott a Miniszterelnöki Hivatal Egyházügyi Titkárságának vezetésében bekövetkezett váltás. Az új címzetes államtitkár – Gulyás Kálmán – jól kamatoztatja mediátori felkészültségét. A MEH-et vezető kancelláriaminiszter, Kiss Péter is súlyt helyezett arra, hogy időről időre találkozzék a történelmi egyházak vezetőivel. Ezeken az eseményeken a protokolláris, illetve rutinjellegű programpontok mellett mód van az aktuális kérdések rendezésére. Hasonló mondható el arról az alkalomról is, amikor – szintén immár hagyományos módon – Mádl Ferenc köztársasági elnök karácsony előtt fogadja az egyházi vezetőket. Mindez tükrözi az állam és az egyház kiegyensúlyozott kapcsolatait hazánkban. Ugyanakkor – s ebben nem lehet mentség az, hogy más szervezetekre is jellemző az idő szorítása – kifogásoljuk, hogy többnyire későn és rövid határidőre kapjuk meg az egyházat is érintő törvényjavaslatokat véleményezésre. Ebből is adódik – így volt ez a szociális törvény módosításakor, de a sokkal bonyolultabb esélyegyenlőségi törvénynél is –, hogy nincs valódi lehetőség a vitára, s törvényszerűen (olykor igen feleslegesen) konfliktus keletkezik. (…)

Úgy vélem, lassan a végéhez közeledik a rendszerváltozást követő, immár tizenöt éves extenzív fejlődési korszak, amelyet az egyházi iskolák újraindítása, az intézmények felújítása, megépítése, illetve a templomépítés jellemzett. Legalábbis mérséklődik az ütem, fokozatosan előtérbe kerül az intenzív fejlesztés kérdése. (…) Az igazi kérdés azonban a gyülekezet- és intézményfejlesztés viszonya. Visszatérő veszély az értékek szembeállítása. Az intézményfejlesztés is – túl azon, hogy számos óvoda, iskola, szeretetintézmény közvetlenül a gyülekezetekhez tartozik – a gyülekezeti életet, a missziót erősíti, az egyház társadalmi beágyazottságát, hitelességét növeli. Az okos egyházkormányzás igen aktuális feladata az, hogy a közakarat figyelembevételével megteremtsük az egészséges egyensúlyt az erőforrások felhasználásában. (…)

Az egyház és a társadalom kapcsolatrendszere terén meg kell állapítanunk, hogy az egyházi szó még mindig nem éri el eléggé a társadalmat; nem vagy alig vagyunk jelen ott és akkor, ahol és amikor a társadalom gondjaival, feszültségeivel foglalkoznak. Az egyházi média is nehezen tud kitörni a belterjességből: a saját hívek tájékoztatásának alapvető feladatát ellátja, de nehezen éri el a többséget.

Az elmúlt esztendő két kimagasló egyházi eseménye volt a Székesfehérváron tartott IV. országos evangélikus találkozó, illetve a Déli Egyházkerület új elnökségének a beiktatása Békéscsabán. Ezek a társadalom számára is kedvező képet mutattak egyházunkról, és egészséges belső mozgást is jelentettek. Az egész esztendő gazdag eseménynaptára, a három egyházkerületben lezajlott sok alkalom azt is jelentette, hogy folytatódott az a pozitív folyamat, amelyről már az előző évi jelentésemben örömmel szóltam. (…)

Jelentős változás volt, hogy az országos missziói lelkész püspökké választását követően Szeverényi János esperes testvérünk személyében új missziói lelkész állt szolgálatba. Imponáló az a dinamizmus, munkabírás, amellyel a szolgálatot végzi, a missziói alkalmakat szervezi. Ugyanakkor ügyelni kell arra, hogy a mégannyira prioritást jelentő missziói munka se izolálódjék, akárcsak a kerületek, a munkaágak se váljanak önálló „egyházakká”. A missziói sajtómunka is felvetette ezt a kérdést. E téren a magam részéről el tudok képzelni ismét egy önálló missziói újságot, de ehhez is megfelelő előkészítés, felelős döntés kell. A missziói lelkész megválasztása korrekt volt, de a saját hibámat is elismerve, a tisztesség jegyében utólag is meg kell mondanom: jogos volt az a kritika, hogy nem volt mód további jelölésekre. Ennek ellenére úgy vélem, hogy a választás törvényes volta nem kérdőjelezhető meg, és helyes az, hogy minden segítséget meg kívánunk adni a missziói lelkésznek, illetve ennek a munkaágnak.

Továbbra is kedvező a visszhangja az egyházi médiamunkának, a megújult sajtónak. A médiamunkások számára konferenciákat is szerveztek, valamint megalakult a Protestáns Újságírók Szövetsége. Mindez hosszabb távon ígér fejlődést, stabilitást. Nehéz, konfliktusoktól sem mentes teendő volt a Luther Kiadó helyzetének a rendezése, az Evangélikus Sajtóosztály rendezetlen örökségének reménység szerinti felszámolása, a tiszta lap megteremtése.

A reméltnél, a tervezettnél lassabban alakul az evangélikus egészségügyi centrum létrehozása. Lényeges esemény, illetve lépés volt az ezt irányító alapítvány létrehozása, illetve egy – jeles evangélikus orvosprofesszorokból álló – védnöki testület felkérése. Mindebben kiemelkedő jelentőségű dr. Cserháti Péter munkája. (…)

Az Oktatási Osztály Mihályi Éva vezetésével sikerrel birkózik meg a növekvő feladatokkal, igyekszik eleget tenni a közoktatás minden előírásának. Az oktatási rendszerre is vonatkozik, hogy az extenzív fejlesztés a végéhez közeledik, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne támogatnánk óvodák és általános iskolák – kellően előkészített – indítását. Jelenleg a békéscsabai kollégium ügye élvez prioritást a teendők között, ennek érdekében keressük a jó megoldást. Ide tartozik az aszódi Podmaniczky-kastély sorsa is, amelyről még mindig nem született végső döntés. Nem tartjuk továbbra sem lehetségesnek, hogy ellenszolgáltatás nélkül lemondjunk az épületről, ugyanakkor csak reális megoldás támogatható. Nincs elvetve továbbra sem az egyetemi kar létesítésének gondolata, de – a város jelentős támogatása ellenére – még mindig nem állt össze egy érdemben jelenthető, tárgyalható koncepció. (…)

Megélénkült, megújult a nem lelkészi elem aktivitása. A struktúrát tekintve, a paritáselv jegyében természetesen mindenütt megválasztották, megválasztják a laikusokat a megfelelő tisztségekre. Az egyházkormányzásban is kiegyensúlyozott a helyzet. A működésben, az egyházi szolgálatban azonban nem kielégítő a laikusok aktivitása. (…)

Tisztelt Közgyűlés! Kedves Testvéreim!

Örvendetesen sok pozitívuma van egyházi életünknek. A ciklus végén lesz indokolt ezek számbavétele, értékelése. Ugyanakkor lényeges a gondokkal történő szembesülés, az őszinte szó, a jó megoldásokra való törekvés. Csak a korrekt, olykor kíméletlen diagnózis alapján eszközölhető hatékony terápia. Ez természetesen az egyházkormányzásra is vonatkozik. Ezért is köszönöm mindazoknak az észrevételeit, tanácsait, hangsúlyozottan kritikai megjegyzéseit, akik ezekkel megtiszteltek. Csak így dolgozhatunk jobban.

Köszönöm az Országos Egyházi Iroda munkatársainak tevékenységét, az elnökség tagjainak – saját teendőik mellett végzett – az egyház egésze érdekében vállalt szolgálatát. Sokak munkáját tükrözik a jelentések. Felelősek vagyunk a jelenért és a jövőért, azért, hogy az általunk kidolgozott mederben zökkenőmentesen folytathassák a szolgálatot az új nemzedékek.

Frenkl Róbert

::Nyomtatható változat::