Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Krisztus mondja: Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el. (Lk 10,16)

Szentháromság ünnepe után az első héten az Útmutató reggeli igéi Isten szavának a sorsáról – hirdetéséről, befogadásáról vagy elutasításáról – adnak hírt. A gazdag és Lázár példázatát a halottak közül való feltámadásával maga az elbeszélő, Jézus tette befejezetté. Isten egyetlen és utolsó lehetőségként adta nekünk az evangéliumot, hogy ezáltal a lelkünkre beszéljen, teljesítve a gazdag ember „utolsó kívánságát”: „hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, akkor megtérnek” (Lk 16,30). Van Jézusunk, vannak apostolok s mai igehirdetők, hallgassunk rájuk vezérigénk üzenetét figyelembe véve, és akkor „bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé” (1Jn 4,17). Nemcsak a mindenkori gazdag embernek szól a szeretet apostolának figyelmeztetése: „aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát” (1Jn 4,20).

Az Úr a tizenkettőn kívül másokat is a misszió szolgálatába állított. A hetvenkét tanítvány megbízatását heti igénk foglalja össze, de küldetésük súlyát annak „lemaradt” része adja meg: „és aki engem elutasít, az azt utasítja el, aki elküldött engem” (Lk 10,16). Ezért vegyük nagyon komolyan ma is, ha Isten bármelyik (akár laikus) tanítványa által szól hozzánk, és kérjük „az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába” (Lk 10,2). Jójákim, Júda királya elutasította és elégette Jeremiás Bárúknak lediktált jövendöléseit, az Úr kijelentett igéit. „Ezért így szól az Úr (…): Megbüntetem őt és utódját meg udvari embereit a bűneik miatt. Elhozom rájuk (…) mindazt a veszedelmet, amit megmondtam nekik, de nem hallgattak meg.” (Jer 36,30–31) A pogányok apostola így vall az ő elhívatásukról: „Az Isten ítélt minket alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az evangéliumot, úgy hirdetjük azt, mint akik nem embereknek akarnak tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló Istennek.” (1Thessz 2,4) Jézus ezt tette Péterrel is. Noha tanítványa megtagadta, és csak felebaráti, testvéri szeretettel szerette őt, mégis azt a feladatot adja neki: „legeltesd az én bárányaimat”, és „őrizd az én juhaimat” (Jn 21,15–19). Júdás árulása és az utolsó vacsora után, közvetlenül Jézus elfogatása előtt a tanítványok legfontosabb kérdése ez: ki a nagyobb? „Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál (…), és én rátok hagyom a királyságot.” (Lk 22,27–30) Az ő követői Lázár „sorsára” jutnak az örökélet ünnepi lakomáján: Jézus asztalánál mindannyian a díszhelyre kerülnek. Emberi ésszel „megbotránkoztató” Isten azok iránt megmutatkozó szeretete, akik nem utasították el őt, bárki által is hirdettetett az örömüzenet. „Mert miről is van szó? Egyedül arról, hogy bármelyik módon, akár színlelésből, akár meggyőződésből: Krisztust hirdetik, és én ennek örülök.” (Fil 1,18a) „Te örök evangéliom, / te légy vezérem utamon!” (EÉ 287,3)

Garai András

::Nyomtatható változat::