EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 25 - A bűnről - tisztán és hitelesen

Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

A bűnről - tisztán és hitelesen

Bemutatták dr. Nagy Gyula új kötetét

Volt, aki már az új könyvvel „felfegyverkezve” érkezett június 12-én a Deák Téri Evangélikus Gimnázium dísztermébe, és volt olyan is, aki – kihasználva a lehetőséget – a helyszínen vásárolta meg dr. Nagy Gyula nyugalmazott püspök legújabb tudományos munkáját. A Luther Kiadó jóvoltából megjelent mű Az egyház mai tanítása – evangélikus dogmatika I. címmel 2000 karácsonyán napvilágot látott kötet folytatása. A bűn lényegét, eredetét és következményeit, azaz a hamartiológiát tárgyaló második részt D. Szebik Imre méltatta.

Az elnök-püspök beszédében kiemelte, hogy az újabb kötet fontos küldetést teljesít: nagy súlyt fektet a szentírási alap, a tiszta tanítás fontosságára. „Egyházunk nyugalmazott püspöke, dr. Nagy Gyula a rendszeres teológia professzoraként Magyarországon, illetve az egyházi szervezeteknél végzett munkája során külföldön mindvégig a tiszta tanítás szolgálatában állt. Törekvései a reformátorok elveivel álltak és állnak összhangban, és ma is iránymutatóak minden protestáns teológus számára” – mondta Szebik Imre.

„Nekünk, akiknek Isten igéjét kell prédikálnunk, nincs nehezebb és fontosabb feladatunk, mint az Ige tartalmát, a teljes Szentírás üzenetét tisztán és teljesen továbbadni” – kezdte felszólalását dr. Nagy Gyula. Megható volt látni és hallani, ahogy az 1918-ban született, idén szeptemberben nyolcvanhatodik születésnapját ünneplő szerző az egybegyűltek előtt adott hálát Istennek azért, hogy tavalyi szívinfarktusa és műtétje után folytatni tudta azt a munkát, amely rá volt bízva. Hogy miért éppen ezt a nehéz témát választotta? Az ő szavaival élve: „A bűnről szóló tiszta tanításra régóta nem volt annyira sürgetően szükség, mint ma: Istentől mindenképpen elszakadni akaró, önző és emberközpontú, ezért tragikus belső és külső következményekkel sújtott világunkban.”

Aki kézbe veszi ezt a százötven oldalas, igényes munkát, a bűn lényegéről, gyökereiről és következményeiről olvashat. A szerző – aki egy-egy fejezet végén bőséges magyar és külföldi szakirodalommal is ellátja az érdeklődőket – szót ejt még a tragédiák, nehézségek után gyakran elhangzó „Istenem – miért?” kérdésről, illetve a „személyes Gonosz” realitásáról és eredetéről is.

(A kötet 950 forintos áron kapható egyházunk Üllői úti könyvesboltjában.)

Gazdag Zsuzsanna


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap - új kegyelem
Liturgikus sarok
A református istentisztelet gazdag múltja
Élő víz
Nikodémusok órája
Szenvedélyekről a Biblia tükrében
Ami nem konzerválható
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Isten munkálkodik - a gyülekezet épül
150 éves a krizbai templom
Keresztutak
Finnugor (evangélikus) lelkészkonferencia Kolozsvárott
Püspökválasztási előkészületek Erdélyben
Merítettek az élet energiaforrásából
1250 évvel ezelőtt halt meg Bonifác, a germánok apostola
Evangélikusok
Emőke, a sokoldalú egyházfi
A Twenty Singers Bandet a barátság tartja össze
Erdősi Sylvester János (1504-1553?)
e-világ
Új egérfajt fedeztek fel
Keresztény szemmel
Egy súlyos mondat
Szélrózsa
Jézus hírnöke és útkészítője
Egy fenyőgallytól az örökkévalóságig
Röfögő ballagók...
A hét témája
Imádságrészlet Benkő Ágota kolozsvári lelkésznő áhítatából
Részletek Mózes Árpád nyugalomba vonuló erdélyi püspök köszöntőjéből
Észt testvéregyház-tükör
Konferenciakronológia
Egy-két kósza gondolat ihlette
Imádságrészlet Adorjáni Dezső záróáhítatából
evél&levél
Fából vaskarika
Először lépek oltárodhoz...
A közelmúlt krónikája
E-Magyarország-pontok találkozó
A torinói lepel újabb rejtélye
Újra a népfőiskolák szolgálatáról
A Déli Evangélikus Egyházkerület kérése a volt népfőiskolásokhoz
A kevésen is hű...
Képzések és projektek
Rajzkiállítás
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Az ötödik evangélista budapesti ünnepe
A bűnről - tisztán és hitelesen
A Zeneműtár kincsei
Egy zsebbe való könyv - nem csak presbitereknek
A vasárnap igéje
Ti nem akartátok!
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
EvÉlet - Lelki segély
Az okkultizmus csapdája
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2004 25 A bűnről - tisztán és hitelesen

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster