Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Őszintén sajnáltuk, hogy a gyémántdiploma átvételének ünnepélyes alkalmán, június 19-én Nagybocskai Vilmos évfolyamtársunk nem lehetett együtt velünk. Isten gondolatai mások, mint a mieink: az életnek és halálnak az Ura több hónapi súlyos betegség után, május 1-jén a nagyatádi kórházban magához szólította hűséges szolgáját.

Nagybocskai Vilmos 1920. február 20-án született Alagon. Az elemi iskola után a Fasori Evangélikus Gimnázium tanulója lett. Itt is érettségizett, kitűnően. Görög és latin nyelvből is, amelynek később nagy hasznát vette a teológián. Kétévi műszaki tisztviselői munkája idején kapta az elhívást a lelkészi pályára. 1940 őszén kezdte meg teológiai tanulmányait a soproni Evangélikus Hittudományi Karon. Könnyen tudott testvéri kapcsolatot teremteni teológustársaival. Jó képességű, segítőkész, jó humorérzékkel megáldott társunk volt. A német, latin, görög, héber nyelv alapos ismerete nagy segítséget s jó eredményeket jelentett számára, és sokszor a mi számunkra is… Mind a nyolc félévet kitüntetéssel végezte el. Lelkésszé 1944. június 13-án Budapesten, az Eszterházy utcai püspöki palota tanácstermében szentelte – hat társával együtt – D. dr. Raffay Sándor bányakerületi püspök.

Rövid józsefvárosi „káplánság” után püspöke 1945-ben Pilisre küldte őt. Közben házasságot kötött Ulbrich Líviával. (A házasságból később három gyermek született.) A pilisi gyülekezetben nagy munka várt rá. A felrobbantott templomot kellett használhatóvá tenni a nagy lélekszámú gyülekezet számára. A lelkes összefogás eredményeképpen ez sikerült is. Gyülekezetének nagy sajnálatára – egyházpolitikai okok miatt (Ordass Lajos melletti bátor kiállása következtében) – 1958 őszén el kellett hagynia Pilist. Gerendásra került, a jóval kisebb és egészen más karakterű nyugat-békési gyülekezetbe, ám itt is megállta a helyét. (A család mély fájdalmára az itteni évek alatt el kellett búcsúzniuk legkisebb gyermeküktől, a hét és fél éves Péterkétől.)

1974-ben Kiskőrösre került, az akkor nyugdíjba vonult dr. Murányi György helyére. Ebben a nagy lélekszámú, kiterjedt tanyavilággal rendelkező gyülekezetben sok munka várt rá. Az ő szolgálati ideje alatt épült fel a három lakást is magába foglaló parókia.

A nyugdíjazása után – tizennégy évi áldásos szolgálat végeztével – Nagybocskai Vilmos (feleségével és a két nagymamával) Kiskőrösről a dunántúli Nagyatádra költözött, mivel az időközben egyetemet végzett Zsófia leányuk gyógyszerészként, Tamás fiuk pedig agrármérnökként egyaránt a Dunántúlon kapott állást. Élete további szakaszában mint igen aktív nyugdíjas munkálkodott és prédikált itt, a távol lakó parókus, Sikter János segédlelkészeként. „Pásztori szeretettel” – ahogyan derűsen mondogatta.

Teológiai érdeklődése nemcsak igehirdetéseire való gondos felkészülésében nyilvánult meg, hanem komoly teológiai munkák fordításaiban is. Az Énekek éneke magyarázó jegyzetekkel kísért, héber nyelvből való fordításával már 1958-ban elkészült. Nyugdíjas évei derekán, 1996-ban (a „Luther-évben”) fordította le és dolgozta át több ízben is Julius Schniewind német lelkész A lelkészi szolgálatban állók lelki megújulása című munkáját. Majd 1999-ben Luther Márton latin nyelven írt Heidelbergi disputációjának hiteles fordításával ajándékozta meg egyházunkat.

Nagybocskai Vilmos lelkésztársunkra Isten iránti hálával emlékezünk egyházunkban hatvan esztendőn keresztül végzett igehirdetői, lelkipásztori, teológiai szolgálatáért, példaadó családi életéért, testvéri szeretetéért.

Zoltán László

::Nyomtatható változat::