A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Doktori habilitációs oklevelet szerzett a debreceni református teológián dr. Fabiny Tamás, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Újszövetségi Tanszékének docense. Értekezésének témája izgalmas a bibliaolvasók számára, még ha a teológia tudományában kevéssé járatosak is: mintegy 220 oldalas (valamint további 100 oldalnyi illusztrációval ellátott) munkájában Júdás Iskariótes, azaz az „áruló Júdás” személyének, sorsának titkát kutatja.

– A benyújtott dolgozat pontos címe sokat elárul, de rögtön sok kérdést is megfogalmaz: „Az elveszett tanítvány – Júdás Iskariótes az Újszövetségben és annak hatástörténetében, különös tekintettel személyének a zsidósággal való összekapcsolására”. Miért „elveszett” az áruló tanítvány?

– Három oka is van, hogy ezt a címet adtam a dolgozatnak. Az első a János evangéliumának 17. részében, Jézus ún. főpapi imádságában olvasható mondat. Jézus itt konkrétan arról a tanítványról beszél, aki árulójává lesz, és beteljesedik szörnyűséges sorsa: „…senki sem kárhozott el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az Írás” (Jn 17,12). Ez a fordítás nem pontos, sőt súlyosan torzít. Az eredeti görög szövegben nem elkárhozásról, hanem elveszésről van szó. Júdás tehát mint az elveszés fia kerül említésre Jézus legmegrendítőbb imádságában! A másik ok, hogy valójában nagyon keveset tudunk Júdás életéről. Honnan jött, hogyan élt, mielőtt tanítvány lett, miként csatlakozott a tizenkettőhöz? Ködbe vész a sorsa, családja, foglalkozása, az, hogy esetleg lelki trauma érte-e, amely Ura elárulására vezette ezt az ember?! Régóta izgatja ez az írók fantáziáját is: Kodolányi János nagyszerű könyve, az Én vagyok tulajdonképpen egy irodalmi kísérlet Júdás megfejtésére: kimondva-kimondatlanul Júdás-könyv. (Munkámban számos egyéb irodalmi feldolgozást is elemzek.) A harmadik ok pedig az asszociáció a tékozló fiú példázatára (Lk 15. fejezete): nézetem szerint Júdás ebben az értelemben is elveszett, hiszen valamikor Jézus legbensőbb köréhez tartozott, majd a „disznóvályúknál” kötött ki – vajon őt is visszavárja-e az Atya szeretete, kegyelme…?

– Milyennek lássuk tehát ezt az embert a rendelkezésre álló források: az evangéliumok alapján?

Már erlangeni doktori évem alatt meghatározó volt számomra a zsidó Jézus-kutatás; mint altémával ezzel foglalkoztam. Felfigyeltem arra, hogy a „zsidó Júdásról” viszont elenyészően kevés munka áll rendelkezésre. Mi lehet ennek az oka? Már az evangéliumokban megfigyelhető az a tendencia, amely később az exegézisekben, a magyarázatokban még markánsabban előkerül: Júdás a legzsidóbb tanítvány a tizenkettő közül. Őt ruházzák fel a legtöbb zsidós karakterrel. Nomen est omen: Jude = Júdás = zsidó. Jézus kínszenvedése, kereszthalála miatt minden felelősség egy emberre hárul, és a kereszténység rajta keresztül sokszor antijudaistává, antiszemitává alakul. Ebben a folyamatban a pszichológiai rávetítés éppúgy tetten érhető, mint a bűnbakkeresés örök emberi vonása. Júdás kárhoztatása, vádolása a többi tanítvány (a Jézust a döntő pillanatokban ugyanúgy otthagyó, megtagadó Simon Péter, vagy a szerteszéjjel futó többi tanítvány!) felmentéséhez is „szükségszerű”. Ő a démonizálható antihős az evangéliumban…

– Széles körű képzőművészeti kitekintést is végzett a munka során. Miként ábrázolták Júdást a művészek, és mit jelentenek az egyes szimbólumok?

– Nagyon érdekes, hogy már kezdettől fogva megjelennek a művészeti alkotásokon a fent említett jellemvonások. Csak néhányat említek: például elkülönítve ábrázolják a többi tanítványtól. Feje felett vagy fekete a glória, vagy egyáltalán nincsen. Öltözéke sárga – ami a zsidóság színe. (NB. sárga csillag…) Kezében pénzes zacskó. Haja és szakálla vörös. Giotto a Júdás-csókot megörökítő festményén hatalmas, horgas orral, szinte karikírozva ábrázolja. Másutt jellegzetes zsidó kalapban látjuk. Lukas Cranach egyik festményén korabeli ruhában festi a tanítványok közé Luthert, Melanchthont, Júdást azonban ókori figuraként, vörös hajjal, vörös szakállal, sárga ruhában.

– Mindezek az evangéliumokból vezethetők le, vagy később, az exegéták, a hatástörténet formálta az alakját ilyenné?

– A legkorábbi evangélium, Márké, szűkszavú. Júdás haláláról például nem is ejt szót. A kicsit későbbi – Mátéé és Lukácsé – már bővebb, Jánosé pedig egyenesen ellenséges! Az apokrif – Biblián kívüli – iratokban még több a negatívum. Újságírónyelven szólva: „roszszabbodik Júdás sajtója”. Születésétől fogva elátkozott, áruló szerepre determinált személy. Roppant érdekes, hogy a középkori passiójátékokban Júdást azzal a zsidóval azonosították, akit az adott közösség a legjobban gyűlölt! Németországban, Hollandiában előfordult, hogy megverték a színészt, vagy kővel bedobták a zsinagóga ablakát! Ebben a dolgozatban az is volt a célkitűzésem, hogy megpróbáljam lebontani mindazt Júdásról, ami az évszázadok során rárakódott: passiókban, ikonográfiában, írott forrásokban, festményeken és így tovább.

– Ki is hát Júdás valójában? Hogyan közelítette meg személyiségét?

– Ebben a hatástörténet módszerének alkalmazása volt segítségemre. Ez az a teológiai tudomány, amely megvizsgálja a bibliai szövegek későbbi hatását az emberek gondolkodására, a művészetre, zenére, irodalomra. E módszernek Ulrich Luz berni exegéta az egyik kiváló képviselője. Ki tehát Júdás? Röviden azt mondhatnánk: a megváltás eszköze. Nélküle nem ment volna végbe Isten üdvterve. Az is érdekes, hogy az ő halála és Jézus halála térben-időben közel egyszerre történt. Egy 4-5. századi dombormű a Megváltó és árulója halálát egymás mellé helyezi, noha tudjuk, hogy nagypénteken Júdás halála megelőzte Jézusét – pontos módját illetően azonban még az evangéliumok sem harmonizálhatók. Máté máshogy ír róla, mint a precíz orvos, Lukács a Cselekedetek könyvében. Az ókorban és a középkorban pedig valami horrorisztikus, drasztikus módon, kijött belekkel ábrázolják őt… Tragikus hős, sorsa tragédia, maga is áldozat, persze nem üdvtörténeti értelemben. Áldozata az ügynek, a külső körülményeknek. Kiközösítik, hátat fordít neki mindenki. A kérdést azonban fel kell tennünk: mi nem vagyunk-e Júdások? Megalkuvás, hitetlenség, árulás nem jellemez-e minket is?

– Vagyis: Júdások vagy Péterek? Ezzel a címmel a pályaelhagyó papokról jelent meg egy kötet pár évvel ezelőtt… Van-e felmentés Júdás számára is?

– Már az evangélium közöl egy rehabilitáló félmondatot, amikor Júdás ezt mondja: vétkeztem, ártatlan vért árultam el. Tehát bűntudat, bűnbánat támadt benne. Óriási jelentőségű mondat ez! Még tart Jézus pere, tanúkat hallgatnak meg mellette és ellene, s akkor az árulója így szól: ez az ember ártatlan! Csak türelme nem volt már, hogy megvárja a végét, s végrehajtotta önmagán a halálos ítéletet. A tékozló fiúhoz visszatérve úgy gondolom: Isten kegyelme még Júdás vétkénél is hatalmasabb lehet…

– Mennyi ideig készült a munka, és tulajdonképpen milyen okból habilitált a református teológián, nem pedig „idehaza”?

– Négy évig írtam, és a közelmúltban elhunyt Jürgen Roloff, volt erlangeni „doktor-Vaterem” emlékének ajánlom. Az új felsőoktatási törvény értelmében csak olyan főállású egyetemi oktatók taníthatnak, akiknek van habilitációs doktori vizsgájuk. Ez egy szakmai minősítés, nem tudományos fokozat, az egyetem akkreditációjához szükséges az oktatók habilitációja. Debrecenben én voltam az első evangélikus, aki ezt megszerezte, más felekezetű testvéreink közül azonban már többen habilitáltak az EHE-n, például Szabó István püspök, vagy Tomka Miklós, Balla Péter, Zsengellér József. Teológiai körökben kialakult szokás, hogy nem hazai terepen, hanem egy társegyház egyetemén nyújtják be dolgozatukat bírálatra.

– Olvashatja-e majd a szélesebb közönség a doktori dolgozatot? S adós még német nyelven írt, erlangeni doktorijával is…

– Igen, ez utóbbit magyarra fordítom, a Júdás-monográfia pedig már szerepel a Luther Kiadó 2004-es kiadási tervében. Remélhetőleg színes illusztrációkkal ellátva fog megjelenni, amelyek vizuálisan is segítik Júdásnak, az elveszett tanítványnak a megismerését.

Kőháti Dorottya

::Nyomtatható változat::