Evangélikusok

Személyes történelem

Hozzászólás a cikkhez

Schulek Tibor egy temetésen

"Énnékem énekeim vóltanak az te parancsolatid, az én búdosásimnak helyén." (A 119. zsoltár 54. verse a Vizsolyi Bibliából)

A közel kilencven méter hosszúságú lundi dóm altemplomából indult el a menet június 24-én, a svéd evangélikusok nagy ünnepén, Keresztelõ János születésnapján, majd a fõbejárathoz érve visszafordult az oltár felé. A Szentlélekért könyörgõ, egyszerû négyszólamú ének végigjárta a román boltíveket, majd átalakulva, megszépülve érkezett a hívek füléhez. De bármilyen ünnepi és fenséges is volt ez a processziós ének, a másik alkalom még ezt is fölülmúlta. Egy kora reggeli órán zsoltáros istentiszteletre, laudesre gyûltünk össze az altemplomban. A nyolcszáz éves falak között, a hatalmas dóm alatti kis kápolnában megrázó élményben volt részem. A teljes csendben, amelybe semmiféle külsõ zaj nem hatolt be, a felhangzó zsoltárok, az imádságok és az énekek lelki kapcsolatot teremtettek azokkal az elõdeinkkel, akik évszázadokkal ezelõtt és az elmúlt századok alatt ugyanitt imádkoztak és énekeltek. Néhány percig átélhettem a mennyei és a küzdõ egyház kapcsolatát.

Ez az élmény jut eszembe, amikor Schulek Tiborra, Tibor bácsira gondolok. És vele együtt azokra a "nagy öregekre" is emlékezem, akikkel a 70-es, 80-as években találkoztam, de akik ma már nincsenek közöttünk, s akik akaratlanul is formálták, irányították életemet. Így említem többek között a református énekeskönyv szerkesztõjét, Csomasz Tóth Kálmánt; a ciszterci szerzetes zenetörténészt és népzenekutatót, Rajeczky Benjámint, valamint Jan Èaplovièot, a pozsonyi evangélikus líceumi könyvtár õrét, aki a Szlovákia területén megjelent régi nyomtatványok bibliográfiáját állította össze. Otthonuk küszöbét átlépve különleges világba érkeztem. Mindegyikük sajátos kapcsolatban állt a múlttal, mindegyikük a múlt értékeinek feldolgozásán munkálkodott. Mindegyiküknek el kellett viselnie a félreállítás és a mellõztetés évtizedeit, s a megoldást mindnyájan másképpen találták meg. Általuk egy-egy szeletet ismertem meg a múltból, egy-egy olyan részletet, amely örök érvényû útmutatásaival a múltat a jövõvel is összekötötte.

Schulek Tiborral legelõször a 70-es évek végén találkoztam, amikor lehetõséget keresett arra, hogy a Krisztus feltámada énekrõl írt, frissen elkészült tanulmányomat egy német liturgikus évkönyvben elhelyezze. Azután lassanként megismertem több évtizednyi munkásságát, melybõl most egy kutatástörténetileg is fontos fejezetet szeretnék kiemelni.

1975-ben jelent meg a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete által szerkesztett Bibliotheca Hungarica Antiqua sorozatban a váradi énekeskönyv (1566) fakszimile kiadása, melynek kísérõ tanulmányát Schulek Tibor írta. Ezt a 16. századi énekeskönyvet annak idején igen fontosnak tartották, hiszen a legrégibb, teljes épségben fennmaradt magyar nyelvû nyomtatott énekeskönyvünkrõl volt szó. Izgalmas és érdekes tanulmányának függelékében Schulek Tibor felállította a 16. századi magyar nyelvû énekeskönyvek származási rendjét, és egy táblázatban feltüntette a 117 ének kezdõsorát és énekszerzõjét. Ide nemcsak a Váradon megjelent énekeket, hanem Huszár Gál 1574-ben nyomtatott énekeskönyvének és az 1593-ban Debrecenben megjelent énekeskönyvnek az énekeit is beleillesztette. A rendelkezésre álló forrásokkal azonban nem elégedett meg. Egy 17. század eleji debreceni énekeskönyv elõszava szerint Huszár Gál már 1560-ban is kiadott egy ilyen mûvet. Schulek Tibor hitelt adott ennek az információnak, és kísérletet tett arra, hogy az említett táblázat utolsó oszlopában a nem ismert, elsõ Huszár Gál-énekeskönyv tartalmát rekonstruálja. Nagy örömére szolgált, amikor a Stuttgartban késõbb megtalált, máig is egyetlen példányban fennmaradt énekeskönyv nagyrészt igazolta feltevéseit.

Schulek Tibor közel fél évszázadon keresztül foglalkozott az énekekkel: a zsoltárparafrázisokkal, a magyarított himnuszokkal, a dicséretekkel, s közülük jó néhányat közkinccsé tett a Dunántúli énekeskönyvben. Mivel egyházunkban õ ismerte legalaposabban a 16-19. századi énekeskönyveket, ezért máig sajnálhatjuk, hogy a legújabb evangélikus énekeskönyv munkálataiban nem vehetett részt. Életének utolsó évtizedeiben egyházpolitikai okok miatt nem tudta befejezni azt a szolgálatot, amelyre elhívást és talentumot kapott.

Ferenczi Ilona

::Nyomtatható változat::