Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Azt tartja a mondás, hogy aki hamar szeretné látni munkája eredményét, az ne legyen pap, pedagógus vagy erdész. Kiss Attilának – aki az elmúlt esztendőben vonult vissza a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye felügyelői tisztségéből – megadatott, hogy erdészeti vezető létére az egyházban töltött több mint három évtizedes szolgálata nyomán rendszeresen örüljön munkája eredményének. Hogy miért? A vele készült interjúból kiderül.

– Marcalgergelyiben születtem 1934-ben. Akkoriban dr. Mohácsi Lajos esperes, országgyűlési képviselő és egyben kiváló mezőgazdász volt a lelkészünk, a tanító pedig Vida Dezső volt – kezdi felidézni életútjának állomásait Kiss Attila. – Gyermekkoromban már érezhető volt a háborús készülődés. Tanítónkat is elvitték katonának, így Szergénybe jártunk át iskolába. Az elemi iskola negyedik osztályából Pápára kerültem a református gimnáziumba. Mivel az intézményt 1948-ban államosították, és a származásom sem volt „megfelelő”, először nem vettek fel. Egy tanár – aki édesanyám közeli rokona volt – mégis azt javasolta, hogy járjak csak be az órákra fél évig, mert úgyis lesz lemorzsolódás. Így hát mindennap beutaztam vonattal Pápára. Hátul ültem, és csendben figyeltem a tanítást. Jóslata beigazolódott, így 1954-ben ott érettségizhettem.

– Hogyan alakult ezután a világi pályája?

– A mi falunkban működött későbbi cégem, az erdőrendezőség. A katonaság után, 1957-ben kerültem oda, bár akkor még nem volt erdészeti végzettségem. Levelező tagozaton, 1964-ben végeztem Sopronban, a felsőfokú erdészeti technikumban. Harminckilenc évet dolgoztam egy helyen, 1994-ben mentem nyugdíjba.

– Hogyan formálódott mindeközben az egyházzal való kapcsolata?

– Édesapám után engem választottak gyülekezeti felügyelőnek a szülőfalumban, miután Kovács Etelka – az egyházunkban elsőként felavatott lelkésznő – 1969-ben hozzánk került. Elődje, Sikos Lajos esperes lett Pápán, és ő kért meg arra, hogy legyek az elnöktársa az egyházmegyében. Az Állami Egyházügyi Hivatal lenyomozta a származásomat, és be is hívtak elbeszélgetésre. De mivel az ügyintéző felfedezte, hogy távoli rokonságban áll a feleségem családjával, nem sokat foglalkoztak velem. 1982-ben Pápán iktatott be egyházmegyei felügyelőnek dr. Nagy Gyula püspök. Később a munkahelyem központja Veszprémbe került, így ott telepedtem le. Megnősültem, két lányom született, ma már egy unokának is örülhetek. Amíg éltek a szüleim, minden hétvégén hazajártam a falumba, így párhuzamosan ott is felügyelő maradhattam – egészen 2003-ig.

– Milyen szakterületen érezte magát otthon az egyházmegyei elnökség tagjaként?

– Amikor Kovács Etelka Marcalgergelyibe került, sikerült együtt megoldanunk egy régóta húzódó ügyet: felépítettük az új parókiát. Innentől kezdve legfontosabb feladatomnak az építkezések, renoválások segítését, felügyeletét tekintettem. Szolgálati időm alatt Veszprém megyében három új templomot és három új parókiát építettünk, ezenkívül huszonhét templomot és tizenegy parókiát renováltunk. Ezek az építkezések ugyan helyi szinten szerveződtek, de többségük az én felügyeletem alatt zajlott, a tervezéstől az anyagbeszerzésen át egészen a kivitelezésig. A soproni templom tetőszerkezetének a megmentésében is segédkeztem. Munkakörömből adódóan sokat kellett utaznom a megyében, ezért össze tudtam kötni a két feladatkört. Például a tési templomot lelkész nélkül újítottuk fel.

– Kik voltak az elnöktársai ez alatt a több mint két évtized alatt?

– Sikos Lajos és Varga György pápai, Pintér Mihály várpalotai, valamint Ördög Endre bakonyszentlászlói esperesek mellett szolgáltam. 1996-ban felejthetetlen élményben volt részem, amikor egyházunk jóvoltából feleségemmel egy hónapot tölthettem Finnországban. Nemcsak az ottani gyülekezeti életet, hanem a csodálatos skandináv természeti szépségeket is tanulmányozhattam. Először nem akartam elmenni az útra, mert akkortájt három helyen is építkezések folytak a megyében, de Szebik püspök úr előre megszervezett mindent…

– Nehéz volt időpontot egyeztetnünk ehhez az interjúhoz. Mivel telnek a napjai?

– Dolgozom az erdészetnél, a népszavazásnál most is delegáltak a szavazatszámláló biztosok közé, egészen a megalakulásától kezdve tagja vagyok egyházunk zsinatának… A lelkészek ma is felkérnek szaktanácsadásra, anyagbeszerzésre. Ha egy-egy hálaadás alkalmával meghívnak a gyülekezetekbe, szívesen megyek. Jó a kapcsolatom utódommal, Henn Lászlóval is. Többször megkért, hogy képviseljem az egyházmegyét, amikor nem tud jelen lenni valahol egyéb munkái miatt. Örömmel gondolok az egyházban végzett szolgálatomra is, hiszen bármerre utazom Veszprém megyében, sok helyen láthatom, hogy munkám nem volt hiábavaló…

Menyes Gyula

::Nyomtatható változat::