Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Minden újévkor múlttá válik a jelen és jelenné a jövő. Valahányszor magunk mögött hagyunk egy esztendőt, és elkezdünk egy újat, az idő múlásával szembesülünk. Erről szól Ady Endre Az Idő rostájában című verse is:
Kezében óriás rostával
Áll az Idő és rostál egyre,
Világokat szed és rostál ki
Vidáman és nem keseregve
S búsul csak az, akit kihullat.

Igazán találó ez a metafora! Mindannyiunk tapasztalata lehet, hogy mennyi minden pereg le napról napra és évről évre ezen az időrostán. A költő szerint ?világok, népek, girhes eszmék? hullanak ki; mi pedig folytathatjuk a sort egyéni és közösségi életünk megannyi ocsúnak bizonyuló jellemzőjével.

Az esztendő fordulóján tudatosítanunk kell hát magunkban, hogy az idő miként rázza ezt a hatalmas szitát. A bibliaolvasó Útmutató évi igéjének teljes mondata egy másik, alighanem még félelmetesebb rostáról, a sátán rostájáról szól. A földi küldetése beteljesítésére készülő Jézus ezt mondja tanítványának, Simon Péternek: ?Simon, Simon, íme, a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát?? (Lk 22,31) A közvetlen szövegkörnyezet arra utal, hogy a tanítványokra ? akárcsak mesterükre ? újabb és újabb kísértések várnak. Néhány verssel korábban ugyanis ezt mondja Jézus: ?Ti vagytok azok, akik megmaradtatok velem kísértéseimben?? (Lk 22,28)

A tágabb, több evangéliumra is tekintő összefüggések pedig megmutatják, hogy hányszor is került Péter a sátán rostájára. Amikor a ?csak a testemen keresztül? teátrális gesztusával meg akarta akadályozni Jézust abban, hogy felvegye a keresztet, mestere így kiáltott rá: ?Távozz tőlem, sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.? (Mt 16,23) Ám nem sokkal később Péter megint csak ?az emberek szerint? gondolkodott. Ugyanis elégedetten állapította meg, hogy jó a megdicsőülés hegyén lenni, és tüstént sátrakat akart építeni ott (Mt 17,4). Úgy is mondhatjuk, hogy szíve szerint hosszasan időzött volna ott, ahol Jézus dicsfényéből őrá, valamint Jakabra és Jánosra is vetült valami. De Jézus nem engedte, hogy e kísértés levegye őket a lábukról, ezért szépen visszavezette tanítványait a komor völgybe.

A sátán rostájára került Péter akkor is, amikor a vízen járva a szelekre kezdett figyelni. El is süllyedt volna, ha Jézus a ?kicsinyhitű, miért kételkedtél?? szavak kíséretében nem siet a segítségére (Mt 14,31). Péter a főpap udvarában háromszor tagadta meg Jézust. ?Ez is vele volt? ? hangzott a szolgáló éles szava, és a sátán rázott egy nagyot a rostán. ?Te is közülük való vagy!? ? újabb kiáltás, újabb rázás. ?Ő is Galileából való? ? rázkódott meg harmadszor is a rosta? Mindez azonban csak a közvetlen előzménye az évi igének. Jézus szava nemcsak komor tényközlés (??a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát??), hanem hatalmas erejű vigasztalás is: ??de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited??

A 2005. év azzal a biztatással indul, hogy Jézus imádkozik az ő Péterjeiért. Mert a Péterek alighanem mindig többen vannak, mint a szeretett tanítványok. Ám ezt maga Jézus is tudta, és e kockázati tényező ismeretében építette éppen erre a sziklára az egyházát (Mt 16,18). Amely szikla ki is billenhet a helyéről, vagy csúf repedés támadhat rajta.

Jézus éppen ezért imádkozik Péterért. Az egykoriért és a maiakért. Vagyis értünk, akik a kereszthordozás helyett túlélők akarunk lenni. Akik oly szívesen fürdőznénk újra és újra a Tábor-hegyi dicsőségben. Akik Urunkat nem háromszor, de harmincszor háromszor is megtagadjuk. Akik mindig az aktuális széljárásra figyelünk. Akik nem Isten, hanem az emberek szerint gondolkodunk. Akik ott rázkódunk tehetetlenül a sátán rostáján.

Valaki könyörög értünk! Micsoda biztatást jelenthet már az a felismerés is, hogy emberek imádkoznak értünk! Például amikor egy lelkész megtudja, hogy hívei imádkoznak érte. Vagy amikor egy beteg arról értesül, hogy a testvérek közössége imában hordozza őt. Luther egy helyen arról ír, mennyire megrendítette őt az a felismerés, hogy az ő Lénája és Jánoskája imádkozott érte. Ordass Lajos önéletrajzából pedig tudjuk azt, hogy a szegedi Csillagbörtönben raboskodó püspökért római katolikus pap zárkatársai fohászkodtak, amikor egy igen súlyos döntés kényszere nehezedett rá.

Az évi ige arról szól, hogy nemcsak emberek imádságaiban szereplünk, hanem maga Jézus is könyörög értünk. Ennek további jele a főpapi ima (Jn 17). Jézus imádkozik, könyörög értünk. Úgy is mondhatjuk, könyörgőre fogja a dolgot. Hogy ne hulljunk ki a rostán. Hogy megmaradjunk.

Jézus példát ad arra, hogy mi is könyörögjünk önmagunkért és másokért, hogy ne fogyatkozzék el a hitünk ? és a másiké sem. A lelkészünké vagy a püspökünké, a tanárunké vagy a diákunké, a házastársunké vagy a gyermekünké. Hogy ne fogyatkozzon el azoknak a hite, akik üldöztetést szenvednek, keresztet hordoznak, állandó fenyegetettségben élnek, akikkel néhány hete mostoha módon elbánt az ?anyaország?, akik fedél és család nélkül élnek, akik magatehetetlenül fekszenek a kórházi ágyban, vagy akik szüntelenül a halál révén állnak.

Mit hoz a 2005. esztendő? Elég erősek leszünk-e egyénileg és a közösségben is? Megmarad-e a hitünk? Ezen a téren is tanulhatunk Luthertől, mert ő jól megértette Jézusnak a mindenkori tanítványért imádkozó szavát. Az évi igével összhangban áll a Kis káté 3. hitágazatot magyarázó reformátori tanítása: ?Hiszem, hogy saját eszemmel és erőmmel nem tudnék Jézus Krisztusban, az én Uramban hinni, sem őhozzá eljutni, hanem a Szentlélek hívott el engem az evangélium által, ő világosított meg ajándékaival, ő szentelt meg és tartott meg az igaz hitben, ahogyan a földön élő egész egyházat is elhívja, gyűjti, megvilágosítja, megszenteli és Jézus Krisztusnál megtartja az egy igaz hitben.?

Szilveszter és újév határán megtapasztaljuk, hogy ott vagyunk az idő rostáján. Újra és újra rádöbbenünk arra, hogy egy még félelmetesebb erő, a sátán is rázza, egyre csak rázza a maga rostáját. Ám megszülethet szívünkben az a felismerés, hogy van valaki, aki mindkettőnek fölötte áll. Aki ura az időnek, és aki legyőzte a sátánt. Jézus könyörög, hogy ne fogyatkozzék el a hitünk. Ennek nyomán a durva rostáról az ő szelíd kezébe kerülünk. Ebben a bizonyosságban léphetünk az Úr 2005. esztendejébe.

Fabiny Tamás

::Nyomtatható változat::