Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Az ökumenikus lelkészkörök országos találkozója immár néhány éves hagyományra tekint vissza, de első alkalommal került rá sor a fővároson kívül, az alföldi kisvárosban, Kecskeméten. A március 31-i együttlét iránt várakozáson felüli volt az érdeklődés. A házigazda, a helyi Szent Család plébánia szolgálattevője eredetileg negyven-ötven főre számított. A keddi megbeszéléskor már nyolcvan jelentkezőről tudott, de a csütörtöki találkozón végül több mint százan jelentek meg. Szabó József atya Isten áldásának érezte, és az imádság meghallgatásának tulajdonította, hogy ilyen sokan hallották meg a hívó szót.

A találkozó igei mottója Jézus buzdítása volt Mt 18,19–20 alapján: „…ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagytok közöttük.” A legnagyobb csoportot a római katolikus lelkészek alkották, majd – a részvételi arányt tekintve – a reformátusok és az evangélikusok következtek a sorban, de jelen voltak a baptista, a metodista, az ortodox, a pünkösdi, a görög katolikus és a szabad keresztény egyház képviselői is.

1. Szebik Imre evangélikus elnök-püspök felebarátként köszöntötte az egybegyűlteket, hangsúlyozva ezzel az ökumenizmus lényegét: Krisztus megváltottjai és egymásnak testvérei vagyunk. Az egység, amelyért Jézus imádkozik, még nem valóság, de lehet az imádság célja. Dr. Bábel Balázs katolikus érsek úgy vélte, hogy ma az ember mindent azonnal akar, s igaz ez az ökumenére is. Türelemre intett, hiszen – mint mondta – a változáshoz idő kell, és őszinte törekvés egymás tanításának megismerésére.

A keresztény közösségek különlegessége abban áll, hogy náluk (nálunk) Jézus van a középpontban. A reá figyelő testvérek felelősséggel viseltetnek egymás iránt, és nem hunynak szemet a problémák fölött – hangoztatta dr. Tarr Zoltán református zsinati tanácsos, hozzátéve, hogy az ökumené a kereszténység problémamegoldó képességét teszteli; azt, hogy miként boldogul a hívő ember, amikor egy másik – szintén keresztény – hagyománnyal találkozik.

Dr. Tomka Ferenc katolikus professzor a közösséget tekinti az első szakramentumnak, amely Jézustól rendelt emberi cselekmény, és amelyből valami rendkívüli származhat. Azok „ketten vagy hárman” azonban, akik a templomban összegyűlnek, nem mennek sokra, ha nem Jézus nevében vannak együtt, hiszen csak az ilyen együttlét eredményezhet megtérést.

Sándor Frigyes evangélikus és Prókai Árpád református lelkész röviden beszámolt arról a stuttgarti ökumenikus találkozóról, amelyet az uniós csatlakozás után rendeztek „Együtt Európáért” mottóval. A kérdés nem az volt, hogy mit várunk Európától, hanem hogy mi az, amit mi adhatunk – összegezték tapasztalataikat az előadók.

Még a délelőtt folyamán sor került három alföldi – a kecskeméti, a szolnoki és a szegedi – lelkészkör hosszabb bemutatkozására. A többiek időszűke miatt csak röviden szólalhattak meg, de mindannyian arról tanúskodtak, hogy a kezdetben meglévő, „csupán” személyes kapcsolatok, baráti beszélgetések később „körré” szélesedtek, s egyre nyitottabbá váltak az új tagok felé. Sokan egy-egy helyettesítés alkalmával nem az azonos felekezetű, a szomszéd településen élő szolgatársat kérik fel, hanem a lelkészkör egy-egy tagját, s ezekről a rendhagyó helyettesítésekről a gyülekezeti tagok részéről is pozitív visszajelzések érkeztek. A közösen összeállított énekeskönyvet is magukénak érzik, és örömmel forgatják. Az ökumenikus játszóházak a gyermekeket gyűjtik össze minden hónapban, s a gyülekezeti tagokon kívül kívülállókat is képesek megszólítani.

A nap során többen is megfogalmazták azt az általános véleményt, amely napjainkban az ökumenizmus jégkorszakáról beszél. Ha azonban egy országos ökumenikus találkozó több mint száz lelkészt tud összehozni Krisztus nevében, akkor hozzánk talán mégsem tértek vissza a „fagyok”…

Hulej Enikő

::Nyomtatható változat::