Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Rembrandt az egyik képén Saul és Dávid alakját ábrázolja. Saul fél, nyugtalan, kétségbe van esve. Elvesztette Istent, és ezért nincs reménye, nincs jövője. Ráadásul a „gonosz lélek kezdé gyötörni őt” (1Sám 16,14; Károli-fordítás). Saul király Dávidot hívatta, hogy zenéjével felderítse őt, és űzze el szomorú gondolatait. Ezért lett a hárfázó Dávid az egyházi zene védőszentje, szimbóluma.

A lecsillapítás, a vigasztalás valóban a zene egyik feladata. A csetneki (Szlovákia) evangélikus templom orgonáján a következő felirat olvasható: „Az édes dallam felüdíti a szomorú szíveket” (Dulcisonum reficit tristia corda melos). Idekívánkozik Luther mondása: „Hagyjatok, hogy zsoltárt énekeljek, hogy gyötörjem az ördögöt.”

Nem csak Saulnak voltak nehéz órái és szomorú gondolatai. Előbb-utóbb mindenkit utolérnek a gondok. A bajt, betegséget azonban az teszi igazán gyötrelmessé, hogy a kísértő ilyenkor szomorú gondolatokat sugall. Sokféle szomorúság van, de a gyökere minden szomorúságnak az, hogy az ember elszakadt Istentől. Így volt ez Saul esetében is. Mi sokszor elutasítjuk ezt a gondolkodást, mondván: „Ne keverjük bele Istent mindenbe.” Sajnos szeretjük Istent kizárni mindenből, még a szomorúságunkból is.

Az egyházi zene vasárnapja van. Ne gondoljuk azt, hogy maga a zene vigasztal. Kétségtelen, hogy hatalmas ereje van, de a zene csak eszköz lehet Isten kezében. Dávid zenéje is csak azért derítette fel Sault, mert Dávid Isten embere volt, más szóval: harmóniában volt Istennel.

Nyugtalan korban élünk. Valahogy ez tükröződik a mai zenében is. Nem véletlen, hogy a régi zeneszerzők közül napjainkban egyértelműen Bach a legkedveltebb. Szomjasan isszuk zenéjét, mert benne Isten rendjét, harmóniáját érezzük. Sőt valaki azt mondta: Bach zenéjének Keresztelő János-i vonásai vannak, mert Jézus Krisztusra irányítja a figyelmet. Bach, a „zenélő lutheránus” nemcsak vallásos, egyházi zenét írt, hanem szimbolikusan írta kottái fölé „J. J.” (Jesu Juva, azaz: Jézus, segíts). Zenéje nem csupán a teremtő Istent ismeri, hanem a Megváltót hirdeti! Egyik művében megrázóan vallja: „Jöjj ó halál, jöjj drága csend, / Meglátom Jézust végre” (Komm süsser Tod; Schemelli énekeskönyve). Zenéjét hallgatva újra meg újra megragad az a kitörő öröm, amelyet akkor fejez ki, amikor Jézusról szól. Hitének gyökere nem valami homályos vallásosság talaján áll. Az akkor már nem használatos Luther-énekek közül húszat felhasznál kantátáiban. Bachnak a reformációhoz való kötődése olyan erős, hogy nem egy modern kutató újabban „második Lutherként” is emlegeti.

Elmondhatjuk, hogy Bach csodálatos zenéjében folytatódott a hárfázó Dávid szolgálata. Lecsendesít, megnyugtat azáltal, hogy tekintetünket a megfeszített és feltámadott Krisztusra irányítja.

Amikor egy-egy nehéz nap után talán fáradtan, idegesen leroskadunk a tévé elé, és épp a nyugtató tabletta vagy az üveg után nyúlnánk, gondoljunk a gyógyító zenére! Legyen ott egy kazetta vagy CD, és szólaljon meg a gyógyító egyházi zene, amely kiemel bennünket gondjainkból, és felemel Istenhez.

Gáncs Aladár

::Nyomtatható változat::