Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Vasárnap

Pál írja: Azt remélem Istentõl, hogy lesz feltámadásuk mind az igazaknak, mind a gonoszoknak. ApCsel 24,15 (Jóel 2,11b–12; Mt 11,25–30; Kol 3,12–17; Zsolt 28) A halál ténye a hívõt és a nem hívõt egyaránt próbatétel elé állítja. Míg azonban egyesek a végtõl, a teljes megsemmisüléstõl való félelemmel tekintenek földi életük végére, addig a hívõk Krisztusra néznek, és a feltámadás reménységében találnak megnyugvást. Talán némelyeknek furcsa volt, amikor II. János Pál pápa halálakor a Szent Péter téren összesereglett több százezres tömeg tapsolni, énekelni kezdett a szomorú hír bejelentése után (is). Pedig hát mindannyian, akik Krisztus feltámadásának hirdetõi vagyunk, mélységes hálával és örömmel köszönhetjük meg az életet annak az Úrnak, aki adta, aki a halál után is kezében tart majd, s aki feltámaszt az utolsó napon. Cantate: énekeljünk az Úrnak, aki csodáját velünk, rajtunk is megcselekszi, most és a feltámadás óráján!

Hétfõ

A reménység hitvallásához szilárdan ragaszkodjunk; mert hû az, aki ígéretet tett. Zsid 10,23b (Zsolt 119,116; Jak 1,17–25/26–27/; Zsid 12,1–11) Isten hûsége megkérdõjelezhetetlen. Az emberé viszont sajnos igencsak ingatag; még a legõszintébben tett fogadalmainkat is sokszor megszegjük. Azonban a keresztségben olyan ajándékot s az úrvacsorában újra és újra olyan megerõsítést kaptunk az Úrtól, amely minket, gyarló, feledékeny, bûnös gyermekeit újjáteremt, formál, hogy hûek maradjunk a hitvalláshoz. Hány és hány kiváló hitvallóban bõvelkedik egyházunk története! Mi lehetett a titkuk? Annak az Istennek a megtartó kegyelme, aki hû volt és hû marad tegnap, ma, holnap.

Kedd

Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal él az ember, ami az Úr szájából származik. 5Móz 8,3b (Jn 6,51; Lk 19,36–40; Zsid 12,12–17) „Fogyasztói társadalom” – íme, milyen szép nevet adtak neki, hadd legyen egyértelmû: „Nincs más dolgod e földön, mint fogyasztani…” Kenyér, étel, ital, tárgyak sokasága, hasznos és haszontalan holmik özöne, mindazok a cikkek, amelyek testi létünk fenntartásához kellenek, betöltik lelkünket, tudatunkat, elfoglalják gondolatainkat, bilincsbe verik a szívünket. Jól van ez így…? Jézus megharcolt a kísértõvel a pusztában, szájából elhangzott a mózesi ige (Mt 4,4), Isten Fia önmagát adta, hogy végre megértsük: az ige és a testté lett Ige nélkül valójában koldusok vagyunk…

Szerda

Hagyj fel a rosszal, és cselekedj jót, törekedj békességre, és kövesd azt! Zsolt 34,15 (1Thessz 5,23; Róm 15,14–21; Zsid 12,18–24) A pápa temetésén politikai, vallási ellenfelek nyújtottak kezet egymásnak; talán a zsoltáros mondatával vagy valami hasonló gondolattal a szívükben. Volt, aki Rómát elhagyva letagadta, más magyarázkodott a békejobb miatt. Urunk, Istenünk, hát ilyenek vagyunk? Ennyire hamisak? Menthetetlen az ember (az emberiség)? Csak másodpercekre tudunk megbékülni, kicsit jót tenni, követni szavadat? Szánd meg ezt a nemzedéket!

Csütörtök

Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek. ApCsel 5,29 (Jer 1,7; 1Kor 14,6–9.15–19; Zsid 12,25–29) Hány kis árulása van mindennapjainknak, amikor félve az emberek reakciójától vagy érdekbõl, lustaságból, közönybõl stb. nem Isten akaratának, hanem emberekének teszünk eleget! Pedig Isten nem lehetetlent kíván tõlünk – éppen hogy a javunkat akarja. Törvényei, amelyek iránt engedelmességet vár el, értünk adattak: életünkért, békénkért, üdvösségünkért.

Péntek

Mindent helyesen cselekedett: a süketeket is hallóvá teszi, a némákat is beszélõvé. Mk 7,37 (Ézs 50,5; Lk 22,39–46; Zsid 13,1–14) Isten titka, ha egy ember az evangéliumot „egyszer csak” meghallja, megérti. Vagyis amikor szíven találja õt, felismeri magát a Biblia tükrében, megtérésre hívja. Akkor jön csak rá, hogy süket volt Isten igéjére. Jézus cselekszi ezt bennünk, ha megtörténik a csoda. Hallani és hirdetni: ez egymással karöltve jár, hiszen aki megízleli Isten szeretetét, kegyelmét, az már „akarva” sem tud többé néma maradni! De mennyire hogy nem! Köszönjük meg Urunknak a jóhír-hallás és -szólás ajándékát.

Szombat

Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsõítesz engem. Zsolt 50,15 (ApCsel 3,6–8; Jn 6/60–62/63–69; Zsid 13,15–25) Médiahír: A-ban terrorcselekmény hatására, B-ben természeti katasztrófa miatt, C-ben súlyos vonatszerencsétlenség miatt hívõk sokasága keresi fel a templomokat. „Nagy nyomorúságok” idején a világ minden táján emberek milliói keresik a választ mennyei Atyjuk házában. És vajon hányan mentek el a „megszabadítás” után a dicsõítésre? Igen, zörgetünk Istenünk „ajtaján” a bajban, de a köszönettel, a hálával, a naponkénti õszinte bizalommal is odafutunk-e hozzá? Karja tárva van elõttünk!

Kõháti Dorottya

::Nyomtatható változat::