A közelmúlt krónikája

Hozzászólás a cikkhez

A Pest-Budai Petőfi Egyesület március 20-án autóbusz-kirándulást szervezett a Tokaj–Tarcal–Bodrogkisfalud–Bodrogkeresztúr útvonalon. Az érdeklődőket dr. Kedves Gyula, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum igazgatóhelyettese tájékoztatta arról a kevéssé ismert, győztes ütközetről, amely ebben a térségben zajlott 1848. január 22–23-án.

A hadtörténész érdekes előadást tartott az egymással szemben álló csapatokról. A szabadságharc honvédségének a nyelve a német volt, alkalomadtán a francia. Ennek magyarázata egyrészt az, hogy egyes katonai szakkifejezéseket nem tudtak megfelelően lefordítani magyarra, másrészt teljes egészében idegen ajkú légiók is tartoztak a seregbe. A lengyel és az olasz légió fontos szerepet játszott a szabadságharcban: lelkesen harcoltak a magyar és a világszabadságért anélkül, hogy tudtak volna magyarul. Czetz János ugyan elkészítette a magyar hadi szótárt, de ez nem vált általánosan ismertté.

Az előadó szerint azért a magyar szabadságharc tartott a legtovább 1849-ben, a „népek tavaszán”, mert tanult katonatisztek vezették a magyar hadsereget. Legtöbbjük az osztrák katonai akadémián szerezte tudását. Súlyos erkölcsi problémát jelentett számukra, hogy a katonai eskü szembekerült a haza szolgálatával. Az uralkodó katonájának esküdtek fel, de a törvényes magyar kormány törvényeit kellett megvédeniük – az uralkodó ellenében. Ezért haboztak sokan, amikor a támadó osztrákok ellen kellett fordítaniuk a fegyverüket. Nemegyszer saját volt tiszttársaikkal álltak szemben. Az ellenséges oldalon is sok magyar tiszt harcolt, és a magyar honvédsereg folyton várta, hogy átálljanak a magyar oldalra. Tudjuk, hogy ez sokszor meg is történt. Közben az osztrák oldalon is abban reménykedtek, hogy a magyar szabadságharc ügye mellé felsorakozott tisztek visszatérnek a császár pártjára, vagy amint ők mondták: a törvényesség mellé.

Már akkor is létezett a „beszervezés”, legalábbis próbálkoztak vele az osztrákok. Elfogtak magyar katonákat, és mielőtt elengedték volna őket, egy nyomtatványt adtak a kezükbe, hogy terjesszék a honvédek között. Ebben Schlick tábornok felhívása volt olvasható. Azt ígérték, hogy aki átáll az osztrák oldalra, kegyelmet kap. A katonák felháborodottan adták át a nyomtatványokat a magyar parancsnokságnak; nem akadt közöttük áruló.

Problémát jelentett, hogy mindkét seregnek ugyanolyan barna posztóból készült az egyenruhája. Sok tévedés történt emiatt, hiszen sem a beszédük, sem a ruhájuk nem különbözött egymástól; több alkalommal a saját katonáikra lőttek mind a két oldalon. Ennek elkerülése érdekében Schlick tábornok kötelezővé tette katonái számára egy, a kalapjuk mellé tűzött fehér szalag viselését.

A nehézségek fokozódtak, amikor január 22-én az egész területre átláthatatlan köd ereszkedett. Ebben a kedvezőtlen időjárásban egyik fél sem vethette be eredményesen a tüzérségét. Azt mondják, hogy a császári és királyi haderő órákon át lőtte a tarcali temetőt, mert a hatalmas ködben a temető fejfáit magyar honvédeknek vélte…

A csata tétje az volt, hogy ki birtokolja Debrecent, a forradalmi kormány székhelyét.

A magyar seregek több részből álltak. Egyebek mellett itt harcolt maga szervezte szabadcsapata élén Oroszhegyi Józsa, a márciusi ifjak egyike. A kemény hidegben befagyott a folyó, így könnyen ment az átkelés, hiába robbantották fel a hidat az osztrákok. A magyar hadsereg élén Klapka György állt, de fontos szerepet töltött be Vetter Antal, Répássy Mihály is. Dembinszky Henrik, a derék lengyel „hadnagyvezér” nem volt alkalmas a fővezéri feladatra, ezért sokak követelésére leváltották tisztségéről. Mészáros Lázár fővezérré választása sem volt szerencsés. Klapka azonban már bebizonyította, hogy tudása, egyénisége alkalmassá teszi erre a posztra; diadalra vitte a magyar csapatokat a döntő bodrogkeresztúr–bodrogkisfaludi ütközetben. Ez a győzelem erőt és magabiztosságot adott a honvédeknek; látták, hogy tudnak győzni is. Ez teremtette meg a győztes tavaszi hadjárat lehetőségét.

Bodrogkisfalud országútja mellett egy szépen gondozott emlékmű áll; négy oldalán a küzdelemben elesett magyar honvédek nevei olvashatók. A díszsírhelyen emléktábla őrzi az első világháborúban hősi halált halt, ottani hősök nevét. Mintegy hatvan név sorakozik katonás rendben az emléktáblán.

Nemrég a falu közös akarattal, anyagi áldozat vállalásával mellszobrot állíttatott Klapka Györgynek. A gyönyörű szobor Veres Gyula Alpár szobrászművész alkotása. A mögötte álló szép, hatalmas és korszerű iskolát is Klapka Györgyről nevezték el. A lelkes helybeliek közadakozásból a helység egy magaslatán nagyméretű emlékművet is állítottak a Tarcal–Bodrogkeresztúr–Bodrogkisfalud határában lezajlott fontos és győztes ütközetnek. Ezzel példát adtak arra, hogy miként őrizheti meg a múlt értékeit egy kicsiny település.

Berényi Zsuzsanna Ágnes

::Nyomtatható változat::