e-világ

Hozzászólás a cikkhez

Mivel járulhatnak hozzá a keresztények a fenntartható Európa megvalósításához? – Az Európai Keresztény Környezetvédelmi Hálózat (ECEN) tagjai már-már meglepően konkrét válaszokat fogalmaztak meg erre a kérdésre májusban Bázelben. A hálózat a négynapos gyűlést három dokumentum közzétételével zárta. Ezek között van egy, a G8-csoport akkor még küszöbön álló találkozójára megfogalmazott, az éghajlatváltozásról szóló üzenet, egy rövid felhívás, amely az európai egyházakhoz szól, valamint egy hosszabb, négy pontból álló nyilatkozat, amely a fenti kérdésre kívánja megadni a választ.

A négy pont közül az első három a teológiai alapokról, a sokat emlegetett fenntarthatóság természetéről és a társadalmi életet erőteljes befolyással, közvetlenül irányító emberek (kiemelten az egyházi vezetők és politikusok) előtt álló különleges felelősségről és feladatokról szól. A negyedik – a hálózat munkacsoportjainak megfelelő felosztásban – az egyházi életet közelebbről érintő területeken adódó tevékenységek szükségességét tárgyalja. Érdekes lehet és érdemes is végignézni a nyilatkozat néhány fontos megállapítását abból a szempontból, amelyet a brit kormány tudományos főtanácsadója, David A. King nemrég így fogalmazott meg: „Az éghajlatváltozás a legsúlyosabb probléma, amellyel szembe kell néznünk napjainkban – még a terrorizmusnál is súlyosabb.” Mit lát és mit javasol tehát az ECEN Európa keresztény gyülekezeteinek és egyházainak napjaink legsúlyosabb problémája leküzdésének tekintetében?

A dokumentum szerkesztői a leghangsúlyosabb teológiai témaként Isten szeretetét emelik ki. Ezt hirdeti a teremtés maga, az ember életre hívása, a szivárványívvel megpecsételt kozmikus szövetségkötés, a teremtettség fenntartása és az is, hogy az emberi bűnök nagysága ellenére is bízhatunk abban, hogy a közösség tagjaiként van erőnk szakítani a teremtettséget romboló felelőtlen és káros életformákkal. E remény teológiai megalapozásához tartozik, hogy konkrétan abból a szeretetből fakad, amelyet a Szentháromság személyeinek közösségével és egységével való viszonyunkban élünk meg. Kapcsolatainkat teremtményként élhetjük csak át, vagyis minden élővel és élettelennel való találkozásunk kerete a teremtettséghez való alapviszonyunk, amelyben megtapasztalható, hogy Isten munkatársai vagyunk – kiemelkedően akkor, amikor a természeti erőforrásokat munkánk során felhasználjuk, és valamilyen termékké vagy szolgáltatássá alakítjuk át a társadalomban.

Átalakító tevékenységünk hatalmas felelősséggel jár – Isten színe előtt zajlik; ezt a felelősséget határozzák meg kisebb-nagyobb döntéseink, stratégiai és gyakorlati választásaink, amelyek során Istentől kapott emberi szabadságunkat éljük meg. A teremtett világ egészére kiterjedő mai ökológiai fenyegetettség láttán sem tehetünk egyebet: Isten megtartó szeretetében bízva be kell ismernünk, hogy a teremtettségre nézve romboló életvitelt folytatunk, és ugyancsak ebből a felismerésből erőt merítve tudatosítanunk kell magunkban, hogy érintettek vagyunk a helyesebb életformák hatékony megtalálásában.

Életformánk annyiban nevezhető helyesnek, amennyiben kielégíti a fenntarthatóság alapelvei között megfogalmazható szempontokat. A nyilatkozat nyolc ilyen szempontot említ. Eszerint az emberi közösségek akkor igazak és fenntarthatók, ha a) hosszú távon tekintetbe veszik a jövő és a jelen nemzedékek szükségleteit; b) tevékenyek a hagyományos energiahordozók megújuló forrásúakra cserélése terén; c) tekintettel vannak a teremtettség egységére, beleértve ebbe a növény- és állatvilágot, valamint az egyes fajok tűrőképességét is; d) külső és belső kapcsolataikat egyenlő mértékre alapozzák; e) a konfliktusok erőszakmentes megoldásával a békesség előmozdítói; f) mind befelé, mind kifelé a szolidaritás jellemzi őket; g) egyensúlyban tartják a művelést és az őrzést (lásd 1Móz 2,15); h) megtartják az új kihívásokra való megfelelő válaszadás képességét.

E keretek között most nincs lehetőség a fenntarthatóság további és konkrétabb példáinak ismertetésére. Ezek alapjául egyébként a nyilatkozat a korai kereszténység szemléletét emeli ki, amelyben az ökológiai rendszer maga szabott határt a mára egyeduralkodóvá vált, korlátlan gazdasági növekedési igényeknek.

Befejezésül nézzünk néhányat azok közül a gondolatok közül, amelyeket a keresztény emberek, gyülekezetek és az egyházak előtt álló lehetőségek köréből fogalmaz meg a nyilatkozat. A fenntarthatóságot azokban a helyzetekben is kiemelkedően fontos ügyként kell kezelni, amelyekben a szekularizációs vagy pénzügyi gondok nagyobbnak tűnnek ennél; a keresztények személyes és közösségi tanúskodásában egyaránt helye van a fenntarthatóságnak, amely a keresztény értékek részét képezi; liturgiai naptárunkban helyet adhatunk a teremtés ünnepének és a böjtnek.

A nyilatkozat továbbá azt is kiemeli, hogy a keresztények sürgethetnék kormányukat, hogy a leghatékonyabb környezeti politikát valósítsák meg az energiatakarékosság, a környezetvédelem és a megújuló energiaforrások növekvő mértékű igénybevétele terén; a keresztény elkötelezettség egyértelműbbé válhatna politikusoknak és civil szervezetek képviselőinek a részvételével szervezett, a fenntarthatóságról szóló viták, párbeszédek és kezdeményezések által. A dokumentum hangsúlyozza, hogy a közösségek vezetői minden szinten példát mutathatnának a fenntartható életforma, közlekedés és menedzsment terén; az egyházaknak támogatniuk kellene minden környezettudatos egyéni és közösségi életformabeli alternatívát.

Béres Tamás

::Nyomtatható változat::