Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Döntő, hogy milyen lelkülettel közelítenek a keresztény egyházak a cigánysághoz. Kevés, ha csak a divatos frázis, a tolerancia, a „viseljük el egymást” a jelszó. Szomorú, ha csak az egyháztagtoborzás önző érdeke motivál. Csak azzal a krisztusi Lélekkel szabad a cigányság felé fordulnunk, aki a romákban megláttatja velünk közös Atyánk gyermekeit, potenciális testvéreinket – hangsúlyozta megnyitójában Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke a balatonszárszói Evangélikus Konferencia- és Missziói Otthonban október 17–19. között megrendezett cigánymissziós konferencián.

A rendezvény elsődleges célja az volt, hogy az evangélikus lelkészek és gyülekezeti munkások figyelmét felhívja a cigánymisszió jelentőségére, illetve hogy a már e területen dolgozók megismerkedhessenek egymással, kicserélhessék a tapasztalataikat, és bővíthessék az ismereteiket. Nem maradhatott ki a cigány testvérek bizonyságtétele sem.

A három nap folyamán fontos volt annak a szem előtt tartása, hogy a múlt ismerete nélkül nem lehet a jelenen változtatni; csak az előzmények ismeretében lehet reális képet kialakítani, a megszületett sztereotípiákat, előítéleteket lerombolni.

Romano Rácz Sándor tanár előadásában saját, magyargéci roma közösségét mutatta be; a jelenlévőket megismertette a közösségi struktúra felépítésével, a közösségi rendfenntartás eszközeivel. Az előadás részletesen kitért a vérségi alapú csoportok működésére, a magyar faluközösségekkel való kapcsolattartására, a település topológiai kialakítására a földbe vájt kunyhóktól a vályogházon át a hagyományos cigánytelep felépítéséig, felhívva a figyelmet a közös udvar rendkívül fontos szerepére. Még érdekesebb, mondhatni hiánypótló szerepet töltött be a tisztasági, étkezési szokások, a nemiséghez kapcsolódó tabuk bemutatása. Ki ne ismerné azt a sztereotípiát, hogy „a cigányok piszkosak”? Holott egyszerűen arról van szó, hogy e tekintetben a szokásaik eltérnek az európai kultúrában megszokottól. Az indiai eredetű cigányok a 19. századig vándor népként élték életüket, s a korlátozott tisztálkodási lehetőségek sajátos szokások kialakulásához vezettek. A belső test védelme került előtérbe. Sok előírás – köztük jó néhány tiltás, mely az európai kultúrában különösnek, idegennek hat – segíti elő a belső tisztaság megőrzését. Például tilos együtt mosni a testfelülettel érintkező és a nem érintkező vagy a deréktól fölfelé, illetve az alul viselt ruhadarabokat. Folytathatnánk az európaitól eltérő szokások felsorolását, de már az említett példa is mutatja, hogy van mit tanulniuk egymástól a két eltérő kultúrában élőknek.

Az első napon az ismeretbeli hiányok pótlását segítette Daróczi Ágnes és Bársony János Historia romani című, hatrészes, rendkívül tömény adatanyagot tartalmazó, a cigányok történelmét bemutató filmjének a levetítése is.

A második napon Csuhai József baptista lelkész, a baptista egyház cigánymissziói koordinátora a cigánymisszió értelmét és esélyeit vázolta fel előadásában. Az igei alapvetésre (Róm 1,14; Mt 28,18–20; Jn 3,16) épülő bizonyságtétel felvetette a kérdést, hogy van-e értelme a keresztény missziónak. A megtérés, a gyülekezetbe való beépülés lehetősége mind-mind nehézségekkel teli; sokszor az is problémaként merül fel a különböző felekezetekben, hogy „más a vető, és más az arató”. A konferencián őszintén beszéltek arról a felekezetek képviselői, hogy miként lehet megküzdeni a másik felekezet általi „elhalászás” jelenségével. A csoportbeszélgetéseken ezeknek a kérdéseknek a feszegetésére is mód nyílt. A résztvevők számára nyilvánvalóvá vált, hogy hazánkban a cigányság a leginkább elutasított csoport, s hogy a magyarok mindenáron asszimilálni kívánják őket. Persze szó esett arról is, hogy a többségi társadalom tagjainak mennyire van joguk beleavatkozni a cigányok életébe, menynyire vázolhatják fel azt az utat, melyet nekik követniük kell.

Van-e megoldás? – vetődik fel a kérdés. Próbálkozások, útkeresések vannak. Egy ilyen modellnek a bemutatására vállalkozott Várnagy Elemér, a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézetének főiskolai docense, aki arról beszélt, hogy a porosz módszer nem alkalmazható ezen a területen, helyette az egyenrangúság elvén alapuló nevelést kell előtérbe helyezni. Nem kívülről kell meghatározni az elvárásokat, nem feltételeket kell előírni. Integrálás helyett az integrálódás a cél.

Búzás Irén református lelkész, Gergely Dezső római katolikus munkatárs, Hadházy Antal református lelkész, Szuhánszky István metodista lelkész, Zolcsák István görög katolikus plébános, Csuhai József baptista lelkész, Karl Jánosné Csepregi Erzsébet evangélikus lelkész, Szeverényi János evangélikus missziói lelkész és Durkó Albert pünkösdi lelkész arról a gyakorlati munkáról számolt be, melyet a gyülekezeteik területén végeznek. Szó esett az örömökről éppen úgy, mint a kudarcokról, nehézségekről, az evangélizációs tapasztalatokról és a követett stratégiákról.

A konferencia befejezéseként Durkó Albert a cigányok között végzett missziós munka lehetőségeiről tartott prezentációt. Négy különböző területen – az országos cigánymisszióban, a keresztény népfőiskola keretében, a munkaerő-közvetítő irodák, illetve a munkahelyteremtő programok segítségével – végzett munkáról számolt be, és felhívta a figyelmet arra, hogy ha a keresztény felekezetek komolyan veszik Krisztusnak a missziói parancsként elhangzott küldő szavait, akkor az evangélium örömüzenetét csak úgy továbbíthatják, ha nemcsak a lélek megmentésén fáradoznak, hanem a testi szükségletekre is odafigyelnek.

Kovács Mártának a börtönpasztorációról szóló előadása a fogvatartottak helyzetét tárta fel. Ezen a területen még inkább igaz, hogy a szeretet viszontszeretetet szül.

Mindenféle misszióra érvényes a következő megállapítás: „Drága barátom, te a számomra ember vagy!” Ebből az alapállásból lehet misszióra indulni, akár cigány-, akár börtönmisszióról van szó.

Szabó Julianna

::Nyomtatható változat::